
| Tudatos Vásárló
Utazás a bolygón
„A Föld nevű űrhajónak nincsenek utasai. Mindannyian a személyzethez tartozunk.”
[Marshall McLuhan, szociológus]
A mobilitás többet jelent a helyi közlekedésnél. Azt is jelenti, hogy tanulás, munka vagy szórakozás céljából egy időre elhagyjuk otthonunkat. De vajon választhatjuk-e ennek a többinél fenntarthatóbb módját?
A turizmus óriási hatást gyakorol a bolygónkra, ez a világ egyik legnagyobb iparága. Az Idegenforgalmi Világszervezet szerint 2010-re a nemzetközi utazások száma évente világszinten eléri az 1 milliárdot (1993-ban 500 millió volt).
A turizmus a világ gazdasági tevékenységeinek több mint 10%-át teszi ki, és közvetlen vagy közvetett módon több mint 200 millió embernek biztosít munkát.
A tömegturizmus komoly környezeti károkat okoz. Tudósok előrejelzései szerint 2015-re az éves ózonréteg-károsodás felét a légi közlekedés okozza majd. A légi közlekedés egésze természetesen nem írható csak a turizmus számlájára, de jelentős mértékben hozzájárul a problémához.
A szeptember 11-i tragédia a légi utasok számának hirtelen csökkenését idézte elő. Azonban a londoni Heathrow repülőtér folyamatos bővítésének ténye arra utal, ez csak átmeneti visszaesés volt a növekedési folyamatban.
A lég-, a talaj- és a vízszennyezés különösen a parti területeken jelentkezik, amelyek gyakran túllátogatottak. Még szembeszökőbb a felelőtlen turisták nyoma, akik a földi paradicsomot szemétlerakóvá változtatják.
Vannak alternatívák? Természetesen. Manapság egyre növekvő számban kínálnak fenntartható nyaralási és utazási lehetőségeket (természetvédelmi, -megőrzési és -helyreállítási projektek, önkéntes segélyprojektek, külföldi tanítás stb.). Keress rá a neten: ötletek és lehetőségek százait fogod találni, de légy körültekintő: sok közülük közel sem annyira fenntartható, mint azt magáról állítja.
Valami pihentetőbbre vágysz? Nem gond. A fenntarthatóság a hagyományos nyaralásnak is lehet jellemzője. A helyiek által, okosan vezetett szállodák, panziók és kempingek nagyobb eséllyel támogatják és tartják tiszteletben a helyi gazdaságot, környezetet és kultúrát, mint egyes nemzetközi szállodaláncok.
Biztató jel, hogy a fenntartható vagy etikus turizmus egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Alább felsoroltunk néhány nyaralási tanácsot. A lista hosszúnak tűnhet, de az utazás a mindennapokhoz képest kétszeres energiát és figyelmet kíván. Nemcsak olyan helyre mész, amelynek kultúrája gyakran ismeretlen számodra, de egyben valaki más otthonába érkezel. A tisztelettudó és figyelmes vendéget mindenhol nagyra értékelik.
Néhány jó tipp
Sok mindent tehetünk, hogy turistaként okozott káros környezeti hatásunkat csökkentsük, például…
– Válassz olyan utazási módot, amely a vendéglátó közösségnek a legnagyobb hasznot hozza. Jegyek és emléktárgyak vásárlásakor az alkudozás kizsákmányolást jelenthet.
– Védd az értékes természeti környezetet. Ne pazarold a vizet és az energiát. Patakokban és forrásokban kerüld a vegyszerek (például mosószerek) használatát.
– Gyűjtsd össze a szemetet. Égesd vagy ásd el a papírt, és különíts el minden nem lebomló hulladékot.
– A növényeknek saját természeti környezetükben kell virágozniuk. Dugványok, magok és gyökerek gyűjtése a világ legtöbb országában illegális.
– Támogasd a helyi kereskedelmet és kézműveseket. Ahol lehetséges, helyben készített ajándéktárgyakat vásárolj.
– Tiszteld a földtulajdonjogokat. Törzsi területeken a turistáknak úgy kell viselkedniük, mint magánterületen.
– Próbálj meg minél többet olvasni az országról, amit meglátogatsz – ez segít abban, hogy tisztelni tudd a helyi kultúrát, és hogy nyitott ajtók fogadjanak. Sok országban a bő és könnyű ruhák kívánatosabbak a kivágottaknál. Hasonlóan, bizonyos kultúrákban nyilvános helyen a csók nem elfogadott.
Tehát ahogy az amerikai Sierra Club is ajánlja: csak fotókat hozz, és csak lábnyomokat hagyj!
Angol nyelvű linkek:
Magyar nyelvű linkek:
A cikk eredetije a youthXchange című kiadványban olvasható.