fbpx

Tarts velünk, legyéla tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz!

Útikalauz Szuper Bevásárlóvároshoz – Az alacsony ár magas költsége

| Lewis Akenji

Ma megérkezett a kéthetenként esedékes szupermarketes
reklámkiadvány – állomány a postaládámba. Miért – kérdezem én – küzdenek
egymás ellen oly gyakran e kéretlen küldemények a dobozban, elrejtve a
fontos leveleket?

Akár kezdhetnék
is velük valamit.
Úgy döntök, térkép gyanánt fogom őket
használni, mint egy útikönyvet a szuper bevásárlóvároshoz: a szupermarkethez.

Kiterítem őket az asztalomon, egyiket a
másik mellé. Tudományos alapossággal próbálok felkészülni a vásárlásra.
Nézegetem a ragyogó képeket; tervem az, hogy összehasonlítom az árakat, és
áru-ár-bolt rangsort állítok fel a szupermarketek között, megtervezem a
bevásárló útvonalat, majd uccu, nekifogok a fogyasztói mulatságnak. A
szupermarket új és gyorsan fejlődő úticél: rengeteg útikönyv segíti a
tájékozódást, ráadásul a többitől eltérően mind ingyenes. A képek mind kiváló
minőségűek (gazdag és meggyőző színvilág – köszönjük, Kodak), – de a
sertésbordák mégis műanyagszerűek. A
disznók sose álmodtak volna húsuk ily megkülönböztető, kifinomult kezeléséről!

A másik szembeötlő dolog, rögtön a csillogó
képek után, az árak: erős kontraszttal odabiggyesztve, nehogy elkerülje a
figyelmünket. Ahogy várható volt, a szuperár-háború nagyban zajlik; a küzdelem
tétje az, hogy ki tudja mélyebbre nyomni az árakat a termelési minőség csökkentése
és a forgalom, valamint a szuperprofit magasan tartása mellett. Ezt akarják a
fogyasztók – állítják. A kisboltok adjanak utat; a helyi kínálat, a helyi
fajták provinciálisak; a termelők adják az árut termelési költség alatt, ha ez
a fogyasztók kívánsága. A mélységbe tart a verseny: legalacsonyabb árak,
legalacsonyabb minőség, legalacsonyabb társadalmi értékek. Természetesen mindez
nem a Szupermarket hibája, hanem a fogyasztóké, akiknek ő csak kielégíti az
igényeit.

Nos, én is fogyasztó vagyok, mondom
magamban, most az lesz, amit én akarok. Kiterítve előttem fekszenek tehát a prospektusok;
egyik szuperkönyvről a másikra nézek, körutazom a képeken, árakon, az „akció”, „új!”
„kedvezmény!” feliratokon. Bízom benne, a Szupermarket ki tudja választani,
mire van szükségem. Veszem az útikönyvet és a pénztárcámat, mi több kéne egy
látogatáshoz és a válogatáshoz a szuper bevásárlóvárosban.

Ezen a héten egy kiló banán – fényes, az
egészségem baktériumoktól való védelme érdekében műanyagba szépen becsomagolt szőlő
– ára „csak 169 Ft” az Au…-nál. De várjunk csak, „különleges ár, 159 Ft!” a Te…-ban!
10 Ft a különbség. „A legkisebb is számít” – dúdolom bágyadtan a
tudatalattimban lejátszott reklám dallamát, miközben jobb lábam üti a ritmust
az asztal alatt. Felírom a listámra: „banán, 159 @ Te…”. Sorra veszem a tej,
a csirke, a kenyér, a virsli, a lekvár árait – ügyelek arra, hogy mindig a
leggondoskodóbb szupermarketet válasszam, azt, ahol legalacsonyabb az ár.
Elégedett vagyok a matekommal.

Aztán észreveszem, hogy bár a
szupermarketek akár 25 000 különféle terméket is árulhatnak – a választék
mennyországai! -, a reklámkiadványokban mindegyik ugyanazt a párat jelenteti
meg: tejet, sajtot, marhahúst, banánt, kenyeret, bort stb. Ezek az árindikátor
termékek; azért hívják őket így, mert e termékek árai alapján tájékozódik a
vásárló a bolt árszínvonaláról. Reprezentatívak ezek az árak? A versenytársak legyőzése
érdekében a szupermarketek ezeket az árindikátorokat használják, amikor a
vásárlók meggyőzésére a reklámbrosúrákban alacsony árakon hirdetik őket,
miközben a többi termék árát úgy alakítják, ahogy akarják, hiszen a fogyasztók
nem hasonlítgatják össze az árakat, amikor már a boltban vannak. Ez a
versenyzési taktika lehetővé tette a szupermarketeknek, hogy piaci erejük
kihasználásával bizonyos termékek árát mesterségesen alacsonyra kényszerítsék –
a gazdálkodók és a minőség rovására.

Cuccok

Belépek a szuper bevásárlóvárosba, próbálok
tájékozódni a polcfolyosókon. A bevásárlólistám a térképem, a bevásárlókocsi a
járművem. A lista élén a lekvár. Csak egy üveggel szeretnék, de hogyan
válasszak 30 különböző fajtájú közül, ha az összes különbség csak a márka
nevében és a mesterséges adalékanyagok színében van? Gabonapelyhek tucatjai,
egész polcnyi vécépapírok, folyosónyi ivóvíz, csokoládéosztály, sonkaterem. A
két oldalról fölém tornyosuló, cuccokkal megpakolt plafonkarcolók elárasztanak,
összeroppantanak. A választék fogalmával szó szerint visszaélnek. Leparkolom a
bevásárlókocsit, kiköp egy százast, aztán futok, menekülök a Szupermarketből,
mint a közmondásbeli falusi az első városnézés után. Kell, hogy legyen a
létezésnek más módja, olyan, amiben nem kell szuperbevásárló polgárnak lenni.

A szuper- és hipermarketek megkedveltették,
és szükségessé tették magukat, dobozépületeikkel megjelentek szerte a magyar
gazdasági változás tájképén; méretük és erejük egyre nő. A hipermarketek bruttó
alapterülete Magyarországon 1,68 millió m² (ez több mint 260 futballpálya
területe). A központi és helyi (ön)kormányzat(ok) minden évben a fejlődést,
modernizációt fémjelző statisztikaként idézik e számokat. Mindeközben egyre
több közösség és aktív állampolgár ellenkezik: ők már túllátnak a dobozokon. Csakúgy,
mint számos országban, ahol már ráuntak a szupermarketek káros mellékhatásaira,
Magyarországon is egyre nő e hatások listája. (Ma kaptam a hírt, hogy ismét
bepereltek egy kollégát, aki a szupermarketek csodái ellen merészelt írni – így
eltekintek a konkrét nevektől és számoktól. Üdvözlet a civilizált piaci
társadalmak dzsungelében!)

A
kistermelők kihalófélben vannak
– hitelt vesznek
fel, hogy a szupermarketek által igényelt terményt termesszék, majd ezeket a
szupermarketek által diktált feltételek szerint adják el, általában az utolsó
pillanatban rájuk kényszerített, termelői költségeknél alacsonyabb áron. A
kistermelők öngyilkosságainak száma évről évre nő.

Sorra
tűnnek el a helyi boltok
– minden új szupermarket
megnyitásával egy időben bezár néhány környékbeli bolt. A közösségi érzés
oszlik szét a helyi találkozási pontok megszűnésével. 2005-ben a hipermarketek
piaci részesedésüket 24%-ra növelték, a 2003-as 21%-ról. Ennek az ellenkezője
történt a láncokhoz nem tartozó, független kisboltokkal, amelyek részesedése
21%-ról 16%-ra esett vissza ugyanabban az időszakban. Mindezek ellenére
Magyarország még mindig jobban áll a legtöbb nyugati országnál, amelyeket –
ironikus módon – utol akar érni.

Gazdasági
paraziták
– a szupermarketek különféle módokon
élősködnek az adófizetők pénzén: például állami támogatások és kedvezmények által.
Ezen túl, mivel általában külföldi tulajdonban vannak, tőkét vonnak ki a befogadó
országból a külföldi tulajdonosok részére.

Csökken
a biodiverzitás
– a szupermarketek bizonyos
terményfajtákat preferálnak, mert azok gazdaságilag kedvezőbb tulajdonságokkal
rendelkeznek (azáltal, hogy a termesztésük ipari méretekben zajlik, illetve
mert jobban reagálnak a vegyszeres kezelésre stb.). Mivel a regionális, helyi
fajták nem annyira alkalmasak az ipari mezőgazdasági termelésre, és nem
termeszthetők elég nagy mennyiségben a szupermarket-populációk etetésére, megszüntetik
termesztésüket (és a kis, specializált boltokkal együtt eltűnnek), helyet adva
a szupermarketeket kiszolgáló ipari mezőgazdasági területeknek.

Környezeti
és egészségügyi károk
– az ipari növényvédő és
hozamnövelő szerek vegyi anyagai bekerülnek a földbe, az ételbe és az ivóvízbe.
A szupermarket-építések felélik a maradék városi zöldterületeket, betakarják
azokat komplex struktúráikkal, parkolóikkal és bonyolult, a bolthoz vezető
útrendszerükkel. Minden évben újabb és újabb közösségek vagy települések
tiltakoznak a környékükön tervezett szupermarket-építés ellen.

Gazdasági
stagnálás
– a hiper- és szupermarketek emberek
ezreit alkalmazzák (néhány ilyen cégnek több mint 12 000 alkalmazottja van). Jó
hír, mondanád. De csak rövid távon. A legtöbb munkavállalót minimumfeltételekkel
foglalkoztatják, és úgy bírják őket maradásra, hogy az előmenetelükre nem sok
esély van – ez az idő előrehaladtával elzárja előlük a jobb jövőt ígérő
tanulási lehetőségeket. Méretükkel, gazdasági erejükkel, a helyi törvények
figyelmen kívül hagyásával és a munkások rovására növelt profit iránti
szomjukkal a szupermarketek a jövő alacsonyan képzett munkásainak gyárai. A
képzettség alacsonyan tartásával rontják az ország gazdasági kilátásait, és
kiszolgáltatottá teszik a külföldi szakértelemnek.

Miért
drágább az olcsó

Az a cinikus az egészben, hogy a
Szupermarket állítása szerint az alacsony árak és a széles kínálat
biztosításával a fogyasztók érdekeit képviselik. Ezt részben azért tehetik,
mert a magyar fogyasztói társadalom nagy részének még meg kell tanulnia az alacsony
árak mögé nézni, hogy lássák, hogyan is érhetők el ezek a mesterséges árak. A
magyaroknak több mint harmada választ boltot a termékek árai alapján (miközben
a csehek negyede és a lengyeleknek csak a tizede teszi ezt), és nem veszi
figyelembe az odautazás, az eltöltött idő költségét és a vállalat működési
módszereit.

Csupán 2005-ben a magyar Tesco 473 milliárd
Ft forgalmat produkált, és 25 új szupermarket és 17 új benzinkút megnyitását
tervezték 2006-ra. A pénzügyi igazgató, Antal Erzsébet elismerte, hogy a magyar
piac „nagyon árérzékeny” volta miatt az általuk kínált termékek kiválasztásának
elsődleges szempontja az ár. Az általuk kínált termékek alacsony minőségét beismerő,
könnyelmű és ritkaságszámba menő kijelentése szerint „az ár a meghatározó
tényező a minőséggel szemben”. Az alacsony árak hajtása nem kizárólag a Tesco
gyakorlata, a versenytársak nagy része beismeri, részese ennek a -mélységeket
célzó – versenynek. De az olcsó áruknak nagy ára van, különösen, amikor az árak
nem tükrözik a termékek igazi költségeit.

Az alacsony árak nyomásának nagy része a
szupermarketekről a beszállítókra tevődik át. A szupermarketek erősen markukban
tartják a kínálati oldalt, és taktikák sokaságával a beszállítókra hárítják a
termelési költség alatti árak következményeit. Jól dokumentáltak azoknak a
kistermelőknek az esetei, akik bankhitelt vettek föl a szupermarketekkel való
megegyezésüknek megfelelő termékek előállítására és szállítására, ennek ellenére
minden teketória nélkül kitették őket vagy rákényszerítették arra, hogy
termékeiket az utolsó pillanatban a termelési költség alatt adják át.

Ahogyan az várható, az alacsony árak
fenntartásának érdekében a szupermarketek az alacsony minőséget választják. Az
olcsó és alacsonyabb minőségű termékek megvásárlása azt is jelenti, hogy az
illető terméket gyakrabban kell megvenni, javíttatni, vagyis összességében több
a kiadás. Az alacsony minőségű villanykörték előbb kiégnek, ruhák előbb
elszakadnak, az esernyők hamarabb tönkremennek.

Az egészségügyi kockázat különösen az
élelmiszerek esetében magas. A legtöbb szupermarketételt iparilag állítják elő,
mesterséges adalékanyagokat adnak hozzá, vagy több gyomirtót, hozamnövelőt és
egyéb vegyszereket alkalmazó gazdaságokban termelik. E termékek rendszeres
fogyasztása révén a mesterséges és vegyi anyagok kis dózisai felhalmozódnak a
szervezetben, ami bizonyítottan az illető egészségi állapotának romlását okozza.
Amit megtakarítasz a Szupermarket-túrákon, annak többszörösét költöd gyógykezelésre.
Elvégre, a legkisebb is fáj.

A szupermarketek – jelenlegi működési
gyakorlatukban – ideiglenes, látszatmegoldásokkal termelik újra a gazdasági és
fogyasztói dinamikát, de ezeknek csak rövid távú előnyei vannak a maradandóbb,
hosszú távú problémákkal szemben. A kormányok (rövid távú beszédmondók egy
rövid választási ciklus pórázán) és a kapitalisták (rövid távú törtetők az
azonnali profit pórázán) imádják a szupermarketeket. Takaros menedzsmentrendszereiket
és a fogyasztókat kézben tartó materiális uralmukat bármely kormány elirigyelné
a szupermarketektől; méretgazdaságossági előnyeik, a beszállítói láncra
gyakorolt befolyásuk és tekintélyes forgalmuk és profitjuk követendő például
állítja őket más iparágak vállalatai számára. Kormányok és kapitalisták imádják
a szupermarketet, és nemcsak azonnali eredményei miatt, vagy mert gondtalanul
félresöpörhetik a hosszú távú következményeket! De miért is kéne ilyenekkel
foglalkozniuk, a ma kapitalistái és politikusai már nem lesznek itt holnap,
hogy szembesüljenek a hatásokkal. Úgy tűnik, e cuccokra szomjazó szuperjáték
igazi vesztese a fogyasztó.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 10. számában

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek