fbpx

Tarts velünk, legyél tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz hozzánk!

Auchan: rájár a rúd

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

A hipermarketláncot a napokban két támadás is érte. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók megtévesztése miatt büntette meg 30 millió forintra, közben pedig úgy néz ki, a Levegő Munkacsoport (LMCS) is újra ringbe száll.

Újabb természetvédelmi botrány készül Dunakeszin. A Levegő Munkacsoport gyanúra okot adó bizonyítékokhoz jutott, melyeket eljuttatott a környezetvédelmi miniszternek. Hiába törvényileg védett a láp, a Nemzeti Park korábbi igazgatója, Vas János (jelenleg országgyűlési képviselő) „megbeszélte” az ingatlan tulajdonosával, hogy mégsem védett a terület, majd erről rövidesen határozatot adott ki. A láp helyén az Auchan kívánja bevásárlóközpontját bővíteni és újabb parkolót létesíteni. Kérdés, hogy ezzel a fordulattal hogyan folytatódik az egyszer már lezártnak tekintett ügy, amelyben az Auchan rosszhírének keltésére hivatkozva beperelte az LMCS elnökét, Lukács Andrást, s amely per révén nem tudott felülkerekedni a civil jogvédőkön.

Az Auchan közben versenyhatósági bírságot is kapott. A GVH vizsgálata feltárta, hogy az Auchan tavaly májusi, júliusi, augusztusi és októberi akciós újságjában szereplő fogyasztóknak szánt tájékoztatók között több olyan reklámozott termék is volt, amely az akció egész időtartama alatt nem volt megvásárolható. Ezen kívül előfordult, hogy a hirdetett termékekhez a vevők az akció kezdetekor nem juthattak hozzá, vagy az akciós termék egy-két nap alatt elfogyott.

A GVH álláspontja szerint ez azért aggályos, mert a hipermarketeket jellemzően nem csupán egy-egy termék beszerzése céljából keresik fel a fogyasztók. Feltételezhető, hogy ha egy akciósként hirdetett árucikkhez nem jut hozzá a vásárló, akkor más termékeket vásárol. Ezért ha egy kereskedő olyan terméket reklámoz, amely hiányzik, az becsalogató reklámnak minősülhet.

Önmagában az még nem jogsértő, ha egy hirdetett termék az akció egész ideje alatt nem áll rendelkezésre, hiszen a várható kereslet pontosan nem mérhető fel. Az viszont a versenytörvénybe ütközik, ha a hirdetett termék az akció egész ideje alatt nem kapható, ha az akció kezdetén nem lehet vásárolni belőle, vagy ha kedvezményes áron kínált termék már az akció elején elfogy.

Ajánlom másnak

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek

Legfrissebb videók

Hogyan lehet egészséges és környezettudatos a táplálkozásunk?

Hogyan lehet egészséges és környezettudatos a táplálkozásunk?

2022. február. 13-án tartottuk a Közösségi mezőgazdálkodás és ÖkoKörök családi napot, ahol közelebbről is megismerhették az érdeklődők a Tudatos Vásárlók munkáját. Ezen a napon a közösségi gazdaságok és az ÖkoKörök jutottak főszerephez: az izgalmas előadások és kerekasztal-beszélgetések mellett a vendégek személyesen is találkozhattak a gazdákkal, volt Magcsere, a legkisebbek pedig gyerekprogramok keretében játékosan tanulhattak a […]

Még több videó
Ugrás a tudatosvasarlo.hu nyitó oldalára

    Kövesd munkánkat, iratkozz fel híreinkre!
    Bónusz: tippek, tesztek, programok