fbpx

| Domokos Kata

Lehet etikus mobilod!

A legmenőbb okostelefon árának a feléért már lehet olyan mobilod, amelynek előállításához nem tapad vér és kisebb az ökolábnyoma. Csinos is. Bemutatjuk a Fairphone-t.

Egy éve még az első ötezer megrendelésért szurkoltak, hogy megindulhasson a gyártás, mára a 23 ezredik eladás körül járnak. A világ első etikus szempontok alapján gyártott mobiltelefonja amellett, hogy a fair trade szellemében készül és környezetbarát, minden szempontból versenyképes is.

Fairphone mint vállalkozás négy éve egy fair trade projektként indult. Az ötletgazdák fel akarták hívni a figyelmet az információs technológiában alkalmazott ásványok kitermelésének háborúgeneráló szerepére a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Ebből nőtte ki magát 2013-ra az a vállalkozás, amelynek a világ első méltányos mobilját köszönhetjük.

 

Etikus és átlátható

A Fairphone amszterdami központjában dolgozó fiatal csapat igyekszik etikussá és átláthatóvá tenni a készülék mögött álló gyártási folyamatot.

A mobiltelefonok gyártásához mintegy 40 féle bányászott nyersanyag (fém, ásvány) szükséges. A bányákban veszélyes körülmények között, alacsony bérért dolgoztatnak, nem ritka a gyermekmunka, a bevételt pedig jellemzően katonai csoportok zsebelik be, ami tovább tüzeli a helyi háborús konfliktusokat. A Fairphone-ban használt ón és tantál ezzel szemben olyan kongói bányákból származik, ahol a bányászok tisztességes fizetést kapnak, biztonságosak a munkakörülmények, a haszon helyi vállalkozásoknál marad, és a kitermelés a lehető legkevésbé károsítja a környezetet.

A Fairphone gyártási folyamata is etikus és átlátható. A honlapon bárki tájékozódhat arról, hogy a gyártás különböző szakaszai mely kínai vagy európai városban zajlanak. A megfelelő munkakörülmények mellett a vállalat ösztönzi a munkavállalókat a céges döntésekben való részvételre.

A tervezés során fontos volt a felhasznált energia és a keletkező hulladék minimalizálása a gyártás, a szállítás, illetve a készülék teljes életciklusa során. Ezért a Fairphone a lehetőséghez mérten újrahasznosított alapanyagokból készül.

 

Környezetbarát

Zöld tények a mobiltelefonokról 
A Greenpeace jelentése szerint 2013-ban világszerte 1,8 milliárd új mobiltelefont értékesítettek. 
A világ éves elektronikus hulladékmennyiségének 11 százalékát a mobiltelefonok teszik ki.
A nagy mobilgyártók egy része egyre kisebb mértékben használ a gyártáskor az egészségre veszélyes nyersanyagokat, például PVC-t és brómtartalmú égésgátló anyagokat (BFR). E téren 2014-ben a Nokia (ez évtől a Nokia telefongyártó részlegét átvevő Microsoft), a Sony Mobile Communications (korábban Sony Ericson) és az Apple vezet.
Egy millió újrahasznosított mobiltelefonból 17 tonna réz, 350 kg ezüst, 34 kg arany, 15 kg palládium nyerhető.
 A Fairphone-nak nincs felesleges csomagolása. A készülék kis kartondobozban érkezik, s mivel esetleg már van otthon, nem jön vele automatikusan telefontöltő, sem fülhallgató.

A tervezők kifejezetten törekedtek arra, hogy a Fairphone készülékek sokáig használhatók legyenek, és arra ösztönzik a vásárlókat, hogy csak akkor cseréljék le készüléküket, ha már használhatatlan. Meghibásodás esetén pótalkatrészeket rendelhetünk (például cserélhető az akkumulátor), a javításhoz is adnak segítséget, a Fairphone tehát javítható. A használt készüléket visszaveszik, gondoskodnak biztonságos gyűjtéséről, újrahasznosításáról. A hulladékkezelés és az újrahasznosítás során is ügyelnek a dolgozók és a környezet védelmére.

És hogy mindezek után még mit tud a Fairphone? 4.2-es Android operációs rendszer, 4,3”-es qHD kijelző, 1,2 GHz-es négymagos processzor, 1 GB RAM + 16 GB ROM, ami microSD kártyával tovább bővíthető. Elején 1,3 MP-es, hátoldalán 8 MP-es kamera. 2000 mAh-s akkumulátor. A készülék 310 Eurós árával a kategóriájában versenyképes a piacon.

 

Aki kedvet kapott hozzá, az a fairphone.com-on már rendelhet is, jelenleg az előrendelések második ütemét teljesítik. A vállalkozás igyekszik lépést tartani az igényekkel – 3000 telefont szállítanak ki hetente.

A szállítási folyamat is átlátható: a honlapon a megrendelők nyomon követhetik, a szerelés mely fázisában, a szállítás mely pontján jár saját készülékük.

 

Az elektronikai eszközök zöldüléséről bővebben a Greenpeace frissen kiadott Green Gadgets: Designing the Future című jelentésében olvashatjuk.

 

Fotó: Fairphone.com

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás