Találat a #Állatvédelem, #Baba, gyerek, #Emberi jogok, esélyegyenlőség, #Hulladék címkére
Cikkek rendezése
ETIKUS KERESKEDELEM, FOGYASZTÓ
Batyu-Téka: étterem, szakkönyvtár és párkereső klub
2014 decemberében nyílt meg Miskolcon a Batyu-Téka Étterem. A vállalkozás funkcióját tekintve, sokkal több mint egyszerű étterem: könyvtár, játszóház és fejlesztő, oktatási, képzési és randi helyszín. A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Batyu-Téka vezetőjével, Szabó Boglárkával beszélgettünk.
ETIKUS KERESKEDELEM, FOGYASZTÓ
Bringa, buli, sütés-főzés – közösségben segíteni jó!
Miközben milliók éheznek a fejlődő és fejlett országokban egyaránt, csak az EU-ban előállított élelmiszer harmada a kukában landol. Sokan vannak, akik tesznek ez ellen az egyenlőtlenség ellen. Az Élelmezés Világnapja apropóján összeszedtünk néhány pozitív hazai kezdeményezést, amelyhez lehet csatlakozni.
ETIKUS KERESKEDELEM, FOGYASZTÓ, KONYHA ÉS KERT
Ízlelő étterem – A hétköznapok hősei
Segítés, nyitottság és elfogadás! Ezek motiválják a szekszárdi Ízlelő éttermet, ahol fogyatékos emberek biztosítanak éttermi kiszolgálást immár nyolc éve. A visszatérő vendégek igazolják, hogy nem kevés sikerrel.
BOLYGÓ, ETIKUS KERESKEDELEM, FOGYASZTÓ
Millenniumi Fejlesztési Célok: Mit értünk el, és mi jön ezután?
2000-ben az ENSZ tagországok képviselői összeültek, hogy megoldást találjanak a szegénységre és az abból adódó egészségügyi, környezeti és társadalmi problémákra. 8 átfogó célt fogalmaztak meg, amelyekben 2015-re változást szerettek volna elérni. A határidő most lejárt, nézzük mi változott, és hogy mi lesz a folytatás.
KONYHA ÉS KERT, Zöld Otthon mindenkinek
NoPack: Megnyílt az első magyarországi csomagolásmentes bolt és kávézó
Az október 1-én nyílt budaörsi boltban, amely egyúttal kávézó is, nincs felesleges csomagolóanyag. Mindenki a saját dobozába, üvegébe vagy kosarába teheti a megvásárolt élelmiszert. A tulajdonosok hitvallása, hogy egy előre eltervezett vásárlással nem csak élelmiszert és csomagolóanyagot, de pénzt is spórolhatunk. Képes beszámoló a helyszínről.
DIVAT, ETIKUS KERESKEDELEM, FOGYASZTÓ
Válts cipőt, és sétálj Brüsszelbe!
A férfiaknak legalább 3-4 pár cipőjük van, a nőknek pedig ennek a többszöröse is lehet. Minden nap hordod, ezért jogod van tudni, kik és hogyan készítik a lábbelidet! Töltsd le a Change Your Shoes app-ot, és sétálj Brüsszelbe!
BABA-MAMA, FOGYASZTÓ, Zöld Otthon mindenkinek
Már megint valami vacak – ajándékkal tarolnak a gyerekmagazinok
Hogy mit esznek a gyerekek a magazinokon? A melléjük csomagolt ajándékok szabályos függőséget alakítanak ki a bennük, miközben maga a termék nagyjából csak arra szolgál, hogy erősítse a márkahűséget.
Zöld Otthon mindenkinek
Biobrikett: környezetbarát, olcsó fűtési alternatíva
Az elmúlt években külföldi mintára Magyarországon is elkezdtek biobrikettet gyártani hulladék biomasszából hátrányos helyzetű, főként vidéki roma közösségek. Így elő lehet állítani a rászorulók téli tüzelőjének egy részét. Ugyanakkor vannak problémák is a módszerrel.
KONYHA ÉS KERT, Zöld Otthon mindenkinek
Ahol még a mosószer is helyi – csomagolásmentes bolt Belgiumban
2014 decemberében nyílt meg Belgium második csomagolásmentes boltja Leuvenben. A termékek nagy részét kimérve árulják, de már az alapanyag beszerzésénél is törekednek a fenntarthatóságra: még a mosószer is helyi.
BOLYGÓ, KONYHA ÉS KERT
Minden, ami hal
Összeszedtünk a halakkal, tenger gyümölcseivel kapcsolatos néhány tippet, terméktesztet, piaci körképet.