| Tudatos Vásárló
Zöld Iroda 2009 – Nevezd be a munkahelyedet Te is!
A KÖVET Egyesület harmadik alkalommal hirdeti meg az irodák között zajló Zöld Iroda Versenyt. 2009. január 23-ig nevezhet bármely szervezet, ahol irodai munka zajlik.
A környezetbarát irodai működés célja, hogy a lehető
leghatékonyabb erőforrás-felhasználással és hulladék-minimalizálással az irodai
tevékenységek negatív környezeti hatásai, nem mellesleg költségei is
csökkenjenek. A versenyre bármely olyan vállalat, hivatal, intézmény, szervezet
nevezhet, ahol irodai munka folyik, akár ha már most is környezet- és
emberbarát módon működnek, de azok is, akik a közeljövőben térnek át a zöld
irodai működésre.
A versenybe bekapcsolódó irodáknak 2 hónap áll majd
rendelkezésükre, hogy a lehető legtöbbet kihozva irodai működésükből Zöld
Irodává váljanak. A verseny indulásakor a jelentkezőknek egy tesztet kell kitölteniük,
amely alapján felmérik az induló kiinduló állapotát, a legnagyobb segítségre
szoruló területeket és a segítségnyújtással kapcsolatos igényeket. A KÖVET a versenyzők
számára folyamatosan segítséget nyújt a zöldüléshez:
- megkapják a Zöld iroda kézikönyvet;
- félnapos műhelymunka keretében segít eligazodni a Zöld Iroda
alapismeretekben (lehetőséget biztosít a versenyzők számára kérdéseik
feltételére, továbbá amelyen tippeket és ötleteket is gyűjthetnek) - telefonon és e-mailben is segítséget nyújt a verseny ideje
alatt az időközben felmerülő kérdésekben; - elektronikus hírlevéllel is támogatja a munkát, aminek a
segítségével az irodák lépésről lépésre felülvizsgálhatják és javíthatják
környezeti teljesítményüket.
A verseny április elején az állapotfelmérő kérdőívek
ismételt kitöltésével és helyszíni bejárással zárul. Ennek során a KÖVET
szakértői megvizsgálják, hogy az adott versenyző milyen mértékben tudott
megfelelni a Zöld Iroda kritériumoknak. A szempontrendszer alapján az egyéni teljesítményt
pontokká számolják át, ezek határozzák majd meg a sorrendet. A legtöbb pontot elérő
– a Zöld Iroda kritériumoknak leginkább megfelelő – irodák megkapják a 2009
Zöld Irodája elnevezésű díjat, amelyek ünnepélyes keretek között a 2009-as Zöld
Iroda Kiállításon, 2009. április 23-án kerülnek átadásra.
A Zöld iroda Versenyre 2009-ben négy kategóriában várjuk a
nevezéseket:
- Nagy vállalati iroda (több, mint 25 irodai alkalmazott
esetén) - Kis vállalati iroda (kevesebb, mint 25 irodai alkalmazott
esetén) - Nagy non profit iroda (több, mint 50 irodai alkalmazott
esetén) - Kis non profit iroda (kevesebb, mint 50 irodai alkalmazott
esetén)
Jelentkezési határidő: 2009. január 23.
További információ a csatolt fájlban és a www.zoldiroda.hu weboldalon.