fbpx

| Kovács Gyula

Mozaik jövő I. rész – A szitakötő röpte

Már jó előre kiterveltem, hogy bemutatok egy hozzám közel állót a fellelt környezeti etikák sorából. Valami olyasmit kellene, pontosabban olyasmit szeretnék mondani, ami meggyőz titeket arról, hogy ez az egész környezet- meg fogyasztóvédősdi túrót sem ér, ha pusztán rólatok, vagy akár összességében rólunk, emberekről szól.

Egy apró tisztáson ücsörgök, csak úgy a magas fűben: nyaralok. A Zempléni-hegység szívében kanyarog az az erdészeti út, amin elindultam, részint a séta kedvéért, másfelől, hogy keressek valami nyugodt helyet, ahol megírhatom ezt az anyagot. Az út dagadt a sártól, hát betértem az erdőbe, így bukkantam rá erre a rétre. Kicsi hegyi varázsrét, tényleg. Mellettem hátizsák (benne pár könyv, plagizálni), ölemben a füzet, előttem a cél. Valami olyasmit kellene, pontosabban olyasmit szeretnék mondani, ami meggyőz titeket arról, hogy ez az egész környezet- meg fogyasztóvédősdi túrót sem ér, ha pusztán rólatok, vagy akár összességében rólunk, emberekről szól. Ha ahelyett, hogy megkeresnénk helyünket és szerepünket ebben a végtelen feladványban, ami számunkra a Világ, tehát ha ehelyett a világot az ember környezetévé, azaz egy össznépi ego problémahalmazainak egyikévé laposítjuk, majd ilyen szempontból értékeljük és hozzuk meg döntéseinket. Mert akkor marad minden a régiben.

Már jó előre kiterveltem, hogy bemutatok egy hozzám közel állót a fellelt környezeti etikák sorából. Azután arra gondoltam, ez butaság, hiszen csak néhány magamfajtát érintene meg, és a többieknek talán egész más megközelítés smakkolna. Így inkább bepakoltam az említett könyveket, hogy pár mondatban felsorakoztathassak minden ismertebb érvet, köztük a morális vonalakat is.

De ez a tisztás nem alkalmas ilyen munkára. Ovális tér, hatalmas bükkök és tölgyek fonta koszorúval. Kicsit lejt. Felső egyharmadában apró termésű szilvafa díszíti – jó ég tudja, honnan pottyant ide. És körülöttem mindenütt, mindenütt vadvirágok. Réti kardvirágok a maguk fűzött tölcsérsorukkal és baracklevelű harangvirágok. Minden csupa halványlila és kék. A tisztás saját kis párás légterében erdei gyöngyházlepkék, citromlepkék és boglárkák lebegnek. A jobb sarok koronaszintjén tolakodó zúgással húz el egy lomha szarvasbogár. Varázsrét ez tényleg, téglaszínű, barna, sárga, kék tündérekkel. A tőlem harminc centire hajló kardvirágra vérpiros szitakötő telepedett. Néha fel-felröppen, számomra láthatatlan prédái után ered, majd visszatér. Most egy nagyobb testű, sárga atyafia érkezik és elűzi. Az elriasztott piros először megpihen a térdemen, majd miután írni kezdek, átköltözik hátizsákom fogópántjára. Már a tisztás része vagyok, egy lehetséges kilátó. Ez a szitakötő avatott azzá. És a csodálat, amit az ő tökéletes röpte, egész lénye, egyáltalán ez a kis tündérvilág kelt bennem, az már valami többé emel, mint ami-aki tegnap voltam. Amit ma itt találtam, a részemmé vált.

Hogy mennyire is? Rögtön kitűnik, ha bevallom, hogy valójában a XV. kerületben kuporgok. Az a nyaralás szitakötőstül rég tovaszállt, az a nap csak bennem él. Itt most nem messze flex sikít. Lakópark épül a szomszédban, olyan sűrű, hogy a teleknek kertje, vadvirága, hernyója, lepkéje nem marad. Csak a hasznos négyzetméter és némi gondosan fűnyírózott, primitív gyep. Itt semmiféle tündéreknek nincs helyük. Csak az emlékezetemben, a gondolataimban, a nézeteimben húzhatják meg maguk. Ha akkor az a tisztás nem lát vendégül, most én se őrizhetném részeit a fejemben. És jobb így nekem. Szükségem van a tudatra, hogy léteznek ilyen helyek a világban. Úgy gondolok az ismeretlen hegyekre, erdőkre, folyókra is, mint tündérországokra, melyek eljövendő önfeledt, boldog délutánjaim lehetséges színterei. Vagy a fiam délutánjaié, vagy bárki emberé. (Lám, mégiscsak az lett, amit jó előre elterveztem.) 

A könyvek viszont tényleg itt hasalnak. Fel is ütöm őket. Azt írják: eddig leírtunk 1,75 millió fajt, lehet összesen legalább 13,62 millió. Az ismertek esetében kipusztult csak a madarak és emlősök több mint tíz százaléka (Nechai, 2002 Tertia); vagy egy kevésbé óvatos: évente 4-6000 faj tűnik el örökre (Wilson 1992); vagy a közeljövő: a Washingtoni egyezmény 35 000 faj jövőjét véli gyászosnak, ebből 800-ét nagyon-nagyon. Ez utóbbiak csak a ritkaságuk miatt direkt keresett fajok. Hozzá az egyes fajok állományi ennél jóval nagyobb arányban fogyatkoznak.

A pusztítás motorját, a pusztítót (minket), a megkongatott vészharangok cseppet sem ejtik zavarba, ellenben gyarapodik és fejlődik. Ez azt jelenti, hogy a pusztítás üteme növekvő tendenciát mutat.  Évtizedek óta ki van terítve a szörnyű szennyes; a téma már szinte unalmas. Unalmassá válásának üteme is növekvő tendenciát mutat. Ezzel fajunk alapvető önmeghatározásai szenvednek újabb csorbát. Miszerint ésszel, értelemmel, belátással, egyetemes felelősséggel felruházott csodálói/örökösei/gazdái vagyunk ennek a reánk szállt édenkertnek. Pusztító vagy gondviselő? Valamelyik arcunkról hamarosan le kell mondanunk.

Növekvő ütemben összegabalyodott szárnyú tündérek vagyunk.

Ha most valaki azt mondja, hogy amíg saját házunk táján nem tettünk rendet, addig nincs helye az utat söpörni – megértem. Gondolok itt éhínségre, háborúra, betegségre, kisebbségre – magam is emberszerető ember vagyok. Megértem, de nem értek vele egyet. Nem dobálhatjuk ki a szemetet az evolúció sétányára, csak hogy portánk bejárata felett ott lóghasson a felirat: „Tiszta udvar, rendes ház”. Ezért elfogadhatatlan minden hivatkozás, ami a biodiverzitás degradációját igazolja, érvként az emberi „kell”-et állítva. Egy lehetséges, bölcsebb utókor szemében valószínűleg olyanok leszünk, mai vezetők és vezetettek, mint amilyennek mi látjuk a haláltáborok parancsnokait és parancsot teljesítő őreit. A kettő közül jobb nincs, csak rosszabb.

Írják a könyvek még, keveseknek adatik meg, hogy korunk földtörténeti holocaustjának kicsit is gátat szabjanak. Ha már befolyásom nincs, legalább ezt a tételt elutasítom. Van egy olyan sejtésem, miszerint merő illúzió, hogy az intézményesült természetvédelem megoldja a problémákat. Bár a tudás és a konkrét munka zömében az övék (ahogy minden tiszteletem is), a döntések és források, azaz a hatalom birtokosa máshol lakik, tudjuk a házszámot. De hadd legyek naiv: kicsit bennünk is. Persze nem a népképviselet négyévenkénti illúziójára gondolok, bár nem elhanyagolható momentum az sem. Ugyanakkor Szirmai Viktória környezetszociológus észrevételei (Szirmai 1999: A környezeti érdekek Magyarországon) sejtetik, mit is kezd zöld kitűzőjével a mindenkori politika, miután hatalommá kereszteljük…

Aki tehát nem akar tétlen résztvevője lenni soha fel nem támasztható csodák statáriális vagy épp módszeres kiirtásának, annak meg kell keresnie a felületet, ahol saját mindennapjai érintkeznek a sokféleség jövőjével. Ott aztán kifejtheti azt a kis hatást, ami valóban méltó darabja egy magát a Tudat kizárólagos hajlékaként aposztrofáló faj mozaikjának. Talán ez a mi röptünk íve.

Nem tudom, végigolvasta-e ezt az elnyűtt témájú írást bárki is. Ha igen, köszönöm! De még ha egyet is értesz vele, önmagában kevés. Hiszen a holnap akár kezdődhet úgy is, mint a ma: ugyanúgy. Sokkal jobb lenne, ha legalább megfogalmazódnának azok a minták, melyeket követve szülőként, háztartásvezetőként, vásárlóerőként, hobbikertészként, munkavállalókén, közvéleményként – jó értelembe vett átlagemberként közvetlen hatást tudunk gyakorolni a tárgyalt problémára. Ehhez szeretném a segítségeteket kérni! Hálás köszönettel várok a kgy.pan@zpok.hu -ra minden szöveget vagy képet, ami bemutat olyan szituációkat, rávilágít azokra a döntésekre, melyekben az egyén a mindennapokban hozzátehet a sokszínű jövőhöz. Külön megköszönjük azokat a példákat, ahol egy pozitív vagy negatív hatású vásárlói mozzanat kerül fókuszba, de mindenre kíváncsiak vagyunk, legyen az bármilyen tabu, ajánlás, ötlet vagy forrásmegnevezés. A következő cikkben ezeket a konkrétumokat szeretnénk ismertetni.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás