Opel Ecoflex modellek,
Toyota Prius, Audi Q7, Honda Accord és Civic Hybrid, Mazda Rx-8 Hydrogen,
Chevrolet Silverado Hybrid, Nissan Altima. Csak néhány név a magas hatásfokú,
kis fogyasztású, alacsony szennyezőanyag-kibocsátású, hagyományos és elektromos
motorral egyaránt felszerelt, ún. hibrid autók közül.

A nagy autógyárak
többsége már bemutatta a környezetet jobban kímélő modelleket, de a nemzetközi
hírű autószalonok – Párizs, Frankfurt, Milánó, Genf vagy Tokió – kínálatát
látva azért félő, hogy e modellek általános elterjedése kicsit még várat magára.
A kísérleti fejlesztések és a hangzatos stratégiák szintjén egyre fontosabb a
környezet védelme, ugyanakkor a piacra egyre nagyobb számban kerülnek a
környezeti problémákra fittyet hányó, hivalkodó luxus, sport és nehéz terepjáró
(SUV) modellek is – jobbára ugyanazon gyáraktól. A Toyota Prius az első és
legismertebb hibrid meghajtású autó, amely energiahatékonyság és kibocsátás
szempontjából egyaránt csúcsmodell. Ugyanakkor a Prius csak egy a 12 Toyota
modell között, hat hagyományos családi autó, egy furgon, egy teherautó és három
„városi terepjáró” (SUV) mellett. Nem tudná a bal kéz, mit csinál a jobb?

Az első autógyár, amely
átfogó lépéseket tesz, az Opel, a General Motors egyik tagvállalata. A 2007
szeptemberében tartandó frankfurti autószalonon az Opel összes modelljéből
látható lesz majd egy ún. ecoFLEX variáns.

Sajnos azonban, miként
Antonius, „temetni jöttem Cézárt, nem dicsérni”. Mert miről is van szó? A Német
Autóipari Szövetség 2007-es felmérése alapján „az Opel autók egy főre eső széndioxid-kibocsátása
a legalacsonyabb”. A minden autó adatait tartalmazó, teljes összehasonlító
táblázat Alfától Volkswagenig hozzá is férhető az Opel honlapján, ami igazán
tiszteletre méltó. Ebből sok számolgatással kideríthető, hogy az egyes gépjárműgyárak
összes modelljének széndioxid-kibocsátásának átlagolásával valóban az OPEL modellek a legkevésbé szennyezőek –
noha önmagukban egyik sem kimagaslóan környezetkímélő a kategória-társakhoz
képest. Az említett Prius például abszolút értékben jobb bármely más modellnél,
csak a Toyota benzinfaló és aszfalttipró városi terepjárókat is forgalmaz, ami
lerontja a gyár átlagát.

Add el zölden!

De egyáltalán ki lehet
jelenteni egy autóról – még ha kifinomult csúcstechnológiával is van
felszerelve -, hogy „zöld” vagy „környezetbarát”? Lehetni lehet, de nem lenne
szabad.

David Ogilvy reklámguru így írt 1983-ban: „Mikor megkaptam a Rolly-Royce megbízást,
három hétig olvastam a kocsiról, amíg aztán egyszer rábukkantam arra a
mondatra, hogy >>hatvan mérföldes sebességnél a leghangosabb zajforrás az
elektromos óra<< Ez lett a reklám címsora. (...) Ezután jön a fogyasztók közti kutatómunka. Ki kell deríteni, milyen szavakat használnak, amikor a témáról beszélgetnek, milyen ismérvek fontosak nekik, s milyen ígéret vetetheti meg velük a legnagyobb valószínűséggel éppen a mi márkánkat."

A vásárlók alapvetően két
nagy csoportra szakadnak. Az egyik a nagy, erős, hivalkodó luxusmodelleket
részesíti előnyben, lényegében függetlenül a benzináraktól, adóktól és az
„országút királyai” által okozott környezeti terhelésektől. A másik csoport épp
ellenkezőleg, az alacsony fogyasztású, kisebb, könnyebben megfizethető
modelleket keresi – sajnos nem feltétlenül azért, mert annyira környezettudatos.
Kutatások szerint a kispénzű autóvásárlók is inkább a nagy autókra vágynak –
ezért is egyre több a „megfizethető luxust” ígérő autóreklám – de csak a kisebb
méretű és fogyasztású gépjárművet tudják fenntartani. A kisebb
környezetterhelés már csak járulékos haszon.

A valóban
környezetkímélőbb autók így skizofrén helyzetben vannak. A kifejezetten
környezetkímélő, csúcstechnológiát alkalmazó hibrid modellek ma még két-három nagyságrenddel
drágábbak, mint hagyományos társaik. A technológia létezik, gyorsan fejlődik,
próbaképpen és kis szériában a piacon is elérhető, de messze nem gazdaságos
vagy versenyképes a hagyományos autókhoz képest. Így a környezetvédelem is
luxussá válik. (Hasonló a helyzet például a vegyszermentes biotermékek és a
Tesco-gazdaságos dömpingáruk, vagy a megújuló energiák, napkollektorok és az
„olcsó” fosszilis energiák esetében is.)

Az Opel Ecoflex autói
esetében a marketing-csapat megtalálta azt a bizonyos „ketyegő elektromos
órát”, azt az átlag-mutatót, amivel az Opel flotta valóban jobbnak bizonyul a
nagy átlagnál. Tegyük hozzá, már ez is „cinkes”, ugyanis az a bizonyos alacsony
CO₂ kibocsátás utasonként értendő, azaz csak abban az esetben lenne
valós mutató, ha minden Opelben mindig a papírforma szerinti 4-5 utas ülne. A tudatos
vásárlók már tudják, hogy a zölddel felcímkézett termékek többségének
jellemzője, hogy a környezettudatos használatuk lehetséges, de nem szükségszerű. Az Ecoflex modellek esetében ha
nincs tele a kocsi, hanem mint a belvárosi csúcsforgalomban megszokott módon a
sofőr egyedül feszít a kormánynál, máris borul a képlet.

Hogy megtámogassák a zöld
imázst, az Opel reklámakciót is hirdetett. Július 15. és augusztus 15. között
minden eladott „zöldmatricás” autó után ültet egy facsemetét. Autónként egyet.
Arról nem szól a fáma, hogy tényleg a nyár közepén ültetnek-e, hol és milyen
utógondozással, de jóhiszeműen feltételezzük, hogy hozzáértő kertészeket bíznak
meg a feladattal, és a csemetékből a szükséges húsz-harminc év alatt valóban CO₂
nyelő nagy fák nőnek majd.

Környezetbarát autó? Álljunk meg egy szóra!

Tisztázzuk egyszer és
mindenkorra: „környezetbarát” autó nincs! Nem vitatnám a technológia
vívmányait, nem kérdőjelezem meg, hogy a különféle kibocsátások határértékeken
belül vannak.

A szóhasználattal vannak
komoly fenntartásaim. A magyar nyelv egyik szépsége, hogy a rokon értelmű
szavak között is komoly minőségi, árnyalati különbségek vannak. Legtöbbünknek
például számtalan ismerőse, kollégája, munkatársa van, haverokkal, komákkal és
cimborákkal járunk el mulatni, de kevés igazi barátunk van. A barát szónak
többletjelentése van: komoly, belsőséges, tartós, kölcsönös és az élet minden
területére kiható bizalmi kapcsolatra utal. Ez az áthallás a környezetbarát szó
esetében is érvényes, és a reklámüzenetek megfogalmazói ki is használják ezt.

Ha egy termék vagy
szolgáltatás környezetbarát, az nemhogy nem terheli a környezetet, de egyenesen
javítja annak állapotát, és nem csak egy-két kiemelt és nagyító alá tett
szempont szerint. Egy robbanómotor szennyezőanyag-kibocsátása lehet
alacsonyabb, fogyaszthat kevesebb üzemanyagot, de ettől még nem környezetbarát,
csak környezetkímélőbb, kevésbé
szennyező. Előfordulhat, hogy egy termék például a használati idő alatti
energia-szükséglet vagy szennyezőanyag-kibocsátás szempontjából valóban
környezetkímélőbb, de teljes, a
nyersanyagtól a használaton át a végső szétszerelésig tartó életciklusát figyelembe
összességében jobban terheli a környezetet, mint hagyományos, nem zölddé
minősített versenytársai.

A környezetbarát, zöld,
öko, bio szavakat könnyű zsigerből odavetni, és általános gyűjtőfogalomként
mindenfélére gondolkodás nélkül ráhúzni – üzemanyagoktól a cirokseprűn át a
nejlonszatyrokig. E szavak használatának igazi veszélye nem is az, hogy
pontatlanok és arra érdemtelen termékeknek hamisan tulajdonítanak zöld
értékeket, hanem az, hogy a túlhasználatban maguk a kifejezések is elkopnak,
kiüresednek, értelmüket vesztik, vagy olyan értelmetlen oximoronként jelennek
meg, mint a fenntartható növekedés vagy épp a környezetbarát autó.