• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Parabének és triklozán: még mindig ott vannak a kozmetikumokban

2014.09.22. /

A triklozán és a parabének egészségkárosító hatása már régóta bizonyított, ennek ellenére megtaláljuk a kozmetikumokban. Még a magát természetesként reklámozó, prémium kategóriás termékekben is előfordulhat, méghozzá a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének ajánlásával.

 

A parabének kozmetikumokban elterjedt tartósítószerek. Mivel károsítják az emberi hormonrendszert, sőt rákkockázatukról is megjelentek tanulmányok, ezért több európai ország kezdeményezte a tilalmukat, illetve több világméretű gyártó a kivonásuk mellett döntött. A parabének olyan erőteljesen avatkoznak be az emberi hormonrendszerbe, hogy például a lányoknál előrébb hozzák a nemi érettséget. Ettől függetlenül, széles körű tiltás híján, sok cég még mindig nem hajlandó kiváltani, továbbra is használják őket, még baba termékekben is.

Talán várható a közeljövőben korlátozás, ugyanis az Európai Bizottság 2013 őszén értesítette a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) illetékes szervét, hogy várhatóan hamarosan korlátozza a propil- és butil-parabén, valamint a trikolzán egyes kozmetikai célú felhasználását. Illetve hamarosan várható, hogy a további két elterjedt parabént kitiltják a kisgyerekek számára készülő termékekből.

A nagyobb gyártók már kivonták, vagy ígéretet tettek a parabének kivonására, az olcsó kozmetikumokban viszont továbbra is megtalálható. Próbaképpen megnéztük egy szupermarket fogápolási szekcióját. A 6 éves kortól ajánlott, Promise névre hallgató gyerekfogkrémben kétféle parabént is találtunk, pedig ha valahol, hát a gyerektermékekben semmi keresnivalója ezeknek az anyagoknak.

 

A triklozánt is lehet még használni kozmetikumokban

Az 1960-as évek vége óta gyártott triklozán (triclosan), mint antibakteriális és gombaölő adalék rengeteg kozmetikai termékben megtalálható. Például fogkrémekben, (folyékony) szappanokban, dezodorokban, borotválkozás utáni szerekben, szájvizekben.

Bár egyre több potenciális egészségkárosító hatást írnak a triklozán számlájára, az európai hatóságok még nem tiltották be használatukat a kozmetikai termékekben. A triklozán a kozmetikumokból bejut az emberi szervezetbe (bőrön, nyálkahártyákon keresztül) és felhalmozódik. A szervezetbe jutó triklozán, bár akut módon nem mérgező, hosszú távon már egészen alacsony koncentrációban is súlyosan károsíthatja az egészséget.

Több kutatás is bizonyította, hogy megzavarhatja az élőlények hormonháztartását, gátolja a nemi hormonok működését, károsan befolyásolhatja a magzat növekedését, fejlődését is, továbbá károsítja a pajzsmirigy működését. Még egyes daganatos megbetegedésekkel is összefüggésbe hozták. Egy Európai Uniós vizsgálat szerint a baktériumok genetikai állományába beavatkozva, szuperrezisztens baktériumok kialakulását idézi elő.

Jó hír, hogy több kozmetikai gyártó önként kivonta termékeiből, de még mindig akad néhány vállaltan triklozán tartalmú fogkrém, szappan, dezodor, púder a boltok polcain.

Dánia, Norvégia és Svédország majd Finnország már 2000-2001-ben kiadott egy triklozánnal kapcsolatos fogyasztói útmutatót. Felhívták a figyelmet arra, hogy az antibakteriális hatóanyagú tisztítószerek nem működnek jobban, mint azok a termékek, amelyek nem tartalmaznak ilyen hatóanyagokat.

Ez a szájvíz alkohol és parabénmentességgel reklámozza magát, de érdemes volt megnézni az összetételi listát: triklozánt tartalmaz.

Sajnos nemcsak az olcsó, hanem a drága, kifejezetten prémiumkategóriás termékekben is mgtalálni ezt az anyagot. Egy olvasónk a következő levelet írta: „Sikerült triklozánt tenni egy aloe vera tartalmú dezodorba, ami az Aloe Ever-Shield Deodorant Stick, a Forever cég gyártmánya, és alumíniummentességgel reklámozza magát.” (Ugyanez az anyag került a púderbe is.)

Mivel önmagát természetesként reklámozó cégről van szó, és a flakonon ott díszeleg a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének logója ajánlásként, ahogy ez olvasónkkal is megtörtént, sokan meg sem nézik az összetételi listát.

"Valószínűleg ez volt az a termék, amelynek esetében talán egyedül nem néztem utána az összetevők listájának, hiszen egy ilyen címkében megbíztam. Kb. 2 év használat után, egy éve a használati helyhez közel, a törzsemen, basaliomát találtak, ami egy rosszindulatú, de nem terjedő, műtétileg könnyen eltávolítható bőrdaganat. Ez a bőrrák főleg időskorban (40 vagyok, ez még nem az), és napfénynek kitett helyen fordul elő (a hónalj nem tipikusan ilyen) - szóval az onkológusok is meg voltak lepve. Nyilván nem állíthatom, hogy ok-okozati összefüggés van, de feltételezni feltételezhető a triklozán hatása alapján” – írta olvasónk.

Információk a hivatalos oldalról

Az idézett levél után megkerestük a Magyar Természetgyógyászok Szövetségét, hogy megkérdezzük, milyen kritériumok alapján kaphatja meg egy termék szövetségük védjegyét, és hogyan lehetséges, hogy ez a termék megkapta az ajánlást. A fogyasztókban bizalmat ébresztenek a vásárlás során azzal, hogy egy terméken szerepel a logójuk, ezért különösen fontos lenne, hogy csak kritikus anyagoktól mentes termékeket ajánljanak. A mai napig nem kaptunk választ.

A következő szöveg található a honlapjukon: „A Magyar Természetgyógyászok Szövetsége emblémáját találhatják e termékeken, melyek az egészséges életmód, természetes gyógymódok, a holisztikus gondolkodásnak megfelelő békés, harmonikus élet megvalósításához nyújtanak segítséget. Célunk, hogy ebben az agyonvegyszerezett környezetben, anyagi és szellemi káoszban az egyszerű emberek egy támpontot kapjanak, mellyel saját és szeretteik egészsége megóvásáért, életük és környezetük jobbá tételéért tehetnek valamit, legyen választási lehetőségük.”

Szerencsére több gyártó is felismerte már, hogy kockázatos anyagról van szó, ezért ígéretet tettek arra, hogy kivonják a termékeikből. Vásárlóként továbbra is arra buzdítunk mindenkit, hogy próbáljunk meg elfeledkezni a reklámszövegekről, és nézzük meg az összetételi listát, az ugyanis mindent elmond a termékről.

Kép: a szerző sajátja, Foreverliving.hu



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében