| Pacskovszky Zsolt
Winkler és a vásárlásmentes világnap
– Tudod, hogy ma van a vásárlásmentes világnap? – kérdezte Fanni Winklertől, alighogy az kinyitotta a szemét. – Ma nem szabad semmit vásárolnunk.
– Nem? Miért? – nyögte álmosan Winkler.
– Tudod, hogy ma van a vásárlásmentes világnap? – kérdezte Fanni Winklertől, alighogy az kinyitotta a szemét. – Ma nem szabad semmit vásárolnunk.
– Nem? Miért? – nyögte álmosan Winkler.
A lány játékosan elpattintotta a fiú fogai között megfeszülő nyálhúrt.
– Mert ha nem veszel semmit, nem is szemetelsz.
– Te zöld vagy? – kérdezte Winkler kissé ijedten.
– Meg tudod tenni értem? – kérdezett vissza Fanni.
Winkler bólintott, nem meggyőződésből ugyan, de határozott mozdulattal. Imponálni akart a lánynak. Tudta jól: az, hogy Fanni odaadta magát neki az éjjel, egyáltalán nem jelenti azt, hogy járni is akar vele. Még simán kicsúszhat a keze közül, mint fürdés közben a szappan.
Kiugrott az ágyból, hogy feltegye a kávét. Arca elkomorult, amikor kiszedte a hűtőszekrényből és megrázogatta a tejes dobozt: üres volt.
– Nincs tej – lépett be a szobába. – Megvárod, amíg leugrom?
– Mit ígértél? – nézett rá dorgálóan a lány. – Egyébként más is elfogyott. Nincs már gumi, úgyhogy ma szex sincs.
Winkler csalódottan dőlt neki az ajtófélfának.
– Fontos ilyen szigorúnak lenni?
– Igen. Tudod, mi vár ránk, ha nem változunk meg? Egy nap betemet majd bennünk a saját szemetünk, ott maradunk a joghurtos dobozok, tojáshéjak és csirkecsontok bűzében. Szerinted szép kilátás?
– Azért az még messze van – mondta Winkler. Elment a kedve a kávézástól, gyűlölte, ha nincs tej.
Fanni felült az ágyban, és komoly arccal magyarázni kezdett:
– Nemrégiben készült egy felmérés arról, hogy mennyi szemét rakódik le a számítógépek billentyűzete alatt. Találtak ott mindenfélét: csokoládét, tésztát, körömdarabokat, legyet, szúnyogot, zöldségmaradványokat, faleveleket. Közel 500 szemeteskocsiban férne el mindaz, ami évente összegyűlik a világon található billentyűzetekben. El tudod ezt képzelni?
Winkler megdöbbent, ugyanakkor rémülten gondolt arra: cigarettája sincs. Nem fogja kibírni, ha nem gyújthat rá. Beleőrül, ha nem vehet egy dobozzal.
Alighogy kitették otthonról a lábukat, csak a cigarettára tudott gondolni. Árgus szemmel nézte a trafikokat. Bárcsak pisilnie kellene Fanninak, bárcsak magára hagyná egy pillanatra a Mammutban! De mert szombat volt, Fanni nem akart a Mammutba menni, kirándulni óhajtott: a Normafára csalta Winklert, ahol egy szál trafik sem volt. Egy tisztáson megették szerény ebédjüket, amit Fanni ütött össze reggel a hűtőben fellelt kajákból, és szépen becsomagolt az útra.
– Olyanok vagyunk, mint a békák – mondta a lány. – Ha egy békát forró vízbe dobunk, azonnal kiugrik belőle. De ha hideg vízbe tesszük, amit aztán lassan melegíteni kezdünk, hagyja magát megfőzni. Nem vesszük észre, hogy már forr körülöttünk a levegő.
Winklert alig vigasztalta, hogy Fanni legalább csókolózni hajlandó volt vele. Miközben belefúrta nyelvét az izgatóan síkos és meleg szájba, arra gondolt, délután elviszi moziba a lányt: ott nem gyújthat rá, a nézőtéren nem fog szenvedni.
– Ma mozijegyet sem vehetünk – hűtötte le Fanni. – Minden apróság számít. Tudod, azt szokták mondani: „egy pillangó szárnycsapása valahol Kínában egy vihar kitöréséhez vezethet New Yorkban”. Úgyhogy ma nincs mozijegy. Ha nem növeled vele a szeméthegyet, ki tudja, talán lassul a globális felmelegedés.
– Remek – jegyezte meg rosszkedvűen Winkler. – Leépítem minden vágyam, megteszem érted. És nem fogok panaszkodni, ha a végén ott találom majd magam egy barlangban, a kezemben kőbaltával, egy kardfogú tigrissel szemezve…
Azért egész jól bírta: csak este nyolc tájban szakítottak Fannival, miután csúnyán megbántotta a lányt. Akkor hirtelen kijött a béketűrésből. Vicsorogva nézte, ahogy Fanni sértetten távolodik tőle a járdán.
– Legalább olcsón megúsztam a csajt – dünnyögte maga elé fanyar mosollyal.
Aztán különös dolog történt. Elindult az éjjel-nappali felé, s már a kilincs felé akart nyúlni, amikor megtorpant.
– Szemét vagyok – dünnyögte hirtelen maga elé. És ahogy kimondta, most először tudatosult benne, mit is jelent ez a kifejezés. Aki szemét, az szemétre való. Ki kellene dobnia saját magát.
Winkler állt még ott egy darabig, majd sarkon fordult, s öngyújtóját egy narancssárga kukába pottyantva a villamos felé indult.
Holnap felhívja a lányt. Igen. Az lesz az első, hogy felhívja.
Felszállt a járműre, és tűnődve kibámult az ablakon. A járdaszegélyen egy sovány férfi szomorúan ölelgetett egy testes nőt.
Talán még nem késő.