2007-ben Valentin-nap előtt nem sokkal Hilary Benn, az Egyesült Királyság nemzetközi fejlesztésért felelős minisztere arra buzdította a vásárlókat, hogy az európai üvegházakban termesztett virágok helyett inkább Kenyából származó virágokat válasszanak. A miniszter szerint az emberek igenis szeretnének etikusan vásárolni és kivenni a részüket az éghajlatváltozás elleni küzdelemből. Gyakran azonban nem ismerik fel, mit tehetnének a fejlődő országok támogatásáért és a széndioxid-kibocsátás csökkentéséért.

A legfrissebb kutatások szerint az Afrikából származó virágok energiaigénye összességében alacsonyabb, mint az Európában megtermelt növényeké, mivel az előbbiek előállításához nincs szükség fűtött üvegházakra. A miniszter hozzátette, hogy ez a felhívás a társadalmi igazságosságról szól, és arról, az afrikai lakosok számára könnyebbé váljon a tisztes megélhetés.

Ha ezek után valaki esetleg úgy érzi, hogy van valami visszataszító ebben a vérző szívű liberalizmusban és gyarmati rendszerben, igaza lehet.

Nagy-Britanniában a vágott virágra épülő iparág kereskedelmi értéke évente több, mint két milliárd fontot (mintegy 670 milliárd forintot) tesz ki. A War on Want 2007-es jelentése szerint az Egyesült Királyságban a virágok nagy részét – mintegy 70%-át – szupermarketekben értékesítik, ami a legmagasabb arány Európában.

 

Szállítás kontra helyi üvegház

Mivel a fogyasztók környezetvédelemmel kapcsolatos aggályai egyre inkább előtérbe kerülnek, a vágottvirág-ágazat mindent megtesz azért, hogy meggyőzzön bennünket arról, hogy a vágottvirág-előállításnak igenis lehet alacsony „karbon-lábnyoma” (azaz termelésének és értékesítésének széndioxid-kibocsátása). Az adatok jelentős része a meleg éghajlatú országokban megtermelt és légi úton az Egyesült Királyságba szállított virágokkal járó előnyöket hangsúlyozza, szembeállítva a hűvösebb országok igen energia-intenzív melegházaival.

Ennek a kérdéskörnek a megfelelő vizsgálata azonban bizonyára túlmutatna a szén-dioxiddal kapcsolatos számításokon. Sőt, a vágott virág karbon-lábnyoma sokkal több tényezőt ölel fel, mint csupán az egyik országból a másikba történő szállítást. Ezeknek az adatoknak ki kell terjednie a virág teljes életciklusára, például a termesztés során felhasznált fosszilis üzemanyagra, a műtrágya-előállításra, a hűtésre és szállításra, valamint a szemétbe dobott virágok metánkibocsátására.

Napjainkban, amikor a vízkészletek kifogyóban vannak, fontos lenne tisztázni, hogy vajon tisztességes-e a vizet – amely szomjoltóként vagy gabonaföldek öntözésére fordítva akár életet is menthet – olyan luxusnövények termesztésére használni el, amelyek emberi fogyasztásra nem alkalmasak. Ez különösen fontos annak ismeretében, hogy a legtöbb vágott virágot fejlődő országokban termesztik, ahol a szegénység mindenütt jelen van, és a tiszta vízhez való hozzáférés korlátozott.

Az utóbbi problémát tovább fokozza, hogy a nagyvállalatok felvásárolják a földeket és az ahhoz kapcsolódó vízhasználati jogot. Fontos lenne felhívni a figyelmet a kiterjedt monokultúrák helyi biodiverzitásra gyakorolt hatására, ami eddigi tanulmányok és más – haszonnövényeket termesztő – monokultúrák ismeretében igen káros lehet.

 

Szeretettel Afrikából

Az Egyesült Királyságban értékesített vágott virágok mintegy 90%-a külföldről származik, főként Kolumbiából és Kenyából (a Marks&Spencer, Tesco, Waitrose és Sainsbury’s szupermarketek a fenti két országból szerzik be a teljes vágottvirág-készletüket).

A kenyai virágkertészeti ágazat nagy része a Naivasha-tó mentén koncentrálódik, amely egy igen összetett és érzékeny ökoszisztéma. Néhány évvel ezelőttig a virágszektor folyamatosan bővült. 2007-ben azonban az országban vitatott választások zajlottak le; a választásokat nyugtalanság és erőszakos cselekmények követték, ami gyorsan elért a Naivasha-tóhoz is.

A Food&Water Watch és a Kanadai Tanács (Council of Canadians) 2008-ban készült jelentése szerint a virágkertészeti szektor annyira fontos a kenyai gazdaság számára, hogy a bizonytalan helyzet ellenére a hadsereg és a rendőrség erőforrásai nagy részét a virágszállítmányok őrzésére fordította a helyiek védelme helyett, így a Valentin-napi szállítmányok időben megérkezhettek Európába.

A Kenyából származó rózsáknak tehát 2007 óta több mint száz ember halála, és legalább háromszázezer ember elvándorlása volt az ára.

Még a virágtermesztési ágazat is elismeri, hogy a víz túlhasználata és a tó elszennyezése, valamint a növekvő népesség miatt leromlott a környezet. Bár történtek erőfeszítések a méltányos kereskedelem normáinak szélesebb körű elterjesztésére és az ágazat környezeti hatásainak csökkentésére, a térségben zajló jelentős virágtermelés hosszú távú hatása elkerülhetetlen.

Amióta a Naivasha-tó környékén fellendült a virágkertészet, a tó mérete az eredeti felére zsugorodott, vízszintje pedig három méterrel csökkent. A tóban élő őshonos vízilovakat veszélyezteti a szennyezés, a halászzsákmány pedig egyre kevesebb (ami pedig a helyi halászok megélhetését teszi kockára).

Emellett a nemi kérdések és gyerekmunka is gondot okoz, csakúgy, mint az alacsony fizetések és a hiányos munkavédelem. A főként nőkből és gyermekekből álló munkaerőre pedig kiemelkedő veszélyt jelentenek a virágtermesztés során használt vegyszerek.

 

Ismét DDT

Mivel a vágott virágokat olyan országokban termesztik, ahol gyenge a növényvédőszerek szabályozása, ez kedvez az elavult és esetlegesen veszélyes vegyszerek használatának. A vágottvirág-termesztés során sokféle peszticidet, műtrágyát és fertőtlenítőszert használnak, amelyek közül néhányat – pl. DDT, dieldrin, metil-bromid, metil-paration – az iparosodott országokban már nem alkalmaznak, illetve veszélyesnek tartják a használatát.

Bár egyes csoportok – többek között az Etikus Kereskedelmi Kezdeményezés (ETI, Ethical Trading Initiative) – hangsúlyozzák, hogy a körülmények napjainkra sokat javultak, még mindig nagyon sok tennivaló akad Kenyában, Kolumbiában és a hozzájuk hasonló országokban. 2005-ben például az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – bizonyos társadalmi és környezeti előírások betartására kiterjedő – Florverde minősítési rendszert követő virágkertészetek által használt vegyszerek 36%-át rendkívül vagy jelentősen toxikusnak tartotta. Sőt, a tudomány fejlődésének köszönhetően mára már közismertté vált, hogy a vegyszerek (pl. peszticidek) keverékei sokkal ártalmasabbak lehetnek az egészségre, mint az egyes anyagok külön-külön.

Az Etiópiai Mezőgazdasági Kutatóintézet adatai szerint Etiópiában a virágkertészetek által importált 96 rovar- és fonálféregölő szer közül 18, a 105 fungicid (gombaölő) közül pedig 19 nem volt rajta az országban regisztrált szereket tartalmazó listán. A Növényvédőszer Akcióhálózat (Pesticide Action Network) úgy véli, hogy a valós helyzet még ennél is rosszabb.

Tegyük hozzá, hogy amíg a legtöbb tanulmány a fejlődő országokban dolgozókra koncentrál, a fejlett országokban is éppen ilyen fontosak a termesztőkre vonatkozó kérdések.

A holland társadalmi és munkaügyi minisztérium például kimutatta, hogy az ottani virágkertészetekben dolgozók mérgező vegyszereknek való kitettsége sokszor a „biztonságos” szint hatvanszorosa. A kitettség pedig sok esetben beltérben, zárt helyen fordul elő, ahol a bomlási anyagok és gőzök esetleg nem oszlanak el. Hasonló aggodalmak merültek fel a kaliforniai virágágazatban dolgozó munkásokkal kapcsolatban is.

A Nemzetközi Munkajogi Fórum (ILRF, International Labor Rights Forum) 2007-ben készült felmérése szerint a toxikus peszticideknek és fungicideknek való kitettség következtében az equadori és kolumbiai virágkertészeti dolgozók több mint 66%-a küzdött valamilyen, a munkaköréből eredő egészségügyi problémával, például bőrkiütéssel, légzési nehézséggel vagy szemproblémával.

„A virágkertészetek alkalmazottai körében az átlagnál nagyobb arányban fordul elő koraszülés, veleszületett fejlődési rendellenesség és vetélés” – írta az ILRF, a Harvard Közegészségügyi Iskola kutatója, Philippe Grandjean eredményeire támaszkodva 2006-ban a Pediatrics folyóiratban.

Az Environmental Health Perspectives című folyóiratban megjelent tanulmány (2002) szerint „a virág- és páfránytermesztő kertészetek dolgozói körében a megkérdezettek több mint felénél a peszticideknek való kitettség tünetei közül már legalább egy előfordult, például fejfájás, szédülés, émelygés, hasmenés, a bőr hólyagosodása, eszméletvesztés stb”.

Richard Wiles, az USA-ban működő Környezetvédelmi Munkacsoport alelnöke szerint az importált rózsák szirmain található peszticid-maradék mennyisége ötvenszerese az import élelmiszerek esetében előírt értéknek.

A fenti megállapítás óta némiképp csökkent a növényvédőszer-használat. Hozzá kell azonban tenni, hogy félrevezető lehet, ha csupán a hektáronkénti peszticid mennyiségében bekövetkezett csökkenést vesszük figyelembe, mivel az esetleg nem tükrözi kellően az újabb, erősebb peszticidek használatát, amelyek kisebb mennyiségben is ugyanolyan hatékonyak.

A tudományos jelentések nagy része alapján egyértelműnek tűnik, hogy a Naivasha-tónál és hasonló területeken történő vágottvirág-termesztés velejárója a környezet állapotában bekövetkező leromlás, vagyis a tevékenység nem javítja a helyiek életszínvonalát, és a környezetüket sem védi. Mindemellett a rózsák alacsonyabb karbon-lábnyoma szinte jelentéktelennek tűnik.

 

Ne csupán az élelmiszer legyen helyi és szezonális!

Legtöbbünknek meg sem fordul a fejében, honnan is származik az általunk vásárolt virág.

Szakértők szerint a helyben megtermelt virág hasonló előnyökkel bír, mint a helyben előállított élelmiszerek. Többek közt frissebb, ezért a vázában is tovább bírja. Emellett sokszor illatosabb is: a vágott virágnak szánt rózsák közül illat nélküli változatokat is kinemesítettek a nagyobb tartósság érdekében.

Tehát ismét a vásárlókon múlik, hogy élen járjanak.

 

Megjelenttette a The Ecologist 2009 decemberében. Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével. Fordította Pócsa Andrea.

Kép [cc] flyzipper