A Wunderkammer nem más, mint egy nyelvterületenként más
néven nevezett magángyűjtemény: Kunstkammer, Kunstschrank, Kuriositätkabinett,
Raritätkabinett, curiosity cabinet, studiolo – csak néhány a műfajilag
hasonló rendszerek közül. A reneszánsz gondolkodásmódban gyökerező házi
univerzumban a legkülönfélébb tárgyak és formák, természeti képződmények és
emberi alkotások sorakoztak egymás mellett a maguk „természetes” módján. A
világról alkotott tudományos képzetek, a múlt, a tapasztalatok, a tárgyak és a
következtetések – a gyűjtésre érdemes dolgok – találtak ott helyre, elsősorban
a 16-18. század főúri, nemesi vagy nagypolgári közegben.

A tudomány és a divatos úri huncutság határán elhelyezkedő miniatűr
múzeum hűen tükrözte a reneszánsz kor kísérletezéssel, megfigyeléssel és
tapasztalati tudással kapcsolatos gondolatait, ami kiegészült a múlt felé
fordulás új formáival és a játékos teremtés gondolatával. A gyűjtők lenyűgöző
és csodálatos gyűjteményeikben napokat, heteket, éveket vagy akár egy egész
életet is eltöltöttek a természettel való művészi versengésben. E két szféra, a
natura és ars közötti átjárás lehetőségeit kutatták, megfigyelésen,
kísérletezésen alapuló magyarázatokat hoztak létre, a tárgyakat rendbe rakták, megnevezték
és osztályokba sorolták. A Kunst– és Wunderkammerekben a saját és
az idegen, egzotikus világ legkülönfélébb tárgyai magától értetődően kerültek
egymás mellé formai hasonlóság, szín, anyag vagy funkció szerint. A
gondolkodásmód fontos eleme volt a megnevezés: a gyűjteményi darabok precíz
meghatározása és feliratozása. II. Rudolf német római császár például híres
prágai Kunstkammerjében tárgyait nemcsak leltározta, hanem ezt 1607 és 1611
között katalógusként is megjelentette. A precízen kivitelezett kötetek nemcsak a
későbbi Kunst– és Wunderkammerek összeállításához adtak mintát, hanem
a kiállításkatalógus mint múzeumi/gyűjteményi műfaj alapköveit is
lerakták.    

De nézzük, hogy működik mindez a reneszánsz időktől távol, a
természet, a művészet és a társadalom mai állása szerint, a Tudatos Vásárlók gondozásában! Miként
válik rend és rendetlenség láthatóvá és érthetővé a kortárs fogyasztói kultúra
kritikus megközelítésével ma, a budapesti belváros bérházai között, egy tágas
és napfényes tér funkcionális egységeiben, egyedi alkotások és sorozattermékek elrendezésével,
megnevezésével, szubjektív interpretációk segítségével. II. Rudolf német-római császár,
ha ma élne, kíváncsisággal szemlélné natura és ars, illetőleg környezet
és a kultúra ilyetén összeillesztését.

Amikor 2008. november 4-én, kora este hat óra tájban II.
Rudolf német-római császár megérkezett Budapestre,
az Arany János utcába, a tágas tér előszobájában rögtön megakadt a szeme egy
csinos kis polcos tároló szekrényen: el is nevezte Kunstsranknak. Hiányolta
ugyan a megszokott díszes külsőt, de amikor megtudta, hogy a bútorok papírból készültek – amire ő
eddig csak rajzolt és levelet írt – akkor eszébe jutottak derék alkimistái,
akik hasonló fizikai változást tudtak elérni a természet alkotórészein. Aggódva
olvasta a fogyatkozó erdők történetét, így azonnal megbarátkozott a
kisebb-nagyobb tárgyak elhelyezésére alkalmas praktikus papírépítménnyel.
Választott egy csinos vendégpapucsot magának, és otthonosan továbbcsoszogott a
kamra irányába.

Ott kiszúrt magának egy jó felépítésű
butéliát, melynek záródása ivókútra emlékeztette. Azon viszont őszintén
elcsodálkozott, hogy víz és gáz találkozása frissítő üdítőitalban végződik – ez
még tisztes alkimistáit is elbűvölte volna. S ha elfogy az ital, a palack
újratölthető? Ez egyszerűn ördögi – gondolta. 

A konyhában II. Rudolf kíváncsi érdeklődést tanúsított Varga
ökogazda zöldségei és gyümölcsei iránt, és boldogan emlékezett Giuseppe Arcimboldora,
excentrikus olasz festőjére, aki zöldségekből és gyümölcsökből illesztette
össze őcsászári
fensége portréját. Mellkasát tökből, arca dombjait ropogós piros almából,
göndör hajfürtjeit szőlőből, szemöldökívét borsóhüvelyből, ádámcsutkáját pedig
fehérretekből. Egy különc festő és egy különc császár találkozása egy adalékanyagmentes
tudatos konyhában. (De csillagászat iránt fogékony császárunkat az udvari napszakács is elbűvölte. Biztosra vette, hogy
megtalálta az aranycsinálás speciális eszközét, és alig akart hinni a fülének, hogy
egy ilyen csodálatos szerkezettel csupán császári menüjét főzik készre.)

A tisztálkodás ugyan nem tartozott kedvenc uralkodói elfoglaltságai
közé, de azon remekül szórakozott, hogy királyi és császári fensége virágoskertek és
rózsalugasok táplálását segíti elő, amely aztán illatos szappanok formájában tér vissza udvari
fürdőszobájába. Vélelmezem, hogy más egyéb tisztító
és tisztasági
kellékek elkerülték császári figyelmét.

A gardróbban viszont újra magára talált: hiszen ki ne
hallott volna a császár új ruhájáról! Nézte, nézte közönségét, mit is válasszon?
Majd gyorsan döntött: egy méltányos kereskedelemből származó, bio alapanyagból
gyártott, divatos farmernadrággal minden hercegkisasszonyt könnyedén ágyasává
tehet – amiben persze amúgy sem volt rest.

Egy balszerencsés jóslattól való félelmében viszont nem is
nősült meg soha – így minden sikeres és gyümölcsöző hódítása ellenére
elveszettnek érezte magát az apró holmikkal zsúfolt gyerekszobában. De addig
kotorászott, míg itt is csudálatos dolgokra talált. Olvasott kukoricaszárból
készített, lebomló pelenkáról, kipróbálhatta a maradék textilekből
szőtt kényelmes pihenősarkot is, de figyelmét mégiscsak azok az önjáró
szerkezetek és masinák kötötték le, melyhez hasonlót maga is tartott prágai Kammerjében.
Órák, szerkentyűk, apró mozgó
játékok, melyek fénnyel, földdel és vízzel működnek. Hát ez már valami! –
gondolta a természet nagysága előtt meghajló német-római császár.

De arra álmában sem gondolt, hogy a dolgozószobában igazán emberére
akad: egy ezermester, aki nemcsak rajong
az óraszerkezetek iránt, hanem minden kezébe kerülő felesleges tárgyból készít
is egyet: kerek, szögletes, fém és papír, színes és natúr változatban. Aki járt
már császárunk udvarában, az pontosan tudja, hogy a politikában nem, de az
óraszerkezetek gyűjtésében különösen szenvedélyesnek mutatkozott. Örömmel
látta, hogy az időnek, az óráknak és az ezermestereknek most is milyen fontos
szerepe van.

Mire ideért, gondolatok kavarogtak a fejében: az elfogyó
erdőkről, a melegedő földről, a mindent beborító és elárasztó szemétdombokról,
közben pedig azt is látta, hogy az emberi elme folytonosan keres és kutat: megoldások,
lehetőségek, új ötletek és eljárások után. Látható és láthatatlan, saját és
idegen, természetes és mesterséges, egyedi és sorozat, méltányos, korrekt,
kísérletező és talányos tárgyak, a fogyasztói kultúra tudatos csodakamrájában –
II. Rudolf német-római császár ajánlásával.