fbpx
túllövés napja 2024

Megint eljött a túllövésünk napja

A Globális Túllövés avagy Túlfogyasztás Napja (Overshoot Day) minden évben az a nap, amikor az adott évben az emberiség már felhasznált minden erőforrást, amit a természet egy év alatt adni képes. Magyarország számára a Túllövés Napja idén május 25-én érkezik el, mi magyarok az elmúlt 5 hónap alatt feléltük mindazt az erőforrást, amint bolygónk az egész év során nyújtani tudna nekünk. Meglepő, de nem minden ország van rajta ezen a térképen.

Az előző évek gazdasági, fogyasztási adatai alapján a Global Footprint Network minden évben kiszámítja, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el, illetve mennyit képes a Föld megújítani, hogy ellensúlyozza az ember ökológiai lábnyomát, így jön ki a túlfogyasztás napja, ami vonatkozhat államokra és a teljes bolygóra is.

Az 1960-as évek elején a Föld erőforrásainak évente még csak a rendelkezésre álló erőforrások kétharmadát használta föl az emberiség, a globális Túllövés Napja az 1970-es évek elején jelent meg. 1974-ben november 30-ára, 1994-ben október 16-ra, 2004-ben szeptember 2-ára, 2014-ben már augusztus 5-ére esett.

A globális Túllövés Napja idén várhatóan július 25-én, az Európai Unióé május 3-án, Magyarországé május 25-én érkezik el.

Egy ország Túllövésének Napja a globálishoz képest lehet előbb vagy később is, ez az a dátum, amelyre a globális Túllövés esne, ha az egész emberiség olyan nagy lábon élne, úgy fogyasztana, mint az adott ország lakói.

Túllövés Napja országonként Forrás: overshoot.footprintnetwork.orgA fenti ábra az egyes országok Túllövésének Napját mutatják – pontosabban a legnagyobb fogyasztóékét, azokét, akik több erőforrást használnak, mint lehetne. De nem minden országban van Túllövés Napja. Ha egy ország egy főre jutó ökológiai lábnyoma kisebb, mint az egy főre jutó globális biokapacitás (1,5 gha), akkor ez az ország nincs “túllövésben”.

Ha az egész emberiség úgy élne, mint az adott ország lakói, akkor egy év alatt nem használnánk fel a teljes éves globális regeneratív erőforrás-keretet. Ilyen ország például a jelenleg 1,3 milliárd lakosú India.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás