
| Tudatos Vásárló
Vásárlók kokárdával – március 15-e a fogyasztóvédelem világnapja
Míg március idusa Magyarország számára a nemzeti önállóság és szabadság ünnepe, a világ fogyasztói társadalma is ünnepet ül. Március 15-e egyúttal a Fogyasztóvédelem Világnapja is.
A Fogyasztóvédelmi Világnap az USA elnöke, John F. Kennedy 1962. március 15-i nyilatkozatára nyúlik vissza, amelyben kinyilvánította a szenátus előtt a fogyasztók négy alapvető jogát a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez.
A Világnapot ezen a napon jó húsz évvel később, 1983-ban ünnepelték először. Újabb két évvel később az egyre izmosodó fogyasztói világmozgalom nyomására és a Fogyasztóvédelmi Világszervezet (Consumers International, CI) lobbitevékenységének köszönhetően 1985 áprilisában az ENSZ közgyűlése hivatalosan is deklarálta – további négy ponttal kiegészítve – a fogyasztók nyolc alapvető jogát.
A Világnapot a nyolcvanas évek óta egyre több országban megünneplik. A CI és tagszervezetei (köztük a Tudatos Vásárlók Egyesülete) a fogyasztóvédelem fontosságának és a fogyasztói jogok propagálása mellett minden évben egy-egy téma köré szervezik a naphoz kapcsolódó kampányt.
A témaválasztás idén az etikátlan gyógyszerhirdetésekre esett, kapcsolódva a Világszervezet közelmúltban lefolytatott nemzetközi kutatásához (ld. a Branding the Cure jelentést), aminek magyar vonatkozásairól Gyógyszer…bevegyük? címmel mi is beszámoltunk.
De mi is a baj az etikátlan gyógyszerreklámokkal?
Végső soron a gyógyszergyárak is azért működnek, hogy profitot termeljenek. Ennek megfelelően a gyógyszerek reklámozására azért van szükség, hogy növelni tudják az eladott tételeket, s hogy növeljék a forgalomból származó nyereséget – a fogyasztók egészsége itt másodrangú kérdés.
Amellett, hogy sok esetben nem kellően indokolt, esetleg akár teljesen felesleges gyógyszerfogyasztásra ösztönöznek, ezek a reklámok gyakran megszegik a legalapvetőbb szabályokat is: félretájékoztatnak vagy egyenesen valótlan állításokat közölnek, a kockázatokat és mellékhatásokat pedig rendre elhallgatják.
A marketinggépezet és -hálózat az orvosokat is érdekeltté teszi a forgalom fokozására, s arra ösztönzi őket pénzügyi eszközökkel, hogy meghatározott gyógyszereket ajánljanak, vagy egyenesen írjanak fel betegeik számára. Végül pedig ugyancsak etikátlan, hogy a gyógyszerek reklámjai egészségtudatosság helyett a „betegségtudatosság”-ot propagálják.
A legfontosabb, hogy a fogyasztókban tudatosodjon a reklámtechnikák szövevényes világa, s hogy maguk kezdeményezzék az etikátlan gyakorlatok felszámolását – elsősorban választási lehetőségeiken keresztül. Fontos, hogy tudatában legyen mindenki azon jogaival és cselekvési lehetőségeivel, amelyek fogyasztóként megilletik. Töltsd le az erre vonatkozó mellékletünket!
Talpra, fogyasztó!