
| Tudatos Vásárló
Teszt: mosógép
36 mosógépet tesztelt laboratóriumban a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. Vizsgáltuk, hogy mennyire jól tisztítják a ruhát a készülékek, milyen jól öblítenek, centrifugálnak és mindeközben mennyi áramot és vizet fogyasztanak.
A korábban tesztelt termékekkel együtt már összesen 66 termék adatlapja (17 márkától) segíti a fogyasztókat a mosógép vásárlásban. A lista élén két Miele és egy Siemens készülék végzett. Azzal szereztek sok pontot, hogy jól mosnak és centrifugálnak, miközben viszonylag energia- és víztakarékosak is, relatív csendesek és könnyen használhatók. Hátrányuk, hogy nagy kezdőberuházást jelentenek egy háztartásnak, ugyanis az áruk 300 ezer forint vagy afölött van.
Jó hír, hogy 110-120 ezerért is kaphatunk olyan 7-9 kg-os kapacitású mosógépet, amelyik közel ezt a szintet hozza. A tesztben szereplő, jobban teljesítő készülékek mind elöltöltős mosógépek voltak.
A teljes teszt előfizetéssel megtekinthető itt >>>
A lista végén voltak 80 és 100 ezer forintos készülékek is, vagyis az ár nem igazán iránymutató. Érdekesség, hogy habár a listát záró készülékek mosási hatékonysága nem feltétlenül gyengébb a többi termékhez képest, azzal veszítettek több pontot, hogy hangosabbak, nem öblítik ki rendesen a mosószert a ruhából, emellett pedig falják az áramot vagy a vizet, vagy mindkettőt.
A környezettudatosság terjedésével már egyre több vásárlónál fontos szempont, hogy a lehető legkevesebb vizet és áramot fogyassza a mosógép az évek során. A tesztben szereplő készülékek között a két leginkább víz- és energiatakarékos mosógép ára 110 és 75 ezer forint között mozog, viszont itt az energiahatékonyság sajnos a mosási és öblítés hatékonyság rovására megy.
Ezért ennél a kérdésnél érdemes figyelembe venni, hogy milyen típusú szennyezett ruhák keletkeznek a háztartásban. Ha nem megfelelő készüléket választunk, lehet, hogy olcsó lesz a kezdeti beruházás, de ha háromszor is ki kell mosni a gyerek sáros ruháját, akkor hosszú távon többet veszítünk a villany és vízszámlán, valamint az amortizáción.
Ha te is egy vagy a több, mint egymillió olvasónkból, támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fejlesztését. Hozzunk létre együtt egy megújult tudatosvasarlo.hu-t.
Így tudsz hozzájárulni Te is, hogy összegyűljön a 3.000.000 forint 2018. december végéig.
Segíts kisösszegű rendszeres havi adománnyal. Most!
Rendszeres havi 1.000FT adomány
Rendszeres havi 2.000FT adomány
Rendszeres havi 5.000FT adomány
Rendszeres havi 10.000FT adomány
Egyszeri 5000 forint – kevesebb mint két mozijegy ára, de nekünk fontos segítség, főleg ha rögtön jön. 
Bármennyi pénzt adhatsz, minden apró vagy hatalmas hozzájárulás számít.
Ha banki átutalással támogatnál:
Számlavezető: Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete
Bank neve: Magnet Bank
Számlaszám: 16200106-00108490-00000000
IBAN szám: HU40 1620 0106 0010 8490 0000 0000
Swift: HBWEHUHB