fbpx

Tarts velünk, legyél tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz hozzánk!

Újabb pozitív fejlemény a kistermelői rendeletben

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Civil javaslatra kiegészítették a tavasszal módosított kistermelői rendeletet. A változás újabb lehetőségeket nyit a kistermelők és a falusi vendéglátók számára.

2010. július 5-én lépett hatályba a 4/2010. (VII. 5.) VM jelű rendelet, amely újra módosította a kistermelői élelmiszer előállításra és kereskedelemre vonatkozó előírásokat. A jogszabály olyan civil javaslatokat is tartalmaz, melyek a korábbi rendeletmódosításba nem kerülhettek bele. A döntés segíti, hogy a fogyasztók közvetlenül a termelőktől vásároljanak, ami hozzájárulhat a vidék népességmegtartó erejének növeléséhez.

A kistermelők érdekeiért fellépő 53 civil szervezet – köztük a Tudatos Vásárlók Egyesülete – 2009. májusában javaslatcsomagot nyújtott be a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak (FVM) a kistermelői élelmiszerelőállítás és kereskedelem szabályainak módosításáért. A javaslatok közül számos bekerült a nagy jelentőségű 52/2010. (IV. 30.) FVM rendeletbe, amely a kistermelők számára kedvező változásokat hozott. Az új kormány vidékfejlesztési minisztere által jegyzett és már hatályos 4/2010. (VII. 5.) VM rendelet a civil javaslatok közül számos újabbat beemelt a szabályozásba, ami tovább javíthatja a kistermelők helyzetét.

Főbb módosítások:

Az állati alaptermékek (tej, tojás, nyers hús stb.)  és a feldolgozott kistermelői termékek (sajt, lekvár, kolbász stb.) értékesíthetőek az előállítás szerinti megyében és Budapesten (régióban), vagy a gazdaság helyétől légvonalban számítva az ország területén legfeljebb 40 km távolságon belül végső fogyasztó részére, valamint boltokban és vendéglátó egységekben, így a közétkeztetésben is.

A kistermelő is végezhet szolgáltatásokat más magánszemély, kistermelő részére élelmiszerének előállítása során (pl. hús füstöltetés, terménytisztítás, zöldség-, gyümölcs-, olajosmag-szárítás, -őrlés, -préselés). Az állat vágása és húsának feldolgozása és ételkészítés szolgáltatási tevékenység más kistermelővel nem végeztethető.

Ellenőrzött állományból származó baromfi és nyúlféle házi vágása esetében a településen, végső fogyasztó számára történő értékesítésnél nem kell a vágásnál a hatósági húsvizsgálatot elvégeztetni legfeljebb heti 50 db házi tyúkféle, 25 db víziszárnyas vagy pulyka, 13 db nyúlféle vágása esetén.

A falusi vendégasztal szolgáltatás és a rendezvények keretében lehetőség nyílik az ellenőrzött állományokból, helyi/házi vágás elvégzésére (bejelentve a hatóságnak), a hús helyben való elkészítésére, értékesítésére helyben fogyasztás céljára.

Az ökörsütés, birkapörkölt, házi disznótor a falusi vendéglátónál és a rendezvényeken is engedélyezett.

Kistermelő is végezhet falusi vendégasztal szolgáltatói tevékenységet az általa megtermelt vagy előállított, és kiegészítő alapanyagként vásárolt élelmiszer felhasználásával.

 

Egyéb észrevétel:

A régiós értékesítés lehetősége szűkült, hisz régió alatt korábban a megyét, a szomszédos megyéket és  Budapestet érthettük. A civil szervezetek által véleményezett tervezetben még 200 km távolságot írtak le a jogalkotók.

A májusban hatályba lépett 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet bevezette a „kistermelői vendégasztal” fogalmát, ami jogértelmezési zavart eredményezett számos tekintetben. A most hatályba lépett rendeletmódosítás a „falusi vendégasztal” fogalom pontos körülhatárolásával rendezi ezt a helyzetet.

A sertés húsa csak alapos sütés-főzés után fogyasztható a résztvevők számára. A trichinella vizsgálatot is elvégzik a szakemberek, s a kedvező eredmény esetén az állat húsa a falusi vendégasztal szolgáltató számára lefagyasztható vendégek számára más alkalommal készítendő ételekhez.

A kistermelő évente legfeljebb 12 saját sertést, 24 juhot, 24 (18 hónaposnál fiatalabb) kecskét és 2 (30 hónaposnál fiatalabb) szarvasmarhát vághat le, készíthet el a fogyasztók részére falusi vendégasztal szolgáltatás, rendezvény keretében.

Kiskereskedelmi és vendéglátó egységek részére csak hatósági igazolással értékesíthető a szárnyasok és nyúlfélék húsa is.

A kistermelő felelős az általa forgalomba hozott élelmiszer biztonságáért, minőségéért. A hatóság, ha rendellenességet tapasztal az ellenőrzés során, jogosult írásbeli felszólítással kötelezni a hiányosság kijavítására vagy a mulasztás pótlására. A hiányosság vagy mulasztás további fennállása és nagy veszélyokozás esetén tehet további lépéseket a hatóság.

 

Forrás: SZÖVET

Kép [cc] TinDC

Ajánlom másnak
támogass

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek

Legfrissebb videók

A tudatos vásárló 12 pontja

Környezettudatosságra fel! – Videón a Tudatos Vásárló 12 pontja

A vásárlás a Te döntésed, a pénzed szavazat: Te döntöd el, mit és kit támogatsz. És mit nem. Lista, szatyor, mennyiség, javíttatás, újrahasznosítás és társai – 12 szempont, amit érdemes észben tartani vásárláskor. Tudatos vásárlás 12 lépésben.

Még több videó
Ugrás a tudatosvasarlo.hu nyitó oldalára

    Kövesd munkánkat, iratkozz fel híreinkre!
    Bónusz: tippek, tesztek, programok