fbpx

| Székely Erzsébet

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Ízlelő étterem – A hétköznapok hősei

Segítés, nyitottság és elfogadás! Ezek motiválják a szekszárdi Ízlelő éttermet, ahol fogyatékos emberek biztosítanak éttermi kiszolgálást immár nyolc éve. A visszatérő vendégek igazolják, hogy nem kevés sikerrel. 

A Kék madár alapítvány 2007-ben nyitotta meg az Ízlelő éttermet. Mindezek előtt már legalább egy évtizede fogyatékos és megváltozott munkaképességű embereknek segített munkát keresni. Egy olyan vállalkozást szerettek volna elindítani, amellyel lehetőséget teremtenek azoknak az ügyfeleknek, akik tartósan vagy átmenetileg nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

A motivációjuk az volt, hogy egy olyan helyet hozzanak létre, ahol sokan találkozhatnak fogyatékos emberekkel, hisz ez utóbbiaknak akkor még nem is nagyon volt lehetőségük kimozdulni. És mi „épek” pedig nem is nagyon tudtunk és a mai napig nem tudunk találkozni velük… Így, mivel nincs saját tapasztalatunk, tele vagyunk szorongásokkal, előítéletekkel. Az étterem zseniális ötlet volt, hiszen annyira különbözőek a munkafolyamatok, hogy a különböző adottságokkal rendelkező embereknek is tudnak értelmes, tartalmas munkalehetőséget adni.

Egy étterem, egy vállalkozás beindítása, nem könnyű munka, főleg, hogyha valami teljesen új dolgot szeretnénk bevezetni. Mészáros Andrea, az alapítvány vezetője így nyilatkozott az indulásról: „Ha így visszagondolok, amikor ott voltunk, és szembesültünk a problémákkal, akkor biztos azt mondtam volna, hogy nagyon nehéz. Viszont most, hogy visszaemlékezem, azt tudom mondani inkább álomszerű volt. Úgy éreztük, meg mintha valahol az égiek segítenék ezt az ügyet. Mint a puzzle darabkái olyan szépen álltak egymás mellé a támogatók, segítők. Nem mondom, hogy nem volt nehézség, de sok segítséget kaptunk.”

Amikor elmondták ezt az elképzelést a szakértőknek, akkor mindegyikük azt mondta, hogy ez Magyarországon a 2000-es évek közepén nagyon korai. Az emberek nem elég nyitottak, elfogadóak. A valóság rácáfolt erre.

Ma 16 ember kap itt munkalehetőséget, ebből 2 vezető: a konyhafőnök, illetve a vendégtérben dolgozó, ők ép emberek. Rajtuk kívül 14-en megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberek.

Amire nagyon büszkék, hogy azóta sok érdeklődő keresete meg őket, hasonló vállalkozás ötletével. Köztük a székesfehérvári Hatpöttyös étterem is. Ők úgymond az Ízlelő inspirációjára nyitottak éttermet, és a mai napig nagyon sikeresek. Fél éve nyílt Miskolcon a szintén hasonló szellemiségű Batyu-Téka nevű étterem.  És még jó néhány társadalmi vállalkozással vannak partnerségben.

Mi a véleményük a vendégeknek?

Sokszor kérnek visszajelzést a vendégektől, hogy miért választják az éttermet. A visszajelzések alapján az első helyen a kiszolgálás és az étteremben dolgozók kedvessége, segítőkészsége áll.

Ami a legmeglepőbb, hogy a vendégek a harmadik helyre sorolják az étterem küldetését, de ha jobban belegondolunk a rendszeresen visszajáró vendégek azok, akikben már ott van az elfogadás, hiszen nem sajnálatból és nem együttérzésből látogatnak az étterembe, hanem azért mert olyan minőségű szolgáltatást kapnak, ami megállja a helyét.

Az ételek nagyon változatosak. Fontos szabálynak tartják, hogy két hónapig ugyanaz az étel nem kerülhet az étlapra. Menürendszerük van. Ez azt jelenti, hogy minden nap két-három féle levesük van: egy szabad merítés és egy csészés zöldség vagy gyümölcsleves. Emellett három féle főételük van. Az egyik kicsit magyaros íz világú. A másikat úgy hívják, hogy kímélő abba csak fehérhús vagy hal kerülhet. A harmadik általában húsmentes, zöldségétel. Házi készítésű italokat és salátákat is kínálnak.

Nem is tudjuk igazán mi a különbség a között, hogy valaki ép vagy fogyatékkal élő. Egy orvos biztosan választ adna rá. Kerekesszékben ül, hallásában akadályozott, de miben mások ők? Ők is ugyanúgy el tudnak érni mindent, ami emberileg lehetséges, amellett, hogy ők óriási akadályokkal birkóznak meg nap mint nap. Ők a hétköznapok hősei.

„Az egész fogyatékos témáról azt gondolom, hogy nagyon jó lenne, ha nyitottabbak tudnánk lenni, és elhinnénk azt, hogy ők ugyanolyan értékes emberek, mint mi.” – tette hozzá Mészáros Andrea. 

 

Kép: izlelőétterem

 

Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

   

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

A cikk a Making cities resilient: chance of urban areas in Central European Countries programunk keretében készült. A projektet az International Visegrad Fund támogatja.

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás