| - kalas -
Női dolgok
Ami az emancipált hölgyeket illeti, tutti, hogy ezzel a szelektív gyűjtéssel is ők fogják majd megszívni. Rajtuk ragad, mint lúdtalpas lábán a tapéta.
Mivel a háztartásban keletkező
hulladékok nagy része – úgymond – a „női munkákhoz” (bevásárláshoz, főzéshez,
takarításhoz, mosáshoz, pelenkázásához) kapcsolódik, így tulajdonképpen
logikusan lett a háziasszony a család „kukafelelőse”. Hogy jobban megértse: ott
dekkol a szemetes a konyha sarkában.
Köztudott az is, hogy a nők – főleg
családalapítástól kezdve – hagyományosan érzékenyebbek a környezeti problémákra,
mint a férfiak, ráadásul az állam is egyre inkább a gyengébb nemre tukmálná a
család környezettudatos magatartásáért való felelősséget. Minálunk most éppen a
szelektív hulladékgyűjtéssel.
Aztán nyomulnak a környezetvédők is. Ők
a nőket inkább a megelőzés, a környezettudatos vásárlás fontosságáról győzködik.
Arról, hogy ha lehet, inkább mindig a betétes csomagolásban vásároljon. Annál
ugyanis később visszakapja a csomagolóanyag árát, nem marad a nyakán a drágán
vett hulladék, nem kell vacakolnia a különválogatással és csökken a szemétdíj
is. Ráadásul a visszavitt üveget újratöltik, nem kell újat gyártani, a
környezetet szennyezni. Igen ám, de a csomagolóiparnak a környezet védeleménél
fontosabb a saját haszna, ő tehát pont az ellenkezőjére biztatja a bevásárló
hölgyeket. „Fogd és vidd, vedd és dobd” – hirdeti, miközben sorra eltünteti a
többutas csomagolásokat (a betétes ivóleves, konzerves üvegeket).
A mai nő tehát – ha környezettudatos
fogyasztó is akar lenni – állandó konfliktushelyzetben él.
Elvben egyetért
azzal, hogy a jó környezet helyes fogyasztói döntéseket feltételez, de a
gyakorlatban kénytelen megalkudni elveivel. Mert nincs ideje naponta piacra
járni, a boltokban környezetkímélő termékeket hajkurászni, a háztartási
vegyszereket munkájával kiváltani. Tapasztalja, hogy a szupermarketek bő
áruválasztéka megkönnyíti a dolgát, de azt is, hogy a rengeteg mélyhűtött,
előrecsomagolt vagy eldobó csomagolású termék megnehezíti a környezettudatos
beszerzést, drágítja a bevásárlást és növeli az otthoni szeméttermelést.
A helyzetet bonyolítja, hogy vásárlását
ugyan ésszerű indítékok motiválják, de választását az agresszív reklámok
állandóan manipulálják (mert nincs boldogabb baba…). Neki kell veszekedni a
férjével (aki dobozos sört akar), vitatkozni a boltossal (hogy az üvegét miért
nem veszik vissza), magyarázkodni a gyereknek (hogy a szeretet ízét ne a
csokiban keresse).
Na, és ráadásul most őt cseszegeti a
szelektív gyűjtéssel az önkormányzat is és neki küldözgeti idétlen prospektusait
az ÖkoPannon (Nemzetközi cégek által alapított, a saját maguk által termelt
szemét feldolgozását menedzselő szervezet. A szerk.) is. Visszaüzenne nekik,
hogy előbb tán gyűjtsék ők maguk külön az irodai papírhulladékot, tüntessék el a
büféjükből a pillepalackokat és ne tömjék tele a ládáját szemétpostával. De
inkább csak legyint. Mert minek?
Marad a tény: az osztrák felmérés
szerint a szelektívgyűjtés éves szinten újabb plusz 42 munkaórát jelent majd. A
nőknek.