fbpx

Tarts velünk, legyéla tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz!

A pálmaolajipar nyomában eltűnik, ami valaha életet adott – egy indonéz falu története

| Tudatos Vásárló

Az indonéz Rukam falu lakói 2002-ben adták el földjeiket egy pálmaolaj-társaságnak. Azóta a tőzeggel borított területek, az erdők és a halállomány fokozatosan tűnnek el a vidékről. Csaknem két évtized telt el, és azóta nyögik a döntésük környezetre gyakorolt következményeit, és adják fel reményeiket a falu jövőjéről. A falu sorsáról a Deutsche Welle írt beszámolót.

Csakúgy, mint apja és nagyapja, Alfian egész életében halászként dolgozott az indonéz Batang Hari folyó partján, Rukamban. Az 1200 lakost számláló faluban az egymás mellett épült házak közvetlenül a víz partján sorakoznak, a házak hátsó részét trópusi tőzegláp határolja.

Az apró szumátrai falunak régóta az őt körülvevő természeti környezet biztosította a megélhetését. Napjainkra azonban úgy alakult, hogy a 48 éves Alfian élete küszködéssel telik. “Lassan eltűnnek a halak a folyóból” – panaszkodik. “Ami maradt, az alig elegendő a napi túléléshez.” Alfian még emlékszik azokra az időkre, amikor a tőzeglápban bőven élt hal. Egy hétre elegendő volt az a bevétel, amit a napi fogásból megkerestek.

Ahogy Alfiané, maga Rukam sorsa is összefonódik egy mintegy 60 milliárd dolláros iparággal – Indonézia a pálmaolaj-kereskedelem központja. A pálmaolaj termelés 2002-ben jelent meg Rukamban, ekkor történt, hogy az indonéz PT Erasakti Wira Forestama (EWF) társaság felvásárolta a falu földjeit, lakóit pedig egyösszegben kifizette.

Néhány falusi ellenállt. A 68 éves Syafei, aki akkoriban volt Rukam vezetője, a falubeliek és a társaság közötti földbirtoklás közös tulajdonjogát és irányítását szorgalmazta. Állítása szerint néhány lakos nyomást gyakorolt rá akkor, hogy a felajánlott feltételeket elfogadja.

A közel 2300 hektárnyi földért nagyjából 55 000 eurót kínáltak összesen. “Abban az időben ez a pénz óriási összegnek számított” – mondja Syafei. A falusiak pedig “nagyon vágytak erre a kártérítésre”.

El is adták a földeket az EWF-nek, aki az értékes tőzegesterületeket ültetvényekké alakították át – a döntés következményei pedig máig hatóak.

  

A pálmaolaj előállításának környezeti hatásai

A pálmaolaj számtalan kozmetikai és élelmiszeripari termék összetevője, Indonézia gazdasági növekedésének legfőbb mozgatórugója.

De mindennek ára van, és Rukam számára, mint megannyi falu számára, a pálmapolaj-termesztés a környezet pusztulását hozta el: az erdők megszűnését, a biodiverzitás csökkenését, a talaj, valamint a víz és a levegő minőségének romlását. Miután Rukam lakói eladták földjeiket, tanúi lettek a táj átalakulásának.

A mezőgazdasági területek növeléséhez használt erdőégető technika különösen pusztító azokban a tőzeglápokban, mint amilyenek Rukam környékén találhatóak.

A tőzeget vastag réteg lebomlott szerves anyag alkotja, és égetésével hatalmas mennyiségű szén-dioxid szabadul fel a légkörbe.

A tőzegeket lecsapolták, hogy megfelelő talajt alakítsanak ki az olajpálmák termesztéséhez. Az öntözésre kialakított vízszivattyú megváltoztatta a korábbi természetes vízáramlást, ami megnehezítette Rukam lakói számára, hogy a saját földjeikre vizet juttassanak.

A helyzet tovább romlott, amikor 2009-ben az olajpálma-ültetvény védelmére árvízi gátat építettek.

“Azóta a falu lakói pusztítóbb áradásokkal szembesülnek az esős évszakban, míg a száraz évszakban nincs elegendő vizük” – mondja Rudiansyah, aki Indonézia legnagyobb környezetvédelmi szervezetének, a WALHI-nak munkatársa. A földművelés ezzel rendkívül nehézkessé vált.

A föld eladásából származó pénz, amelyet egyformán osztottak szét a lakosok között, nem tartott sokáig. Rudiansyah azt állítja, Rukam gazdasága valójában jelentősen visszaesett a föld átalakítása után. Nem állnak rendelkezésre adatok az EWF előtti időszakokból, a WALHI és a Jambi Egyetem közös tanulmánya alapján ugyanakkor a Rukamban élő 494 családból 366-at találtak 2018-ban “szegénynek” vagy “nagyon szegénynek”.

A környezetvédelmi szervezet és sok falusi is úgy gondolja, hogy a szegénység elsődleges oka a halászterület elvesztése. Azok a tavak ugyanis, amelyekben nemrégiben még halásztak, a föld átalakítása után eltűntek, a halállomány drámai módon csökkent. A trópusi tőzeglápok lecsapolásával számos értékes faj veszítette el ívási területeit. Jelenleg csupán 53 halász dolgozik a folyón, munkájukkal 8 eurót keresve naponta.

Mivel kevés lehetőség maradt a megélhetéshez, sok falusi a pálmaolaj-ültetvényeken keresett magának munkát.

Nagyjából 150 ember, vagyis a falu lakóinak mintegy 16% -a dolgozik az EWF ültetvényén, amely több mint 4000 hektár területet fed le a Batang Hari és a Kumpeh folyók között.

„A túlélés egyetlen módja, ha az ültetvényre megyünk dolgozni” – mondja a 35 éves Hikmawati, rukami lakos. Hikmawati trágya szórásával foglalkozott az ültetvényen, de végül felmondott a kemény munka és az alacsony bér miatt.

Hikmawati jelenleg varrónőként próbál megélhetést keresni maguknak, míg férje sofőrként dolgozik a megmaradt néhány halász mellett.

  

Veszteség és megbánás

Hikmawati nem látja Rukam jövőjét, és ha tudná, visszafordítaná az idő kerekét: “Visszamennék a régi időkbe, amikor rizst termesztettünk, és rengeteg hal élt a folyóban.”

Ezzel nincs egyedül. “Amikor látom a pusztuló erdőt, szomorú vagyok… A jövő sötétnek ígérkezik” – mondja Alfian, a halász. “Ha semmi sem változik, akkor a következő generáció elmegy ezek közül a házak közül, és a falu kihal. Mert itt nincs már semmi, amiért érdemes lenne élni.”

Alfian szerint ő lesz az utolsó halász a családjában. “Lehet, hogy gyermekeim már csak hallomásból fogják ismerni azokat a halakat, amelyek a régi időkben éltek errefelé ” – mondja.

A közösségben sokan érzik a veszteséget, és nemcsak a megélhetésükkel kapcsolatosan. “Számtalan gyógynövény is eltűnt, ahogy a tőzeges talajt az ültetvényeknek megfelelő talajjá változtatták” – magyarázza Rudiansyah.

Sok olyan környékbeli falut érint ez a probléma, ahová a pálmaolaj-ipar betette a lábát. “Kétségkívül hatalmas veszteségekkel kell szembenézni ezeknek a közösségeknek” – mondja Terry Sunderland, a Nemzetközi Erdészeti Kutatóközpont (CIFOR) vezető tudósa. Rukam története nem egyedi, „valójában sok olyan indonéziai falura jellemző, ahol pálmaolajjal foglalkoznak” – állítja Erik Meijaard, természetvédelmi szakember és a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) pálmaolaj munkacsoportjának elnöke.

“Egyes közösségek profitálnak a pálmaolaj termesztéséből, de azokban a falvakban, amelyekben a lakosok megélhetésük részeként halásztak, vadásztak vagy növényeket gyűjtöttek, sajnos vesztesekké válnak: az erdők kiirtásának óriási környezeti hatásai őket érintik a legsúlyosabban.”

Az indonéziai Kalimantanról szóló tanulmány 2000 és 2014 között a társadalmi és környezeti jólét jelentős csökkenését tapasztalta azokban a közösségekben, amelyeknek földjein olajpálma-ültetvényeket telepítettek. Különösen jellemző ez azokban a közösségekben, mint például Rukam, ahol a megélhetés alapja az önfenntartó gazdálkodás volt.

Rudiansyah szerint Rukam esete nem átlagos abban a tekintetben, hogy maga döntött úgy, hogy földjeit eladja, szemben azokkal a közösségekkel, amelyek konfliktusba kerültek a pálmaolaj-társaságokkal, és végül vesztesen kerültek ki belőle.

Sunderland azonban úgy véli, a legtöbb esethez hasonló, hogy Rukamban is hiányzott a teljes körű tájékoztatás. “Az embereknek úgy kellene döntést hozniuk, hogy tisztában legyenek azzal, mik lehetnek döntésük következményei. A helyzet sajnos az, hogy a pálmaolaj-termesztést gazdasági csodaként ígérik be a falvak problémáira. A pálmaolaj-társaságok tárgyalási módja nem korrekt, mert lényegében nem osztják meg a falusiakkal az összes információt. ”

“Abban az időben, amikor szó volt az adásvételről, nem tudtuk, hogy mindez milyen következménnyel jár. Azt sem tudtuk például, hogy gát építését is tervezik” – teszi hozzá Alfian.

“Korábban az öntözéssel nem volt semmi gond, nem úgy, mint most: a folyó vize sötét és zavaros, valószínűleg az ültetvényről származó szennyeződés miatt” – mondja Hikmawati. Noha hivatalos vizsgálatot nem végeztek, a lakosok azzal vádolták meg a társaságot, hogy vegyi anyagokat juttat a folyóba. Az EWF nem reagált a fenti vádakra.

“A társaságnak tisztességesnek kellett volna lennie a falusiakkal szemben: nem megélhetésük megsemmisítésére kellett volna törekednie, hanem stratégiai partnerként kellett volna kezelni az embereket” – mondja Rudiansyah, aki azzal érvelt, hogy a megfelelő oktatás hiánya is szerepet játszott abban, hogy a közösség vesztese lett ennek az üzletnek.

 

Fenntartható Pálmaolaj

A Fenntartható Pálmaolaj Kerekasztal (RSPO) által meghatározott szempontok ellenére is a világszerte előállított pálmaolajnak mindössze 19%-a bizonyult fenntarthatónak 2018-ban. Számos környezetvédő szervezet szerint ráadásul még az RSPO által tanúsított pálmaolaj-társaságok között is folytatódik az erdőirtás. Az RSPO-ról korábban mi is közzétettük véleményünket azzal kapcsolatban, hogy számos hazai élelmiszerdiszkont pálmaolajmentes termékek kínálata helyett a fenntartható pálmaolajat tartalmazó termékekben látja a megoldást.

Az indonéz kormány gyakran hivatkozik az iparág gazdasági előnyeire. A 2015-ös erdőtűz után azonban – amely során 2,6 millió hektár föld vált a tűz martalékává, beleértve a nagy tőzeges területeket is – a kormány olyan lépéseket tett, amelyeket nemzetközi szinten is elismertek.

 

Erdőtüzek és az előrelépés

2016-ban létrehozták a Tőzegláp Helyreállítási Társaságot (BRG), és 2018 végére több mint 679000 hektárt sikerült helyreállítaniuk. 2019-ben, ugyanabban az évben, amikor az országot ismét intenzívebb tűzvész sújtotta, az indonéz kormány állandó moratóriumot adott ki az erdőirtásokra olyan tevékenységekhez, mint pl. a pálmaolaj-fejlesztés vagy a fakitermelés. De nem mindenki van meggyőződve az előrelépésről.

“A kormányzat szándéka jónak tűnt, ám eléggé vegyes nyomon követés történt, és a helyszíni szemlék is azt mutatják, hogy az ültetvényágazat továbbra sem változtatja meg a gyakorlatát” – mondja Sol Gosetti, a Greenpeace munkatársa állítja. “Időközben számos ültetvénytársaság folytatja terjeszkedését, az erdőírtást és a nedves, szénben gazdag tőzegek kiszárítását.”

A moratórium ellenére a Greenpeace 2019-ben készített vizsgálata során kiderült, hogy

a védett területeken több mint egymillió hektár földet égettek fel.

A kormányt azzal is vádolják, hogy nem léptek előre az ipar átláthatóságával, rendeleteik nem voltak sikeresek, és az emberi jogok megsértését sem kezelték megfelelően.

 

A tőzeglápok helyreállítása

Néhányan azonban úgy gondolják, hogy van jövője a tőzeglápoknak.

A 39 éves Panace növénytermesztéssel foglalkozik Pematang Rahim faluban, Rukamtól nem messze. Korábban olajpálmát termesztett a tőzeges földeken, de kistermelőként ez nem érte meg neki, a művelés ráadásul a talaj minőségét is lerontotta.

Most egyike azoknak a gazdáknak, akik a tőzeg helyreállítási program révén próbálják földjeiket rendbe hozni. Első lépésként helyreállították a tőzeges területek vízellátását, például kutak és csatornablokkok telepítésével a víz újraelosztásához. A következő lépés olyan fák és növények újratelepítése, amelyek elősegítik a talaj minőségének javítását.

„Megpróbálunk földjeinken változatos növényeket termeszteni” – mondja Panace. “A bételpálmával kezdtük, ami jól növekszik a tőzeglápon, és magasabb ára van a piacon, mint az olajpálma gyümölcsének, úgyhogy valóban ígéretesnek tűnik.”

A program a gazdák és a pálmaolaj-társaságok részvételi hajlandóságától függ, de Panace szerint ebben az oktatásnak kulcsfontosságú szerepe van a jövőben. A program közösségi csoportokkal, civil szervezetekkel és egyetemekkel is együttműködik annak érdekében, hogy terjessze a tőzeglápok helyreállításának előnyeit.

A változás nem egyik napról a másikra történik meg. “A tőzeg helyreállítása évtizedekig tart majd, a helyreállítási tevékenységek pedig még csak négy éve kezdődtek” – mondja Myrna Safitri, a BRG munkatársa. Későbbi széles körű alkalmazása azonban nagyban elősegítheti az erdőtüzek visszaszorítását.

Noha a helyreállítási program még nem érte el Rukamot, szerencsére nem minden lakos gondolkodik lemondóan falujának sorsáról.

A régió tartományi kormányának és a WALHI nyomásának hatására az EWF beleegyezett abba, hogy teljesíti a falusiak három követelését: a talaj minőségének javítását, a lakosok segítését rizsföldek és öntözőrendszerek kialakításában, az öntözővíz biztosítását és a tiszta ivóvíz helyreállítását.

Majdnem két évtized telt el a döntés után, amely Rukam számára mindent megváltoztatott. “Évekkel ezelőtt elegendő volt begyűjtenünk, amit a természet felajánlott számunkra” – sajnálkozik Syafei. “Egész életünk az évszakok természetes ritmusa szerint zajlott.”

A falu korábbi vezetője még nem adta fel a reményt, még nem késő felismerni, mi forog kockán. “Ha nem tanulunk a múltból, ez a falu eltűnik a föld színéről.”

A Deutsche Welle eredeti cikke videókkal itt olvasható.


Ezt a tartalmat az International Visegrad Fund támogatta, az Európai Unió #GoEAThical projektje társafinanszírozta. ‘V4 Cooperation for moving forward fair trade as a socially innovative economic model’ (21810223).

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek