fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Vége a drága csengőhangoknak?

Szigorítaná a hatóság az emelt díjas SMS-sel megvásárolható mobiltelefonos szolgáltatásokkal kapcsolatos tájékoztatást. Eddig ugyanis akár heti több ezer forintot is kihúzhattak a zsebünkből egy csengőhangért.




Az elmúlt években igen népszerű mobiltelefonos
szolgáltatássá, egyben több milliárd forintos üzletté vált a csengőhangok,
játékok, videoklipek, hírek, szöveges tartalmak fogadott emelt díjas SMS-sel
való megvásárlása. Azonban a szolgáltatás igénybevételének feltételei sok esetben
nem tisztázottak. A felhasználók sokszor nincsenek, nem lehetnek tisztában
azzal, hogy egy megrendeléssel folyamatos szolgáltatásra, akár heti több SMS-re
fizetnek elő, és ez akár hetente több ezer forintba is kerülhet.

Az elmúlt időszakban az NHH a számos beérkezett panasz
alapján mindhárom mobilszolgáltatónál vizsgálta a fogadott emelt díjas SMS
szolgáltatásról szóló tájékoztatást, az általános szerződési feltételek (ÁSZF)
vonatkozó szakaszait, és az ellenőrzés nyomán mindhárom szolgáltatót arra kötelezte,
változtasson gyakorlatán.


A hatóság a fogyasztók biztonsága érdekében előírta, hogy alapbeállításként az
kerüljön rögzítésre az előfizetésekben, hogy ilyen típusú szolgáltatás
automatikusan nem vehető igénybe. Előírta továbbá, hogy a tartalomszolgáltatónál
megrendelt fogadott emelt díjas SMS-t a mobilszolgáltató csak abban az esetben
továbbíthatja, ha a felhasználó a saját mobilszolgáltatójánál előzetesen
egyértelműen jelezte, és engedélyezte, hogy ilyen típusú szolgáltatásokat
igénybe akar venni.


Az NHH várakozásai szerint a lépés nagymértékben javítja majd a jogbiztonságot,
és csökkenti a fogyasztók kiszolgáltatottságát, ha mindhárom mobilszolgáltató
esetében jogerőssé válik a határozat, és bevezetésre kerül a korlátozás.


A hírközlési fogyasztói jogok képviselője, és az MMTE által a tudatos
mobiltelefon-használat érdekében létrehozott, valamint a mobilszolgáltatók
által támogatott www.MobilozzOkosan.hu internetes
oldal az üzemeltetők szándékai szerint a fogyasztókat a mobiltelefónia szinte
minden területéről tájékoztatni fogja. Első lépésben többek között az emelt
díjas szolgáltatásokról nyújt átfogó ismereteket. Az oldal folyamatosan bővülő
adatbázisa alapján könnyen meg lehet találni az emelt díjas számokhoz tartozó
szolgáltatói ügyfélszolgálatok elérhetőségét és az adott számhoz tartozó
díjszabást is.

 

Forrás: NHH

Kép [cc] svinimal 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Kövesd munkánkat, iratkozz fel híreinkre!

      Bónusz: tippek, tesztek, programok