A legtöbben tisztában vagyunk vele, milyen egészségügyi kockázatokkal járnak a főbb kültéri forrásokból – autókból, erőművekből – származó égéstermékek. Sőt, az olyan nyilvánvaló beltéri veszélyforrásokat is ismerjük, mint a kályhák. A gyakran és előszeretettel használt gyertyákra azonban szinte senki sem gondol ebből a szempontból, pedig sokszor apró, rosszul szellőző helyiségekben égetjük őket.

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala (EPA) és az American Lung Association (Amerikai Tüdő Társaság) által végzett kutatás eredménye szerint a forgalomban lévő gyertyák a használat során riasztóan sokféle, potenciálisan rákkeltő illékony szerves vegyületet (VOC) bocsátanak ki. Íme a lista: aceton, acetaldehid, benzol, szén-diszulfid, szén-tetraklorid, klorobenzol, szén-monoxid, kreozol, ciklopentán, etilbenzol, formaldehid, fenol, sztirén, tetraklóretán, toluén, triklóretán és xilén.

 

Kanóc

Mindezek mellett – mint minden, ami ég – a gyertyák is mikroszkopikus koromszemcséket juttatnak a levegőbe, amelyek ráadásul a kanócból származó mérgező nehézfémeket is tartalmazhatnak.

A kanóc szerepe, hogy a megolvadt viaszt a hajszálcsövesség elve alapján felszívja, ami aztán táplálja a gyertya lángját. A mai gyertyák gyártásakor alapvetően kétféle kanócot használnak: megerősített és nem megerősített fajtát.

Az utóbbi csoportba tartozó kanócokat általában fonott vagy csavart szövetszálból (leggyakrabban pamutból) készítik; az égés szempontjából ezek a legveszélytelenebbek. A megerősített fajtákban szintén van pamut, de ezt egy papírból vagy fémből készült belső szál köré tekerik vagy fonják, hogy így adjanak tartást a kanócnak [ezáltal nem hajlik bele a meglágyult viaszba, és nem alszik ki – a ford.]. Ráadásul a fémszálas változat magasabb hőfokon is ég, ami bizonyos fajtájú, szintén magasabb hőfokon égő viaszok esetében előnyösebb a pamutnál. Az erre a célra használt két leggyakoribb fém az ólom és a kadmium, de cink és ón is előfordulhat a fémmel megerősített kanócokban.

Miközben a gyertya ég, olyan parányi, mikronnál is kisebb méretű részecskéket tartalmazó kormot bocsát ki, amely sokáig a levegőben marad, és elég apró ahhoz, hogy belélegzés után felszívódjon a szervezetbe. [A 10 mikronnál kisebb részecskék azért különösen veszélyesek, mert ezeket a légutak csillószőrös hámja nem képes kiszűrni, így eljutnak egészen a tüdő léghólyagocskáiba, és bekerülnek a véráramba. – a ford.]

 

Kutatási eredmények

Az EPA által végzett kutatás eredményei egyértelműen jelzik, hogy azokban a helyiségekben, ahol egyszerre több gyertya, vagy egy többkanócos gyertya ég, jelentősen megnő a beltéri levegőszennyezettség mértéke. Az illatosított gyertyák a legrosszabbak: ezek ugyanis még többet bocsátanak ki a veszélyes koromból, mint hagyományos társaik.

A gyertyák által kibocsátott korom ártalmasságát egy 2000-ben készült vizsgálat is igazolta, amelyben a Michigan Egyetem Népegészségügyi Intézetének kutatói többféle, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kínában gyártott gyertyát vizsgáltak. Mérték, hogy mennyi ólom kerül a levegőbe a gyertyák égése közben, és ebből mennyi gyűlik össze és marad meg zárt légtérben 1 és öt óra elteltével.

Az eredmények szerint a gyertyák ólomkibocsátása 0,5 és 327 mikrogramm/óra között mozgott. Meggyújtás után egy órával 0,04 és 13,1 mikrogramm/köbméter közötti mennyiséget mértek zárt térben (az EPA 1,5 mikrogramm/köbméternél húzza meg a „biztonságos” szint határát); öt óra múltán ezek az értékek 0,21 és 65, 3 mikrogramm/köbméter között alakultak.

Egy újabb, 2006-ban készült vizsgálatban a németországi Essenben található Duisburg-Essen Egyetem légkörtudósa, Stephan Weber egy templom levegőjének mikrorészecske-tartalmát vizsgálta 13 napon keresztül (karácsonykor és az azt közvetlenül megelőző időszakban). Külön mérte a 10 mikronméternél kisebb átmérőjű (PM10-es) részecskék, illetve az 1 mikronméteres és ennél kisebb átmérőjű (PM1-es) szemcsék mennyiségét. A kísérlet elvégzéséhez kiválasztott templomban a gyertyák mellett tömjént is használtak a szertartások alatt.

Weber azt találta, hogy amikor csak gyertyák égtek, mindkét, általa vizsgált típusú részecske mennyisége kis híján megkétszereződött a levegőben. Amikor mind a gyertyák, mind a tömjén égtek, a PM10-es részecskék mennyisége mintegy hétszerese volt a szertartások között mértnek, a PM1-eseké pedig kilencszerese.

A levegőben található részecskék mennyisége a gyertyák eloltása után gyors ütemben csökkent, a gyertya és a tömjén együttes használata után azonban még 24 órán át kimutathatóan magasabb maradt az alapértékeknél. Mindezek fényében Weber arra a következtetésre jutott, hogy a vallásos szertartások során a résztvevők olyan mértékű levegőszennyezettségnek vannak kitéve, amely az arra érzékenyek egészségét akár rövid idő alatt is károsíthatja.

Két évvel korábban holland kutatók szintén megmérték a gyertyát használó templomok levegőjének részecsketartalmát. A Maastricht Egyetemen dolgozó Theo de Kok arra az eredményre jutott, hogy miután egy kápolnában 9 órán keresztül égtek a gyertyák, a levegőben 10-szer annyi szabadgyök szabadult fel, mint amennyit egy forgalmas autóút mellett lehet mérni, ahol napi 45000 jármű halad át. Emellett 20-szor annyi parányi szilárd részecskét (PM10-est) tartalmazott, mint a megengedett európai határérték. De Kok megállapítása szerint a gyertyákból felszabaduló PM10-es részecskék különösen veszélyesek, mert a testbe jutva a füst alkotóelemei azonnal szabadgyököket hoznak létre, amelyek károsítják a sejteket.

A holland kutatással körülbelül egy időben egy angliai fogyasztóvédelmi magazin, a Proof! is közölt egy cikket, amiben többféle, londoni szupermarketekben és lakberendezési áruházakban vásárolt oszlopgyertyát és teamécsest vizsgáltak. Azt próbálták kideríteni, mennyi ólom és kadmium kerül a levegőbe a használatukkor.

A gyertyák 17%-ában (tehát tízből majdnem kettőben) kimutatható mennyiségű kadmiumot találtak, és néhányban az ólom is felfedezhető volt, a mért szintek azonban messze elmaradtak a többi kísérletben dokumentált eredményektől. A legtöbb nehézfémet (ólmot és kadmiumot egyaránt) a Boots drogériában vásárolt illatos gyertyák tartalmazták, de az IKEA termékeiben is egyértelműen jelen volt a kadmium. A teszt eredménye abban megegyezett más vizsgálatokéval, hogy a nehézfémekkel szennyezett gyertyák Kínából, Lengyelországból és Németországból származtak.

 

A szabályozás hiánya

2003-ban az USA Vásárlói Termékbiztonsági Tanácsa (Consumer Product Safety Commission) betiltotta az ólomtartalmú kanóccal készült gyertyák importálását és forgalmazását. Más országok egyelőre nem tettek lépéseket az ügyben, pedig az ólomtartalmú és a biztonságosabb kanócok gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek, és a vásárlókat a címkék sem segítik, erre vonatkozóan ugyanis nem adnak tájékoztatást. [A megkülönböztetést nehezíti, hogy a fémszálas megoldás mellett gyakran előfordul, hogy a növényi szálat ólomtartalmú anyaggal kezelik, ami szabad szemmel észrevehetetlen. Egyes források szerint az Európai Unióban is betiltották már az ilyen kanócok gyártását, az importálást azonban még mindig nem ellenőrzik elég szigorúan – a ford.]

 

A gyertya anyaga

Az, hogy egy gyertya mennyire „tisztán” ég, a kanóc anyaga mellett számos más tényezőtől is függ: a viasz fajtájától, az esetlegesen felhasznált illat- és színezőanyagoktól, és a kanóc hosszától. A túl hosszú kanóc ugyanis nagyobb lánggal ég, és többet kormoz, mint egy olyan, amit megfelelő méretűre vágtak. Egy lobogó lánggal égő, kormozó gyertya tehát a kanóc anyagától függetlenül is biztosan sok szennyező részecskét juttat a levegőbe.

Noha valaha a faggyút és más feldolgozatlan állati eredetű zsírokat előszeretettel használták gyertyaöntéshez, mára ez kiment a divatból. [Ennek fő oka, hogy a faggyúgyertyáknak kellemetlen a szaguk, és erősen kormoznak. – a ford.] Helyettük leginkább a paraffin terjedt el, amit kőolajhulladékból állítanak elő.

A gyártók szempontjából ez azért előnyös, mert sokkal olcsóbb és könnyebb vele dolgozni, a végeredmény pedig tetszetősen áttetsző, és lassan ég. Általában sztearinsavat is adnak hozzá (ami megtalálható a faggyúban és néhány növényi zsiradékban), hogy megemeljék az olvadáspontját és meghosszabbítsák az égési időt.

Újabban rendkívül népszerűek a zselés viaszok, köszönhetően kristálytisztán átlátszó állaguknak, és annak, hogy jól tartják a különböző színező- és illatosító anyagokat. Ezek alapvetően zselésített kőolajból készülnek; az anyag lágysága miatt az ebből készült gyertyákat formába öntik, és általában megerősített kanócot használnak hozzájuk. Mind a paraffinból, mind a zselés viaszból készült gyertyák füstölnek és kormoznak.

Valódi, természetes illóolajokkal nem könnyű gyertyát készíteni. Először is, a jó minőségű illóolaj sokkal drágább, mint a szintetikus illatanyagok, és nem is elegyedik jól a tömegtermelésben gyertyaöntéshez használt viaszokkal. Másodszor pedig, a megfelelő stabilizáló és fixáló anyagok hozzáadása nélkül sokkal illékonyabb szintetikus társainál, ami tovább nehezíti a vele való munkát.

Éppen ezért a gyártók általában a toxikus szintetikus illatanyagok mellett döntenek, és nagyon sok gyertya tartalmaz mesterséges színezőanyagokat is. Persze ezek biztonságossága nagymértékben függ a felhasznált festék összetevőitől, az azonban általánosan elmondható, hogy a legtöbb szintetikus festékanyag az égés során veszélyes részecskéket bocsát ki.

A fentieket tekintve súlyos probléma, hogy a vásárlók szinte semmilyen fogódzóval nem rendelkeznek, hogy eldöntsék, az általuk kiszemelt gyertya vajon fémtartalmú kanóccal készült-e vagy sem. Egy lehetőség, ha kerüljük a Kínából származó termékeket – bár ez sem mindig megoldható, ugyanis nagyon sok olyan gyertya van forgalomban, amelynek a címkéje (ha egyáltalán van neki) nem csak a benne található anyagokra, de a származási helyre nézve sem tartalmaz semmilyen információt sem.

A legtöbb esetben nem tüntetik fel, milyen illatanyagokat és milyen típusú kanócot használtak a gyártás során (miért is tennék, hiszen nem kötelező). Egy olyan jogszabály, amely előírná a gyertyák esetében a pontosabb és több információt tartalmazó tájékoztatást, sokat segíthetne a vásárlóknak a biztonságosabb választásban.

 

Milyen anyagok találhatók a gyertyákban?

A gyertyák olyan, láthatatlan és jelöletlen összetevők komplex keverékéből állnak, amelyek jelentősen megnövelhetik az általuk okozott levegőszennyezés mértékét. A kibocsátott anyagok között lehet:

Ólom: Kis koncentrációban is hátrányosan befolyásolja a központi idegrendszer (az agy és a gerincvelő), a szív, a vörösvértestek és a vesék működését. Felnőtteknél a tartós ártalom a belső elválasztású mirigyek és a szaporítószervek problémáihoz vezet, míg gyermekeknél viselkedési zavarokat és az értelmi fejlődés visszamaradását okozhatja.

Kadmium: A belélegzett kadmium rákkeltő. Túl nagy adag hatására a fogak besárgulnak, a bőr szárazzá válik, krónikus hörghurut és fáradtság alakul ki. Mérgező hatással van a májra, a vesére, a csontokra és a herékre, és megzavarja az immunrendszer, valamint a hormonális és a szív-és érrendszer működését.

Illatanyagok: A szintetikus illatanyagok olyan toxinokat és irritáló összetevőket tartalmaznak, amelyek rákot, fejlődési rendellenességeket, és a központi idegrendszer megbetegedéseit okozhatják. Az arra hajlamosaknál fokozzák az asztmás, allergiás és bőrtüneteket.

Policiklikus aromás szénhidrogének (PAH-ok): Az illékony kémiai anyagok égése során keletkeznek. A bőrön és a légzőrendszeren keresztül egyaránt felszívódnak, és bőr-, szem- és légzőrendszeri irritációt, hányingert és fejfájást okoznak. A tartós ártalomnak rák, a központi és a perifériás idegrendszer károsodása, és a hormonális szabályozás felborulása lehet a következménye.

Mikrorészecskék: A mikroszkopikus részecskék (10 mikron és annál kisebb átmérőjűek) méretüknél fogva könnyen és mélyre bejutnak a légzőrendszerbe. Károsítják a tüdőt, a szívet, továbbá az artériákat, emellett légzési problémákat, illetve allergiát válthatnak ki. A hosszan tartó szennyezettség megnöveli a szívbetegség általi halál kockázatát.

 

 

 

Megjelent az Ecologist 2008. novemberi számában. Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével. Fordította Cziczelszky Judit.

Kép [cc] Claudia Snell, Dondon