fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Van aki… Civil és művészeti programok a 2007-es Sziget Fesztiválon

Ma este az LGT fellépésével kezdődik a 2007-es Sziget Fesztivál. Egy
hét buli, móka, kacagás – no és fogyasztás, fogyasztás, fogyasztás. De
ne húzzuk a szánkat, vannak kifejezetten építő programok is. Szubjektív
kalauzunk az idei évre.

Civil Sziget

 

A Civil Sziget évről évre
a Sziget fura, kissé tudathasadásos helye. Itt valami nagyon más folyik:
viszonylag csend és nyugalom van. Itt is emberhalászat zajlik (képzeljük csak
el, a Sziget egy nagy háló, a Dunába vetve), csak épp nem a fesztivált
szponzoráló cégek vetik ki ránk hálóikat, hanem vallási felekezetek, civil
szervezetek. Sőt, terminológiai zavar ide vagy oda, itt kapnak helyet a
különböző minisztériumok és hatóságok, tudományos intézetek, egyes múzeumok, vagy
épp az Állatkert is.

Az idei Civil Szigeten
közel 120 szervezet vesz részt, ebből 75-en önállóan, a többiek különböző
formációkban. Idén kormányzati támogatás
híján
a szervezők szigorúan csak a színpadi programok lebonyolításához biztosítanak
ingyenjegyeket, a puszta jelenléthez, standoláshoz és egyéb, nem színpadi
programokért nem. A korábbi évek gyakorlatával ellentétben a különböző civil
szervezetek mindössze csökkentett áru jegyeket vásárolhattak aktivistáiknak. Ez
persze jelentősen visszavetette a részvételi hajlandóságot: tavalyhoz képest jó
száz szervezettel kevesebb jelentkezett idén. Távol marad például az Amnesty International, amely a korábbi
években jelentős erőkkel és komoly programokkal képviseltette magát a fesztiválon.

Azok a szervezetek
azonban, akik még időben jelezték a Sziget Kft. felé, hogy a büdzséjükbe nem
fér bele a jegyvásárlás, de mindenképp szeretnének programjaikkal jelen lenni,
mégis kaphattak ingyenjegyeket. Mint azt Vidó
Andreától
, a Sziget Kft. Civil Szigetért felelős munkatársától megtudtuk, a
rendezők a szponzorokkal és a minisztériumokkal több jegyet vásároltattak meg,
így képezvén jegykeretet az arra „rászoruló” civilek számára. Ha nem is annyit,
amennyit esetleg kapni szerettek volna, de legalább néhány belépőt tehát
kaphattak azok, akik kellően színvonalas pályázattal fordultak a rendezőkhöz, s
megindokolták igényüket.

 

Na jó, de mi lesz? Program- és helyszínválogatás a
teljesség igénye nélkül:

Ha unod a kólát és a sült kolbászt, nézd meg, milyen Szívbarát termékeket
ajánl az Egészséges Magyarországért Egyesület augusztus10-11-én.

Az V. kerületi önkormányzat „Belváros – a Jövő Városa” standjánál a budapesti
belváros fejlesztési elképzeléseiről tájékozódhatsz. Ha csak egy mód van rá,
sürgesd az autók kitiltását, egy gyalogosbarát város és élhető lakóhely
megvalósítását!

Az Egészségügyi Infopultnál az
egészséget valamint egészségügyet érintő kérdésekre kereshetsz választ.
„Dohányzógép”, szűrőprogram, mobiltelefonok sugárzásának vizsgálata, egészséges
étrend titka többek között az Egészségügyi
Minisztérium
, az ÁNTSZ, az Országos Egészségfejlesztési Intézet és az Országos Élelmiszerbiztonsági és
Táplálkozástudományi Intézet
közreműködésével.

Zöldség-gyümölcs a FruitVeB-nél: a zöldség- és gyümölcsfogyasztás
jelentősen csökkenti a rákos, a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának
kockázatát – kampányol a FruitVeB Szakmaközi Szervezet. Finomat és egészségeset
– folytonos bemutató!

Küldj egy jelet lentről – de
legalábbis hagyj jelet!
A Jelképző
alkotásra buzdít augusztus 10-11-én: mert jó festékbe nyúlni, formákkal,
színekkel játszani, és kell jelet hagyni magunk után. Óriás festmény és hímes
deszka készítés!

„Kreténből kreatívot.” Hogy
hogyan lesz néhány kacatból műalkotás? Fiatal iparművészek segítségével
gondoljuk újra kiállításainkat az Iparművészeti Múzeum sátránál! A
szigetlakók a fesztivál ideje alatt heti karszalaggal ingyenesen, napi
karszalaggal fél áron látogathatják az Iparművészeti Múzeum kiállításait!

Google-stalker, Blog streaking, Wikipediholic, Egosurfer, Photolurking,
Cyberchondriac, Crackberry, Infornography, izomdiszmorfia – mindenféle új
keletű függőség. Tiszteld és teszteld lelki egészségedet a Lelki Sziget Lelki Oázisában!

20 millió forintnyi ingyenes élelmiszeradomány
vár gazdára, amit most szigetlakók oszthatnak el. Szerezz élelmiszert saját
lakóhelyed rászorulóinak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület sátránál augusztus 8-10-ig.

„Figyelj rá, adhat neked!” Magyarországra is egyre több menekült érkezik. Ha
esélyt adunk nekik, aktív és sikeres részei lehetnek a magyar társadalomnak – kulturális
hagyományaikkal, szakmai tudásukkal gazdagíthatnak bennünket. Ismerd meg a
Magyarországon élő menekülteket, és azt, hogy mit adhatnak neked a Menekültek
sátrában
!

Minden este 8 órától pingpongbajnokság
a Jövőbarát Alapítvány szervezésében.

Fuldoklik a város – meddig tart az
autósok rémuralma? – Beszélgetés Hegyi Gyulával, az Európai Parlament
képviselőjével és Lukács Andrással, a Levegő Munkacsoport elnökével

Augusztus
8., 17 óra

Egy átlagos munkanapon a budapesti
lakosoknak mintegy 17 százaléka ül személyautóba, 83 százalékuk
tömegközlekedéssel, gyalog, kerékpárral közlekedik, vagy esetleg ki sem mozdul
otthonról. Az autózás ártalmaitól viszont a lakosság 100 százaléka szenved.
Fővárosunkban évente több ezer ember veszíti életét a gépjárművek által okozott
környezetszennyezés és balesetek következtében, és több mint százezer
megbetegedés történik ugyanezen okokból.

Persze nemcsak a fővárosiak közlekednek
Budapest útjain. Egy átlagos munkanapon az autóval közlekedők csaknem fele a
főváros-környéki településekről, illetve vidékről érkezik. Közülük sokan éppen
a súlyos környezeti ártalmak miatt menekültek el Budapestről – a bútoraikat
magukkal vitték, a munkahelyeiket viszont itt hagyták, ezért nap mint nap
visszajárnak, főleg autóval.

Külföldi és immár hazai példák sora is
bizonyítja, hogy van lehetőség a gyors változtatásra (ld. például: A
sikeres város titka
, Fenntartható
közlekedés a városban
), de ennek előfeltétele a politikai szándék az autós
invázió mérséklésére és a megfelelő alternatív közlekedési formák támogatására.
Uniós szinten ezért küzd Hegyi Gyula – ld. európai parlamenti jelentését
a fenntartható városi környezetről.

 

Zöld Udvar

 

– persze idén is lesz, ezúttal „Mert csak ez az egy Földünk
van…” jeligével.

Itt aztán lesz napelemes
mobiltelefon-töltés, klímafotózás, öko bögre- és pólófestés, kézműveskedés, állat-origami,
öko-totó és nyereményjáték. Lesz filmvetítés, kerekasztal beszélgetés, vitafórum,
chill-out sátor zenével, és a jól megszokott fair trade kávézó.

 

Mit kínál a Zöld Udvar 2007-ben?

BOCS Alapítvány: Földanya csoportoktató körjáték, ami az indiai
dzsungeliskolák tanártovábbképzésére lett kifejlesztve. Pódiumbeszélgetés Fodor
Gábor környezetért felelős miniszterrel. Egész héten ökolábnyom számítás, bab láblabda
varrás.

Fair Trade Teázó: az előző évhez hasonlóan
most is éjjel-nappal biztosít bárki számára egy pohár forró teát vagy egy
csésze kávét, emellett tájékoztat a méltányos kereskedelemről. Fotókiállítás,
feliratos és szinkronizált kisfilmek, játékok, a Méltányos Kereskedelemben
kapható termékek kiállítása. Beszámoló a Társadalmi Világfórumról és a
méltányos termelői csoportoknál tett látogatásról – beszélgetés Újszászi
Györgyi Védegylet munkatárssal, a Fair Világ Méltányos Kereskedelem Szövetség
elnökével.

Fauna Egyesület: Legyél te is kotlóstyúk! –
kampány a tojótyúkok védelme érdekében. Add az arcod! – fotóturné, nézd meg
magad a weben. Totó, kvíz és csirkefelvonulás a Szigeten.

Greenpeace: Több mint 30 év harc a
környezetért – beszélgetés régi aktivisták részvételével a szervezet múltjáról,
jelenéről, jövőjéről. Megújuló energiák felhasználásának bemutatása,
aláírásgyűjtés több témában, henna és rajz gyerekeknek.

Humanisták: humanista tematikus napok,
minden nap más és más témában, többek között: UtcaEmbere – hajléktalanok,
Egymásért – (pár)kapcsolat, Diáksztrájk – oktatásügy. Napközben társasjáték,
totó nyereményekért.

Levegő Munkacsoport: Fuldoklik a város –
meddig tart az autósok rémuralma? – beszélgetés Hegyi Gyulával és Lukács
Andrással. Játékok egész héten: zajfelismerés, totó, globális felmelegedéses
játék.

Magyar Természetvédők Szövetsége: Kérje meg
ismerőseit, hogy ők is döntsenek ingatlanjuk génmódosítás-mentes övezetté
nyilvánításáról! – beszélgetés a génmódosításról és annak veszélyeiről. Minden
nap játékok: zajfelismerés, totó, globális felmelegedéses játék.

Orpheus Egyesület: Állatvédelmi fotó- és
képkiállítás, állatvédelmi totók, tesztlapok kitöltése az egyesület standjánál
minden nap.

Zöld Fiatalok: Szervezetünk a mindennapokban a
fenntartható közlekedést népszerűsíti, belvárosi betonudvarokat zöldít,
diákokat avat be a globalizáció rejtelmeibe, Skodát virágoz fel, akciózik,
bulikat szervez, vagyis egy szebb világért dolgozik. Látogass meg minket a
Szigeten, számítsd ki ökológiai lábnyomodat, készíts hulladékdobozból
pénztárcát, szerezd be a legújabb AutóIrtót, nézd meg hiperkúl bringás kisfilmünket,
vagy lazulj egyet a GépRegény olvasgatása közben!

 

A részletes napi
programot a Sziget honlapján (www.sziget.hu/fesztival), a bejáratnál a
programtáblán és a Zöld Udvarban keresd!

AfroAid-sziget a Zöld Udvarban: békekötés, Huma TV, erőszak pukkantás,
Afrika-kirakó – s hogy mindez mi, kiderül szombaton!

 

Hagyomány, művészet

 

A Civil Szigeten túl a Néprajzi Helyszínt idén is ajánljuk:
tárolás, tartás, tartósítás a téma. Energia- és anyagtakarékosság hagyományos
módokon. Az Octopus Összművészeti
Helyszínen
pedig a víz, a vízfüggőség lesz a téma. A projektek közül a Hydropedence művészi fricskája a legígéretesebb,
de érdemes lesz meglátogatni a Szabó Eszter Ágnes vezette Rec: record & recycling – control your future workshopot és az
újrahasznosított ponyvákból felépített HINTS dobogót. A Szépművészeti Múzeum
sátrában pedig Hundertwasser-terepasztalon építheted környezeted.

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás