A természeti és az épített környezet átjárhatóságának gondolata nem új a modern építészetben. A két szféra összjátéka különösen izgalmas. Az organikus formák építészeti elemekké, épületekké válásában a víz hullámzása, áttetszősége vagy épp buborékossága ötletek kimeríthetetlen tárházát kínálja a tervezőknek. Az organikus építészet egyik lényegi eleme, hogy szervesen kapcsolódik saját környezetéhez. Az épület tehát nemcsak formailag hasonlít valamiféle természeti képződményhez, de tervezésében és elhelyezésében is illeszkedik a környezethez, jellemezze azt valamilyen speciális adottság, azaz a „hely szelleme”, vagy valamilyen nemzeti sajátosság.

 

Az illesztés akkor működik igazán jól, ha a tartalmi és a formai elemek maguktól értetődően kapcsolódnak össze. Az ideális megvalósítás további szempontokat is figyelembe vesz, például az emberközpontúságot és az ökológiai elveket. A gyakorlatban kis- és nagyléptékű tervekkel és épületekkel egyaránt találkozhatunk: a lakóháztól a kulturális intézményig, a látszólag „szimpla” megoldásoktól a „primadonnaépítészet” látványos alkotásaiig. Magyarországon leginkább Makovecz Imre munkáit sorolják az organikus építészethez, de nemzetközi viszonylatban ennél lényegesen összetettebb, kifinomultabb és korszerűbb jelenségről és építészeti gondolkodásról van szó.

 

Vajon miként kapcsolódik az organikus építészethez a víz, ez a változékony folyadék, amelynek legfőbb – már az iskolában is skandált – tulajdonságai a színtelenség, az áttetszőség és a szagtalanság? Milyen épületeket ihletett a víz? Hogyan vált többé egy egyszerű hasonlatnál a hullám, a buborék vagy akár a csepp?

 

 

Vitorlák és hullámok

 A modern építészet egyik első átütő erejű, nagy vitát kiváltó és máig szimbolikus „vizes” alkotása a sydneyi operaház, amely 1954 és 1966 között épült. Az óceánöbölben fodrozódó, vitorla formájú épületet az addig ismeretlen dán Jørn Utzon a tengereket és óceánokat szelő hajók mintájára tervezte.

Az operaházat körbevevő jachtkikötő vitorlásait és a parton fodrozódó vitorlaszerű építményt a víz és a szél kapcsolja egybe. Ha ugrunk egyet időben és térben, egészen Hamburgig, akkor sok hasonlóságot, de még több különbséget találhatunk a Filharmónia ma is épülő épületével. Ugyancsak egy kikötőben járunk, s az épület mintázata szintén kapcsolódik a tengerhez és a kikötőhöz, de a szél mellett már nem a hajóvitorla, hanem a tenger hulláma adja a kiinduló formát. Persze akár a dallamok hullámzására is gondolhatunk.

 

 

 

Az Elbai Filharmóniát (Elbphilharmonie) a svájci Herzog & de Meuron iroda tervezte, és 2010 őszére kellett volna elkészülnie, de a meglehetősen költséges vállalkozást végül 2013-ra ütemezték át. Hamburg jelentős és nagy múltú kikötőváros, amelynek gazdaságát a mai napig a kereskedelem és az áruforgalom határozza meg. De a város nem kevés kulturális tőkét is kovácsol a látványos építészeti megoldásokban bővelkedő kikötőből, ahol a Filharmónia is épül. Építészetileg egyfelől a környezetében található több száz éves raktárépületek formai megoldásait, másfelől a víz áttetszőségét és hullámait ötvözi. A tervezők nem titkolt vágya, hogy a megvalósult alkotás a város ikonikus épületévé váljon – a sydneyi operaházhoz hasonlóan.

 

 

Lankák és fodrok

Az organikus építészeti formák nemzetközi porondján gyakran kerül elő Zaha Hadid, bagdadi születésű kortárs brit sztárépítésznő neve. Munkáiban többször is találkozhatunk a vízhez kapcsolódó formákkal: a csepp, a hullám, a fehérség, az áttetszőség, a csillogás, a kerekítés egyaránt részei tervezői gondolkodásmódjának. Két víz ihlette épülete kiemelkedik a többi közül. Marokkó fővárosába, Rabatba hullámzó színházi komplexumot (Grand Théâtre de Rabat, baloldali képünkön) tervezett, a londoni olimpiára pedig úszócsarnokot.

Az észak-afrikai színház tervezésének egyik kulcseleme a táj és az épített környezet illesztése volt. Az alkalmazkodás a természeti adottságokhoz, a dombos területhez és a folyóhoz a lankák, a hullámok, a fodrok építészeti egységbe foglalásával, szoborszerűségével, tájba simításával jött létre – egyelőre a tervezőasztalon. Ugyan Hadid kritikusai szerint az egyre sűrűsödő megrendelések miatt az építésznő tervei veszítettek egyediségükből, azt elismerik, hogy módszere, az úgynevezett algoritmikus design, sokkal természetközelibbé tette munkáit.

 

Hadid most is épülő nagy dobása, a londoni olimpiára elkészülő úszócsarnok szintén sok vitát kavart. Nemcsak csillagászati ára, hanem az épület kritikus pontja, a hullámos tető miatt is, amelyet végül át kellett terveznie, hogy beleférjen az amúgy is jelentősen túllépett költségvetésbe. Az úszócsarnoknál a víz szerepe duplán is megjelenik. Egyfelől az épület szerepében, másfelől a csarnokot övező vizes környezettel való összhangban. Hadid nagyon kedvelheti a vizes tematikát, hiszen tervezett már áramvonalas, a csapvíz folyását követő csaptelepet a Triflow számára, és vízcsepp formájú mobil kiállítási konténert a Chanelnek.

 

Egy rövid pillanatra a magyarországi építészeti közbeszédet is felfodrozta egy, a Szervita téri iroda- és parkolóház helyére tervezett irodájával, de a látványos buborék hamar kipukkant. Ez azért is kár, mert Magyarországon végre épülhetett volna egy világszínvonalú épület, amely biztosan nagy vitákat szült volna, ám az is kétségtelen, hogy a vélemények hullámzása egy kicsit a magyarországi építészet állóvizét is felkavarhatta volna. De addig is, itt lesz nekünk a Bálna a budapesti Duna-parton. 

 

 

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 23. számában.

***