
| Bökfi Katalin
Annyira szeretem a családomat, hogy lassítanom kell, nehogy elveszítsem őket
A Slow Mozgalom követői különböző indíttatással kezdtek neki az új életformának, de valami közös bennük: lassúbb, tartalamasabb, minőségi életre vágynak. Debrecen is lelassult. Beszámoló következik első kézből.
“Miután az egészségem egy kicsit alábbsüllyedt, ráébredtem, hogy annyira szeretem a családomat, hogy lassítanom kell, nehogy elveszítsem őket. Szerencsés feleség, anya vagyok, hiszen szeretteim már hamarabb észrevették a lassulás fontosságát. em könnyű feladat, hiszen ez egy új életforma! Tudatosan kell felépíteni” A fenti mondatok Ildikótól származnak, aki feleség, három gyermek anyukája, egy egyesület vezetője és mindemellett főállásban dolgozik.
„Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem vagyunk egyedül a világon. Meglepően könnyű volt számomra azonosulni a videón hallottakkal. Jó érzés volt rájönni, hogy nem vagyok egyedül, és egy nagyon jó társasággal megbeszélhetem a felgyorsult életünk élményeit.” – Betti, PhD hallgató.
Ezek a gondolatok a Slow-séta Debrecenben program résztvevőitől származnak. Első alkalommal lassultunk közösen Debrecenben, melynek a DebrecenHUB alakulóban lévő közösségi irodája adott teret.
Cseresznye, mozi, csevegés, térkép
Sokakban megfogalmazódott már a lassítás gondolata, és szép lassan begyűrűzik Debrecenbe is! Egy-egy pohárnyi cseresznyével indítottunk, amit Krajcsó Nelli, a Slow Budapest mozgalom alapítója TEDx előadását hallgatva fogyasztottunk el. A cseresznyét ezúton is köszönjük Juditnak, aki többek között a TEDx Nagyerdő kurátora és a Debrecen HUB háziasszonya.
Az előadás olyan inspiráló volt, hogy rögtön utána elindult a gondolatcsere. A hétköznapokban szűkszavú résztvevőink nem ismertek magukra, olyan könnyen osztották meg velünk véleményüket, felvetődő kérdéseiket, kétségeiket a gyors és lassú életmódról.
Ezt követően egy térképen összegyűjtöttük a kedvenc helyeinket Debrecenben, és egy sétaútvonalra fűztük fel őket. Reményeink szerint egyre több ilyen helyet jelölhetünk be Debrecen térképén, és oszthatjuk meg a helyiekkel vagy a sétáló kedvű turistákkal.
Várunk szeretettel következő programunkra, amikor sorra vesszük kedvenc helyeinket, itt, Debrecenben. Hamarosan jelentkezünk!
A beszámolót köszönjük Bökfi Katának, a debreceni a DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság munkatársának!
Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással. Köszönjük!
Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!
A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

A cikk a Making cities resilient: chance of urban areas in Central European Countries programunk keretében készült. A projektet az International Visegrad Fund támogatja.