Google
Állítsd be a Tudatos Vásárlót megbízható forrásnak
 

Győztek a fogyasztóvédők a zöldre festő légitársaságokkal szemben

Hatalmas sikert ért el az a nemzetközi fogyasztóvédelmi összefogás, amelyben 19 ország összesen 23 szervezete követelte 17 légitársaságtól, hogy hagyjanak fel a zöldre festő állításaikkal és környezetvédelmi látszat intézkedéseikkel. A szervezetek, köztük a Tudatos Vásárlók Egyesülete, 2023-ban fordultak ez ügyben az Európai Bizottsághoz, a közös munkának pedig meg lett az eredménye.

1,5 évvel azután, hogy az európia fogyasztói szervezeteket tömörítő BEUC, a Tudatos Vásárlók egyesülete és még 22 európai fogyasztóvédelmi szervezet összefogott a zöldre festő légitársaságok ellen,

2025 novemberében 21 (!) repülővállalat tett ígéretet arra, hogy felhagy a félrevezető, zöldre festő állítások hangoztatásával.

Ennek értelmében a jövőben az Air Baltic, az Air Dolomiti, az Air France,  az Austrian Airlines, a Brussels Airlines, a Eurowings, Easyjet, a Finnair, a KLM, a Lufthansa, a Luxair, a Norwegian, a Ryanair, az SAS, a SWISS, a TAP, a Transavia France, a Transavia CV, a Volotea, a Vueling és a Wizz Air sem alkalmazhatja tovább az alábbi félrevezető kommunikációs eszközöket.

Milyen zöldre festő gyakorlatokat tiltanak be?

  • A jövőben nem állíthatják, hogy extra költségek kifizetésével „ellensúlyozni”, „semlegesíteni” vagy „kompenzálni” lehet a repülés CO₂-kibocsátását. Az ilyen tevékenységek éghajlati haszna rendkívül bizonytalan, míg a légi közlekedésből származó CO2-kibocsátás okozta kár biztos.
  • A „fenntartható repülési üzemanyagok” (SAF-ok) kifejezést csak megfelelő magyarázatokkal, kellően alátámasztva lehet innentől használni. A fogyasztóvédelmi szervezetek ugyanis rámutattak: a légitársaságok félrevezetik a fogyasztókat, amikor többletdíjat számítanak fel „fenntartható repülési üzemanyagok” (SAF-ok) fejlesztéséhez való hozzájárulásért. Ezek az üzemanyagok még nem állnak készen a széles körű piaci alkalmazásra. Legjobb esetben is csak nagyon kis arányt fognak képviselni a repülőgépek kerozintartályaiban. A SAF-ok 2024-ben az EU repülési ágazatának kibocsátásából mindössze 0,5%-ot takarítottak meg, ami messze elmarad a légi forgalom növekedése miatti 8%-os CO₂-kibocsátás növekedés kiegyenlítésétől.
  • A légitársaságok ezentúl nem használhatnak homályos „zöld” nyelvezetet, terminológiát, illetve burkolt környezetvédelmi állításokat.

A kibocsátás-kompenzáció „egy kicsit vicces”, de azért ajánlja az utazóknak a Wizz Air vezérigazgatója

Mire kötelezik a jövőben a repülőgép vállalatokat?

  • A cégeknek több információt kell nyújtani a jövőbeli környezeti teljesítményeikre vonatkozó állításokról. Ebben világos ütemtervnek, megvalósítható lépéseknek és a szóban forgó kibocsátástípusok megjelölésének is szerepelniük kell.
  • A CO₂-kibocsátás számaikat világos és átlátható módon meg kell jeleníteniük.
  • A környezetei hatások javítására vonatkozó állításaikat megfelelő tudományos bizonyítékokkal és információkkal kell alátámasztaniuk.

Mi történik, ha a légitársaságok megszegik az ígéreteiket?

Megtévesztő azt állítani, hogy a légi közlekedés lehet fenntartható, felelős és zöld. A légitársaságok kifogásolt gyakorlatai nem voltak képesek megakadályozni vagy csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ez a döntés most azt is jelenti, hogy a cégeknek ezentúl valódi eredménnyel kecsegtető technológiákba és fejlesztésekbe kell befektetniük, ha el akarják nyerni a fogyasztók bizalmát”  – monda a hír kapcsán dr. Haraszti Anikó, a Tudatos Vásárlók Egyesülete ügyvezetője.

A tervek szerint az ígéretek betartását a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok monitorozni fogják. Azok a légitársaságok, amelyek nem hajtják végre megfelelően az intézkedéseket büntetésre is számíthatnak. A tisztességes verseny és az egyenlő feltételek biztosítása érdekében a hálózat a más légitársaságok gyakorlatát is értékelni fogja. Szükség esetén pedig ugyanezeket a kötelezettségvállalásokat fogja megkövetelni tőlük.

„Remek hír, hogy a légitársaságok az Európai Bizottsághoz intézett panaszunkat követően beleegyeztek, hogy beszüntetik a fogyasztók zöld ígéretekkel való csábítását. Legfőbb ideje volt, hogy a légitársaságok ne állítsák be a repülést fenntartható opcióként. A „zöld viteldíjak” fizetése fák ültetéséért soha nem kompenzálhatja a repülőgépek károsanyag-kibocsátását. Ez csak bevételforrás a cégeknek, ami sem a fogyasztóknak, sem a környezetnek nem segít” – nyilatkozta Agustín Reyna, a BEUC főigazgatója.

Beperelték a KLM-et zöldre festés miatt

Mi a baj a fenntartható repülés ígéretével?

A repülés széndioxid-mentesítésére irányuló technológiai megoldások nem fognak egyhamar tömegesen megvalósulni, így a repülést fenntartható közlekedési módként feltüntetni színtiszta zöldre festés. 

Egy olyan időszakban, amikor sokan szeretnének fenntarthatóbb módon utazni, a légitársaságoknak sürgősen fel kellene hagyniuk azzal, hogy hamis nyugalmat kínáljanak a fogyasztóknak. 

Ki mit tehet fenntarthatóbb közlekedés érdekében?

  • A fogyasztók részéről a fenntarthatóbb közlekedési módok választása kulcsfontosságú a kibocsátáscsökkentés szempontjából.
  • A légitársaságoknak fel kell hagyniuk azzal a hamis benyomással, hogy a fogyasztók fenntartható közlekedési módot választanak.
  • Emellett a döntéshozóknak olyan megoldásokat kell szorgalmazniuk, amelyek megbízható, vonzó és fenntartható alternatívákat kínálnak a fogyasztóknak. Például jobb minőségű távolsági vasúti összeköttetéseket.
  • Küldd el nekünk, ami gyanús! Ha a kedvenc termékedről szeretnéd megtudni, hihetsz-e a fenntarthatósági ígéreteinek, vagy olyan hirdetés, termék jön veled szembe, amely egyértelműen bosszantó zöldre festés, küldd el nekünk, és mi elmondjuk róla a véleményünket.

Greenwashing esetek beküldés

Miért probléma a zöldre festés?

Azok a vállalatok, amelyek kommunikációjuk során a zöldre festés valamelyik formáját alkalmazzák, megtévesztik a vásárlókat, és ezzel aláássák a klímaválság ellen tett erőfeszítéseket.

Különösen aggályosak a háttér és valódi környezeti teljesítmény nélküli fenntarthatósági címkék, logók, mert összezavarják a vásárlókat, és rombolják a valódi ökocímkék iránti bizalmat.

116
Melyik zöldre festés bosszant a legjobban?

Köszönjük, hogy elárultad!

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás