
| Tudatos Vásárló
Hat energiaszolgáltató indított közös kampányt a tudatos energiafogyasztásért
Legyen Ön is tudatos energiafogyasztó! névvel Magyarországon először készítenek közös kampányt a piacon egymás versenytársaiként fellépő szolgáltatókindított az energiahatékonyság növelése érdekében, a Magyar Energia Hivatal szakmai támogatása mellett. Az összefogás eddig példa nélküli.
A fogyasztói magatartás megváltoztatása áll a középpontjában annak a július 16-tól októberig tartó tudatos energiafogyasztásra felhívó kampánynak, amelyet a hat nagy szolgáltató közösen indított. A szolgáltatók a kampány során hatékony energiafelhasználási tippeket adnak a fogyasztóknak. Céljuk a racionális fogyasztási szokások kialakítása.
„A földgázért és villamos energiáért fizetendő díjak megállapításáért alapvetően a Magyar Energia Hivatal felel, arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy a fenti díjakon kívül a számla végösszegét legnagyobb mértékben mégiscsak az elfogyasztott mennyiség befolyásolja, ez utóbbiért pedig a fogyasztó a felelős. Azzal, ha valaki okosan – ahogy mi nevezzük – hatékonyan fogyasztja az energiát, jelentősen mérsékelni tudja a kiadásait.” – mondta Horváth Péter a Magyar Energia Hivatal elnöke a kampány indulását bejelentő sajtótájékoztatón.
Az energiahatékonyság nem csupán a saját nemzeti célkitűzéseinek teljesítéséhez fontos, hozzájárul a külső energiafüggőség és importszámla csökkentéséhez, belföldi munkahelyek teremtéséhez és a gazdasági növekedéshez.
Az Európai Unió energiahatékonysági direktívájának céljai között szerepel, hogy az az energiaszolgáltatók segítsék ügyfeleiket további energia-megtakarítás elérésében. Korábban már történt előrelépés a lakosság érdekeit szolgáló fogyasztásmérés és innovatív számlázás területén is. A tudatos energiafogyasztásra felhívó kampány előzetesen hozzájárul az irányelvi rendelkezések teljesítéséhez.
Példa nélküli, hogy a piacon egymás versenytársaiként működő földgáz- és villamosenergia szolgáltatók összefogtak, hogy tevékenyen vállaljanak részt a fogyasztói szemlélet megváltoztatásában és a tudatos felhasználói magatartás kialakításában. A Magyar Energia Hivatal mint felelős szabályozó hatóság a Nemzeti Energiastratégia céljaival összhangban célul tűzte ki az energiahatékonyság előmozdítását, így egyértelműen a kampány szakmai támogatójaként lép fel.
***