
| Léderer Sándor
Cégmérce: Tejipar
- #Állatvédelem
- #Bírság és megtévesztés
- #CSR
- #Emberi jogok, esélyegyenlőség
- #Étel-ital
- #Foglalkoztatás, gyerekmunka, sweatshopok
- #Helyi élelmiszer
- #multik
Cégmércénkben az elmúlt években számtalan tejtermék gyártóját vizsgáltuk meg. Most eljött az ideje, hogy összesítsük mind a 14 vonatkozó cégmérce eredményét, és megnézzük, hogy melyek a hazai tejiparban tevékenykedő cégek legjobbjai és sereghajtói.
Összesen 31 cég szerepel a 14, tejtermékeket (gyümölcsjoghurt,
joghurt,
kefir,
krémtúró,
puding,
rudi,
sajt,
sajtkrém
– krémsajt, tej,
tejföl,
tejszín,
túró,
vaj,
vajkrém
– szendvicskrém) vizsgáló cégmércénkben. Ezeket minden alkalommal ugyanazon
szempontok (környezeti, társadalmi, állattartás stb.) szerint hasonlítottuk
össze, és készítettünk rangsort az eredmények alapján.
Környezeti szempontok
A 31 közül sajnos egy olyan tejipari céget sem találtunk,
amely közzétett volna a honlapján környezeti jelentést, ezért minden gyártót
pontlevonásban részesítettünk. Hogy mégis árnyaltabb képet kapjunk a cégek
teljesítményéről, annak is utánajártunk, hogy mely gyártókat bírságolták meg környezetszennyezés
miatt az illetékes hatóságok.
A Friesland Hungária Zrt. és a Jásztej Zrt. 2007-ben
többször is kapott csatorna bírságot, mivel több tejüzeme is káros anyagokat
bocsátott a szennyvízhálózatba (utóbbi céget 2002-2007 között minden évben
megbírságolták emiatt).
A Sole-Mizo Zrt.-t pedig zajvédelmi határérték túllépése,
hulladék-nyilvántartás vezetésének elmulasztása, és Frieslandhoz hasonlóan,
csatornaszennyezés miatt marasztalták el.
A Veszprémtej Zrt. a negyedik cég, amely bírságban
részesült, ugyancsak nem megfelelő hulladékgazdálkodás és csatornaszennyezés
miatt.
Az egyéb környezeti szempontoknál azokat a cégeket
jutalmaztuk ponttal, amelyek gyártanak, illetve forgalmaznak ökológiai
termesztésből származó termékeket. Ide tartozik a Naszálytej, a Milchwerke Bechtesgadener
Land, a Sole-Mizo és a Kärntnermilch.
Ebben a szempontban maximális pontszámot a kizárólag
biotermékeket forgalmazó versenyzők kaptak, mint a Galgafarm, az Andechser és a
Virágoskút. Negyed ponttal elismertük az ISO 14001-es környezetközpontú
irányítási rendszerrel üzemelő cégek igyekezetét is.
Társadalmi szempontok
A társadalmi szempontok számonkérése során nagyon vegyes
eredmények születtek. Megvizsgáltuk például, hogy az egyes cégek milyen
eszközökkel próbálják meghódítani a fogyasztókat. Negatív eredményeket 5 cég
esetében találunk.
A Zott hazai forgalmazóját fogyasztók megtévesztésére
alkalmas magatartás miatt a Gazdasági Versenyhivatal többször megbírságolta. A Nemzeti
Fogyasztóvédelmi Hatóság pedig az Egertejre, illetve az Alföldire szabott ki
bírságot.
A Friesland a nemzetközi porondon került szembe a
hatóságokkal, mivel több esetben is megsértette az anyatej-pótlékok
marketingjét szabályozó nemzetközi egyezményt.
A legtöbb problémára a Danone-nal kapcsolatban bukkantunk, a
cég hazai és nemzetközi viszonylatban is kirívóan sok kritikát kapott a
sajtótól és a hatóságoktól egyaránt.
Értékeltük amennyiben egy gyártó termékpalettáján sok a
magyar termék, illetve azt is, ha egy cég hazai tulajdonban van. Ebből a
szempontból maximális pontszámot a Tolnatej, a Minna, a Naszálytej, a Fuchs Tej,
a Fino-Food, a Galgafarm, a Jásztej és a Dráva Tej ért el. E cégek többsége
minden termékét Magyarországon állítja elő, és több mint 90%-ban magyar
tulajdonú.
A legnagyobb pontlevonásban a Zott és a Mona Hungary
részesült, mivel gyártási tevékenységet Magyarországon nem folytatnak,
termékeiket importálják.
A munkavállalókkal kapcsolatos magatartást vizsgálva a munkaügyi
felügyelőségek adatai között böngésztünk. Megállapítottuk, hogy a cégek
nagyjából felét az évek során kisebb bírsággal sújtották. Nagyobb és többszöri
bírságot a Dráva Tej, a Sole-Mizo és a Friesland kapott.
Az egyéb társadalmi szempontok számbavétele során olyan
tényezőket értékeltünk, mint pl. az etikai kódex megléte, off-shore cégek
használata vagy érdekeltség elnyomó rezsimekben. Ebben a kategóriában egységesen
gyengén szerepelt a mezőny, a Galgafarm kivételével minden céget pontlevonásban
részesítettünk.
A cégek honlapjain ugyanis nem találtunk magyar nyelvű
etikai kódexet, és legtöbben írásos levelünkre sem válaszoltak.
Nem éppen átlátható tulajdonosi szerkezetről tanúskodik,
hogy a Sole-Mizo egy off-shore cégen keresztül Csányi Sándor tulajdona. A Meggle,
a Danone és a Friesland, továbbá a Pannontej és a Veszprémtej tulajdonosa
(Bongrain SA) több, a TVE által elnyomónak ítélt rendszerben (pl. Szaúd-Arábia,
Irán, Thaiföld, Kína) is működtet leányvállalatokat.
Egyéb szempontok
Az állatjólét értékelése során egyedül a Naszálytej kapott
egy teljes pontot: a cég kínál vegán termékeket, és a biokészítmények gyártása
során is követi az állatjóléti előírásokat. Hasonló megfontolásból a Virágoskút,
a Kärtnermilch, az Andechser, a Milchwerke Bechtesgadener Land és a Galgafarm
kapott fél-fél pontot.
A vállalatok többsége azonban pontlevonásban részesült,
mivel honlapjaikon nem találtunk állattartással kapcsolatos információkat. Ezek
a cégek, illetve beszállítóik feltehetően nagyüzemi állattartást folytatnak.
További pontlevonás jár még a Danone-nak, mivel nem zárható
ki egyértelműen, hogy a gyártás során génmódosított alapanyagokat is használ.
Utóbbi igaz a Frieslandra, a Müllerre, illetve tulajdonosa (Bongrain SA) miatt a
Pannontejre és a Veszprémtejre is.
Összesítés
Az összes vizsgált szempontot egybevetve 12,5 ponttal a
túró, sajt és tej cégmércékben szereplő Galgafarm nyerte az első helyezést.
Második helyezett 10,5 ponttal a Naszálytej, harmadik pedig a 10 pontos Virágoskút
Kft. lett. Jó eredménynek örvendhet továbbá a Kärtnermilch és az Andechser,
mindketten 9,5 pontot értek el.
A cégek többsége a középmezőnyben tömörül, amelyet a Milchwerke
Bechtesgadener Land (9 pont) és a Fuchs Tej (8,5 pont) vezet. 18 cég 7- 8 pont
közötti (közepes) eredményt ért el.
Az tejipari cégmérce sereghajtói a Pannontej (5 pont), a Friesland,
a Veszprémtej (mindkettő 4,5 pont) és a Danone (3,5 pont) lettek.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a Cégmércében az egyes márkák
sorrendje az egyes szempontok kihagyásával, illetve előtérbe helyezésével át is
rendezhető, attól függően, kinek mi a fontosabb. Jó böngészést kívánunk!