fbpx

| Tudatos Vásárló, Nagy Melinda

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Világmárkákat is gyártanak műanyag hulladékból

Műanyag szandálból, locsolókannából, sportcipőből, gumiabroncsból vagy óceáni műanyagból is készülnek már különböző háztartási eszközök. Bár a legtöbb esetben még csak a termékhez használt műanyag harmada származik hulladékból, vannak már előremutató próbálkozások.

Az Európában keletkező műanyag hulladék kevesebb mint egy harmadát hasznosítjuk újra. Az eldobált műanyag szemét miatt, az óceánokban több száz négyzetkilométernyi kiterjedésű hulladék-szigetek úsznak. Pedig a műanyag hulladék nagy részét újrahasznosíthatnánk, és felhasználhatnánk az élet különböző területein (habár a legjobb lenne megtanulni újra nélküle élni).

A háztartási eszközöket gyártó cégek óriási műanyagfelhasználónak számítanak, ezért is fontos, hogy felelősséget vállajanak a műanyagok újrafelhasználásban, bár leginkább a meglőzésben kellene. Az újrahasznosított műanyagból készült termékeknél a legnagyobb kihívás a megjelenés  – olvasható egy gyártói oldalon. Ugyanis nem egyszerű elérni, hogy ne látszódjon a műanyagon az eredete, márpedig az átlagos vásárlót sok esetben nem a környezettudatosság, hanem a látvány érdekli.

Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a legnépszerűbb a mélyfekete szín, és éppen ezt a legnehezebb reprodukálni. Jelenleg elsősorban a belső, sötétebb és mintával bevont részeknél tudják felhasználni az újrahasznosított műanyagot. Ha egy termék 30%-ban újrahasznosított műanyagból készült, akkor már újrahasznosítottnak tekinthető, de szerencsére vannak gyártók, akik ennél is továbbmennek.

Tengerszemétből porszívó

Az Electrolux Ultra Green One porszívója 70%-ban újrahasznosított műanyagból készül a gyártó információi alapján. A porszívó teljesen PVC-mentes, így – ha minden igaz – élettartalma végén csupán nyolc százaléka végzi a szeméttelepeken. Ezt a darabot már tömegével gyártják, de a cég egyfajta előremutató kísérletként és médiakampányként piacra dobott néhány különleges mintadarabot, amelyeket a Föld öt óceánjából összegyűjtött szemétből alkottak meg. Ezekből csak pár készült, mivel egyelőre elég időigényes az előállításuk. Az újrahasznos porszívók jelenlegi ára 65 ezer forint.

Nézd meg a TVE független laboratóriumban készült porszívó tesztjét,

és válaszd a Neked megfelelő terméket!

Szűrj tartósság, energiafogyasztás vagy ár alapján!

 

Új eljárás, több újrahasznos műanyag

A nagy gyártók közül a Sony is próbálkozik az újrahasznosított műanyagokkal, bár a zéró ökológiai lábnyomtól azért még nagyon messze vannak. Forradalminak tartják SORPLAS nevű eljárásukat, amelynek köszönhetően akár 99%-ban újrahasznosított műanyagot használnak a termékeikhez. Bár több termék – mint a népszerű HX400V fényképezőgép (170.000 Ft) vagy az XE80 okostévé (300.000 Ft) – bizonyos részeinél felhasználták ezt a technikát, igazán jó adatokat csak egy hangprojektor kapcsán közöltek. A tudatosan kicsire tervezett Sound Bar HT-XT2 a gyártó állítása szerint 71%-ban újrahasznosított anyagból készült, ehhez képest még ára sem csillagászati: 105.000 Ft.

 

Vasaló, porszívó, kávéfőző

 

 

A Philips is igazodik az új időkhöz, célkitűzésük valamivel reálisabbnak tűnik. A vállalat elhatározása szerint 2020-ra teljes bevételének 15 százalékát újrahasznosított termékek eladásából fogja szerezni. Most még elég nehéz megfelelni a vásárlói elvárásoknak, a profitigénynek és a környezettudatosságnak. Sajnos az utóbbi nem az első helyen szokott szerepelni, ettől függetlenül üdvözlendő, hogy a gyártók így próbálják csökkenteni az ökológiai lábnyomukat. A legjobb eredményeket a vasalóval (Eco Care, 30%; 15.000 Ft), a porszívóval (Green Performer, 25-47%; 37.000 Ft) érik el, de a legnépszerűbb darabjuk a Senseo kávéfőző. Ez közel húsz százalékban már újrahasznosított anyagból készülnek, ami jóval kevesebb az átlagnál, de legalább a kávépárna a környezettudatosabb megoldások közé tartozik. 20 ezer forintos árával elérhetőnek számít.

Nézd meg a TVE független nemzetközi laboratóriumban készült kávéfőző tesztjét,

és válaszd a Neked megfelelő terméket! 

Zöld babázás

A világ legzöldebb babakocsijaként hirdeti magát a Greentom Upp babakocsija. A gyártó leírása szerint a termékük, nemcsak azért egyedi, mert az előállítás során felhasznált anyagok 95 százalékban újrahasznosított forrásból származnak, hanem azért is, mert később 100 százalékban újrahasznosítható. A babakocsi borítószövete üdítőspalackokból, a váza pedig teljes mértékben újrahasznos műanyagból és bio műanyagból készült. Ezen kívül gyapjút és bio pamutot használnak fel a matrachoz. Nem olcsó, de nem is a legdrágább: 129 ezerért hozzá lehet jutni.

Nézd meg a TVE független nemzetközi laboratóriumban készült babakocsi tesztjét,

és válaszd a Neked megfelelő terméket!

Szűrj biztonság, használhatóság vagy ár alapján. 

 


Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal, vagy fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!


 

  A cikk a Zöld Forrás PTKF/625/2017 jelű pályázat támogatásával készült.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás