Találat a #Emberi jogok, esélyegyenlőség, #Nagylátószög, #Utazás, ökoturizmus címkére
Cikkek rendezése
ETIKUS KERESKEDELEM, FOGYASZTÓ
Háztartászöldítés közösen, könnyen, vidáman, hatékonyan – ÖkoKör egy csoportvezető szemével
Miért érdemes belevágni egy ÖkoKör vezetésébe? Mit lehet tanulni akár csoportvezetőként is? Hogy lesz ebből ökojátszóház? Ezekről kérdeztük Bagó Natália, ÖkoKör csoportvezetőt, a bajnai Zöld Tündérek oszlopos tagját.
Uncategorized
Az Ökokör miatt jobban belendültem cselekvő irányba
„Amikor először olvastam az Ökokörökről, azt gondoltam, hogy a csoportvezetők minden kérdésre válaszolni tudó, nagybetűs szakemberek, akik, mint az akadémikusok, bár kissé leereszkedően, de készségesen megvillantják a bölcsek kövét a zöldülni vágyó laikusoknak. A valóság egészen más volt.” Ökokörök egy csoportvezető szemével.
BOLYGÓ
Holnaptól a gyereked tányérjáról veszed el az ételt
Ma van a globális túlfogyasztás vagyis “túllövés” napja, ami azt jelenti, hogy holnaptól minden tevékenységünkkel a gyerekeink elől vesszük el a természeti erőforrásokat. Csak hogy erről a hitelről elfelejtettük megkérdezni őket.
FOGYASZTÓ
Bringaboltok tudatos vásárlóknak
Ha nyár, akkor nyaralás és bringatúra. Íme az összeállításunk a biciklis Tudatos Vásárló Kedvezménykártya elfogadóhelyeinkről. Hiányzik egy alkatrész, vagy kiegészítő, esetleg bérelnél vagy szereltetnél? Itt kedvezményesen is megteheted. Bringára fel!
ETIKUS KERESKEDELEM, FOGYASZTÓ, KONYHA ÉS KERT
Hatpöttyös étterem – Híd az egészséges és sérült emberek között
Régi idők ételei, friss, új íz világgal ötvözve, saját készítésű tészta és savanyúság. Ezt a gasztro vonalat követi a székesfehérvári Hatpöttyös étterem, ahol megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak.
BOLYGÓ, ETIKUS KERESKEDELEM, FOGYASZTÓ, KONYHA ÉS KERT, Zöld Otthon mindenkinek
Egy fesztivál, ahol tízezer látogató csupán 21 gramm hulladékot termel fejenként
- #Emberi jogok, esélyegyenlőség
- #Gazdasági egyenlőtlenségek
- #Helyi élelmiszer
- #Hulladék
- #Környezetvédelem, környezetszennyezés
Május végén 27. alkalommal rendezték meg a belgiumi Leuvenben a Wereldfeest-et. A Világfesztivál a szórakoztatás mellett kiemelten foglalkozik a fejlődő országok problémáinak bemutatásával, mindezt tudatosan zöld környezetben.
ETIKUS KERESKEDELEM, FOGYASZTÓ
Annyira szeretem a családomat, hogy lassítanom kell, nehogy elveszítsem őket
A Slow Mozgalom követői különböző indíttatással kezdtek neki az új életformának, de valami közös bennük: lassúbb, tartalamasabb, minőségi életre vágynak. Debrecen is lelassult. Beszámoló következik első kézből.
BOLYGÓ, ETIKUS KERESKEDELEM, FOGYASZTÓ
Te is tehetsz azért, hogy a gyereked szeresse az ovit, sulit!
- #Állatvédelem
- #Emberi jogok, esélyegyenlőség
- #Környezetvédelem, környezetszennyezés
- #Nagylátószög
- #Természetvédelem, biodiverzitás
Számos környezetvédelmi, hagyományőrző vagy toleranciát segítő foglalkozás szervezői már “házhoz mennek”. Tudatos szülőként ne várjunk mindent a pedagógustól. Szervezzünk mi magunk a gyerkőc óvodájába, iskolájába alternatív foglalkozásokat. Íme néhány izgalmas program.
BABA-MAMA, ETIKUS KERESKEDELEM, FOGYASZTÓ, Zöld Otthon mindenkinek
A gyerekek könnyen elfogadják, hogy nem vagyunk egyformák
„Akár csak egyetlen, a témában nem érintett olvasó kézbe veszi ezeket a különleges meséket, talán mozdul egy picit a világ előre. Nekem így színes a világ.” Ungvári Bélyácz Betti mesekönyv íróval, pedagógussal a színesavilág-book.hu kitalálójával beszélgettünk másságról, elfogadásról, mesekönyvekről.
BABA-MAMA, ETIKUS KERESKEDELEM, FOGYASZTÓ, Zöld Otthon mindenkinek
A vézna, szemüveges, a Down-szindromás és a cigány – mesekönyvek az elfogadásról
Miközben szülőként azt szeretnénk, hogy a gyermekünk a környezetétől a lehető legnagyobb elfogadást kapja, vajon teszünk-e azért, hogy ő maga is elfogadóvá váljon? Gyereknap alkalmából olyan mesekönyvekből szemezgettünk, amelyek segítenek elfogadni a másságot.