• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Tudatos gazdálkodók Európában

2018.05.24. /

Gazdálkodó gyerekek, a természet körfolyamataira odafigyelő biodinamikus gazdaság és a közösségi gazdaság jövőjéről döntő felelős fogyasztók. Nemzetközi képzésen jártunk, és sok-sok érdekes kezdeményezést ismertünk meg.

 

A közösség által támogatott mezőgazdálkodás (Community Supported Agriculture, CSA) több választ is ad jelen korunk kihívásaira, például elszigetelődés a vidéki élettől vagy az emberektől, hozzáférés minőségi élelmiszerekhez, szolidaritás és a kontinenseken átutaztatott „friss” élelmiszerek kérdésköre.

Januárban az Urgenci (Közösségi Mezőgazdálkodás Európai Hálózata) szervezésében egy nagy csapat találkozott a Milano melletti Cascina Santa Brera gazdaságban. Az Európa több országából érkező résztvevők (PL, CZ, UK, FR, I, RO, HU, GR, D), mind egy-egy gazdaságot vagy közösséget képviseltek. Az együtt töltött pár napban megismerhettük, hogy miként működnek az egyes országokban a közösségi gazdaságok, a fenti kérdésekre milyen válaszokat adnak.


 

Biodinamikus gazdaság Görögországban

A The Trinity Farm az első olyan minősített biodinamikus gazdaság Görögországban, amely nem csak zöldségeket, hanem gabonaféléket is termel. Palettájukon megtalálható a fokhagyma, burgonya, répa mellett a lencse vagy a csicseriborsó, továbbá szemesekből a zab, búza, rozs és árpa is.

A 40 hektáros területen működő 3. generációs családi gazdaság (!) jelenlegi formája a véletlenek sorozatával kezdődött, ugyanakkor semmiképpen sem akartak megelégedni a ma már hétköznapinak mondható biogazdálkodási sémák alkalmazásával, ezért egy lépéssel előrébb, a biodinamikus gazdálkodásnál kötöttek ki. Az emberek és a környezet iránt tanúsított elkötelezettségüket az egész ökoszisztémára alkalmazzák gazdaságukban. Mindezen igyekezetük a csomagolt termékeikben is test ölt (tészták, lisztek), különös hangsúllyal arra, hogy a Demeter minősítésnek megfelelve nem alkalmaztak vegyszereket és műtrágyát. Habár a biodinamikus gazdálkodással szorosan együtt jár a helyben történő értékesítés, eddig elért eredményeik és a visszajelzések arra ösztökélik őket, hogy szélesebb réteg számára tegyék elérhetővé a kínálatukat. Ezért új értékesítési csatornák felé is nyitnak, jelenleg webshop formában is árulnak és a közösségi mezőgazdálkodási formát is fontolgatják.

 

Gazdálkodó gyerekek és ajándékcsomagok

A Lengyelországban gazdálkodó Marcin gazdaságának egy kis területét a közösség kiskorú tagjai művelik, a maguk módján. Marcin elmondása szerint az itt élő növények ezt le sem tagadhatnák, másként növekednek és teremnek. Marcin a hagyományos közösségi gazdálkodást is tovább gondolta: a közösség számára megtermelt zöldségeken felül a fennmaradó, nem szétosztható adagokat exkluzív, díszes csomagolással, ajándéknak árusítja. Erre a célra egy étteremmel kötött partnerséget, mert felismerte, hogy az ebédidőben arra sétáló emberek szívesen költenek ilyen célra (is).

 

Elkötelezett tagok Csehországban

A Csehországban működő KomPot nem sokban különbözik a Magyarországon megismert közösségi gazdaságoktól. 2012-ben 0,5 hektáron kezdtek el gazdálkodni a Prágához közeli Středokluky-ban, átlagosan 30-50 részre osztódik a termésmennyiség. Az egyediség pedig itt kezdődik: a csatlakozás egy bizonyos összegű belépődíj befizetésével történik, ezzel egyfajta elköteleződést tesz a leendő tag a közösség irányába. Ezen túl kétféle tagság választható: a szezonális tagság 1 évre való elköteleződést jelent, amivel a gazdaságban megtermett finomságokra szereznek jogosultságot, míg a rendes tagság esetén az élelmiszereken felül bekapcsolódhatnak a közösségbe, látogathatják az eseményeket, részt vehetnek a gazdaság munkálataiban, illetve döntéseikkel befolyásolhatják a közösség jövőbeli működését/életét.

Ezek a példák csak kis részét adják vissza annak, hogy a különböző országokban az egyes közösségi gazdaságok milyen kihívásokkal és megoldásokkal találkoznak egyéni szinten. Ami viszont összekapcsolja ezeket a kis csoportokat,  hogy meghatározó elemük a közösségi szerveződés,  elkötelezettek a helyi, friss és minőségi élelmiszer előállítás iránt, valamint hosszú távra terveznek és emiatt komolyan veszik a partnerséget. Nem csak termelő és fogyasztó között, hanem a természettel is.

 

Köszönjük a cikket Végh Árpádnak, a B10 közösségi gazdaság gazdálkodójának.

 

Fotók: Marcin Migała, Kom Pot, The Trinity Farm, Mayer Barbara

 


 

Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!

 


  A cikk a Zöld Forrás PTKF/625/2017 jelű pályázat támogatásával készült.

 A projektet az Európai Bizottság támogatta. A CSAct! képzés tartalma nem szükségszerűen tükrözi az Európai Bizottság nézeteit.



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében