fbpx
talaj mezőgazdaság

Újabb bűvszó az élelmiszeriparban, amit a Nestlé, a PepsiCo és a Danone is használ

Az élelmiszeripari óriások az elmúlt években keresik azokat az irányokat, amelyekkel meggyőzhetik a vásárlót arról, hogy termékük legalábbis nem pusztítja a környezetet. Egyre több élelmiszergyártó, mint a Danone, az Unilever vagy a PepsiCo használja kommunikációjában a regeneratív mezőgazdaság kifejezést arra, hogy az alapanyagok termelését környezetbarátként tüntesse fel. Ez így, ellenőrizetlenül használva újabb lehetőség a zöldre festésre, a megtett kis lépéseket az éghajlat, a talaj egészsége és a biológiai sokféleség szempontjából jelentős regeneratív megoldásként reklámozhatják – figyelmeztet egy új jelentés.

8,7 millió megtekintésnél jár a mozgalom egyik vezetője, Allan Savory zimbabwei gazdálkodó 2013-as Ted előadása, amelyben azzal érvelt, hogy a regeneratív mezőgazdaság alapelveinek követése “visszafordíthatja” az éghajlatváltozást. Szintén erről szól a Netflix 2020-as Becsüld meg a Földet című dokumentumfilmje, amely az ENSZ előrejelzéséből indul ki: ha nem találjuk meg a talaj helyreállításának módját, akkor 60 termésünk maradt, mielőtt a felső talajunk végképp odavész.

Kevesebb bolygatás, talajtakaró növények, vetésforgó

A regeneratív mezőgazdaság kétségtelenül értékes és pozitív szemlélet, és bár valójában nagyonis a hagyományos termelési megközelítésre emlékeztet, manapság forradalminak nevezhető. Az iparosodott mezőgazdasággal évtizedek alatt azt értük el, hogy a mezőgazdasági nagygépek használata, a sok éves szántás a betonkeménységű eketalpat hozott létre a termőföldben. Ez a réteg olyan sűrű és kemény, hogy sem a felülről rászórt tápanyag, sem a talaj természetes élővilága, sem a víz nem tud rajta áttörni. A mezőgazdálkodás, a növénytermesztés valójában az e feletti néhány tíz centiméternyi rétegben történik. Emiatt van óriási szükség a regeneratív mezőgazdálkodásra, amelynek legfontosabb célja a talaj természetes termékenységének és egészséges élővilágának helyreállítása a mezőgazdasági területeken.

A regeneratív mezőgazdaság eszközeit használó gazda kevesebbet bolygatja a talajt, tudatosan használja a talajtakaró növényeket, optimalizálja a vetésforgót, és ahol lehet, integrálja a termelésbe a legeltetett állatokat.

Olyan gazdálkodási elvek és gyakorlatok rendszere, amely növeli a biológiai sokféleséget, gazdagítja a talajt, hozzájárul a felszín alatti és felszíni vizek minőségének javításához, az ökoszisztéma-szolgáltatások megőrzéséhez és támogatásához. Ráadásul, az ilyen gazdaság

  • segíti a szélsőséges időjárással, az éghajlatváltozással szembeni rugalmas ellenálló képességet,
  • a vidéki közösségek egészségének és életképességének növekedését,
  • középtávon csökkenti a gazdaságok költségeit.

Bár általános definíció nem létezik, a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatok célja általában a talaj egészségének javítása, a víz talajba szivárgásának és tárolásának fokozása, a gazdaságok ellenálló képességének növelése és a vegyi anyagoktól való függőség csökkentése.

Mindez annyira jól hangzik, hogy le is csapott rá az élelmiszeripar. Mivel pedig nincs pontos definíciója, ennek hiányában a környezetvédelemmel kapcsolatos félrevezető állítások kockázatát rejti magában – erre hívta föl a figyelmet az Élelmiszer- és földhasználati Koalíció (Food and Land Use Coalition – FOLU) nyilatkozata, amely a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatok mérésére és értékelésére szolgáló, eredményalapú keretrendszer létrehozására szólít fel.

Regeneratív, de nem feltétlenül bio

A talajtermékenység és talajélet központi szerepe, a természetességre, természetközeli megoldásokra, fenntarthatóságra törekvő megközelítés sok közös vonást hordoz a bio-, avagy ökológiai gazdálkodással, ám egy, pontosabban két lényeges dologban eltér tőle:

  1. a regeneratív mezőgazdaságban hivatalosan nincsenek megkötések, tiltások a műtrágya, gyomirtószer és egyéb növényvédőszer használatában. Sőt, a szántás vagy bármiféle talajművelés nélküli termesztés (no-till) nehézségei miatt a regeneratív mezőgazdaságban működő, de nem-ökológia gazdaságok gyakran támaszkodnak a glifozát hatóanyagú, környezetileg és egészségileg is káros totális gyomirtók alkalmazására.
  2. A bio-élelmiszereknek van nemzetközileg elfogadott és szigorúan szabályozott, valamint ellenőrzött minősítése. Ezek a szabályok meghatározzák, hogy milyen gyakorlatokat és anyagokat szabad és nem szabad használni az előállítás és feldolgozás során. Az ökológiai gazdálkodók nem használhatnak például géntechnológiával módosított vetőmagokat, nem használhatják a legtöbb szintetikus műtrágyát vagy növényvédő szert sem. Az öko-minősítések, az élelmiszereken látható öko-címkék arról biztosítanak minket fogyasztókat, hogy ezeket a szabályokat betartották. A regeneratív gazdálkodás során sem lefektetett szabályok, sem minősítés nincsen.

Soha nem késő bioélelmiszerre váltani az egészségedért

Persze ideális esetben a kettő egyszerre működik: a regeneratív gazdálkodást ökológiai módszerekkel végzik. Ez a nyilvánvaló előnyök mellett azért is kívánatos lenne, mert az új európai uniós agrárpolitika komoly szerepet szán az ökológiai gazdálkodásnak.

Jó példák bőven vannak a 2 in 1 megoldásra: ilyen például az Egyesült Államokban, a Rodale Intézet gondozásában létrehozott Regenerative Organic Certification (ROC). Itthon az Agroökológiai Hálózat és az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) tart kifejezetten ökológiai regeneratív képzéseket a Regenerative Agriculture Revolution EIT Food projekt keretében. “A ROC-nak konkrét feltételrendszere és tanúsítása is van, akárcsak magának az ökológiai gazdálkodásnak. Sajnos, konkrét definíció és ellenőrzési rendszer nélkül valóban könnyű visszaélni a regeneratív mezőgazdaság fogalmával, hiszen sok mindent érthetünk alatta” – mondja dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.

Magyarországon az ökológiai gazdálkodók körében akadnak olyan gazdák, akik követik a regeneratív gazdálkodás gyakorlatait. Szántóföldi termesztésben kiemelkedik közülük például Gál László bugaci gazdálkodó, kertészeti vonatkozásban pedig a Magosvölgy Ökológiai Gazdaságban termelnek ilyen forgatás nélküli, talajtakarásos technológiával. De annak okán, hogy a talajtermékenység megőrzése az ökológiai gazdálkodás elsőrendű alapértéke, szerencsére sokan használnak regeneratív elemeket az ökogazdák közül: takarónövényeket, élő mulcsot, csökkentett talajművelést és közel egész éves talajfedettséget – magyarázza a szakember.

talaj mezőgazdaság

Regeneration International, Syngenta, Danone, Earthday.org

Valóban feszül ellentét a valós regeneratív eszmék és a nagyvállalatok, világmárkák között? Tényleg fennáll az eszme kihasználásának veszélye, vagy felesleges vaklárma, megint csak a zöldek károgása az egész? Ha rákeresünk a regeneratív mezőgazdaság témában elérhető videókra, a kereső felváltva dobja ki az ez iránt elkötelezett nemzetközi civil szervezetek és óriásvállalatok anyagait. Másodiknak például egyből a világ vezető agrokémiai cége, a Syngenta group tájékoztató videóját. Az agrokémiai óriás fő tevékenysége a mezőgazdasági növényvédő szerek, a szántóföldi vetőmagok nemesítése és forgalmazása. Valahogy olyan ez, mint egy szópárbaj, ahol a téma közös, minden résztvevő mondja a magáét, látszólag egyetértenek, de nézőként nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy valamelyik fél talán mellébeszél, nem bontja ki az igazság minden részletét. Miért szeretik a cégek ennyire a regeneratív mezőgazdaságot és komolyan gondolják-e?

Jól hangzik és nem túl konkrét

Talán igen. A veszély abban rejlik, hogy a növekvő népszerűsége és számos kétségtelen előnye ellenére a regeneratív mezőgazdaságnak nincs általánosan elfogadott definíciója. Az elfogadott tudományos meghatározások és a megvalósítás átláthatóságának hiánya pedig növeli a visszaélések és a zöldre festés lehetőségét az élelmiszergyártók részéről. Ugyanerre jutott nemrégiben az IFOAM Organics International, az ökológiai mezőgazdasági mozgalmak nemzetközi ernyőszervezete is.

Kamunak tűnik a zéró-kibocsátás a legnagyobb cégeknél

A vállalatok egyre gyakrabban tűzik ki célul

  • a PepsiCo 2030-ra kitűzött célja, hogy a regeneratív gazdálkodási módszereket 7 millió hektárra kiterjessze,
  • az Unilever is életbe léptette az új Regeneratív Mezőgazdasági Alapelveket, egy olyan keretrendszert, amely a vállalat szerint “öt kiemelt területet” határoz meg, amelyeken “a legsürgősebben kell cselekedni, és ahol a legnagyobb hatást érhetik el”,
  • a Nestlé 2025-ig több mint egymilliárd eurót fektet be a regeneratív mezőgazdaság ösztönzésére az ellátási láncában, mivel a regeneratív mezőgazdaság döntő szerepet játszik a talaj egészségének javításában, a vízkörforgás helyreállításában és a biológiai sokféleség növelésében. Ezek az eredmények a fenntartható élelmiszerrendszerek alapját képezik, és hozzájárulnak az ambiciózus klímacéljaik eléréséhez – olvasható oldalukon.

“Látjuk, hogy a globális nagyvállalatok egyre szívesebben fordulnak a regeneratív mezőgazdaság felé, ami egyrészt pozitív, mert a regeneratív gyakorlatok, helyesen alkalmazva valóban sokat tudnak tenni a fenntarthatóbb élelmiszertermelésért – főként, ha nem párosulnak fokozott kémiai növényvédőszer, pl. glifozát hatóanyagú gyomirtószerek használatával. Ugyanakkor egyértelmű az is, hogy amíg nincs független tanúsítás, a regeneratív gazdálkodás kifejezés kereskedelmi használata sima marketing fogás is lehet” – erősíti meg Drexler Dóra.

Ahhoz, hogy folyasztóként lássuk, egy cél mennyire teljesíti a fentiekhez hasonló célkitűzéseit, vállalásait, elengedhetetlen lenne a vállalásokban meghatározott fogalmak definiálása. Enélkül az eredmény mérhetetlen. A FOLU szerint hiányoznak a mérhető eredmények, és ez korlátozza annak megértését, hogy mit tud elérni a regeneratív mezőgazdaság. “A definíció hiánya és a meglévő gyakorlatok és a regeneratívnak minősülő gyakorlatok nem megfelelő összehangolása azzal a kockázattal járhat, hogy a vállalatokat nem lehet elszámoltatni céljaik és állításaik tekintetében.”

Az Unilever szerint például a talaj egészsége a talaj szervesanyag-tartalmának, a mikrobiomassza aktivitásának és sokféleségének, a pH-értéknek, a talaj tápanyag-állapotának és a talajszerkezet stabilitásának a mérésével írható le. Ahhoz azonban, hogy ezek a szemcsés talaj-egészségügyi eredmények megbízhatóak legyenek, és megállapítható legyen, hogy a talaj regenerálódik-e, a FOLU jelentése szerint egyértelmű alapszintű mérésre és nyomon követésre van szükség a gazdaságok szintjén. Az, hogy a regeneratív mezőgazdaság egyes eredményalapú meghatározásaiból hiányzik ez a részletesség, potenciális veszélyforrása a rendszernek – áll a jelentésben.

Nagy szükség lenne egy eredményalapú keretrendszer létrehozására a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatok mérésére és értékelésére. Egységesített mérőszámokra van szükség különböző léptékekben, a gazdaságok szintjétől egészen a globális szintig, hogy javuljanak a különböző kontextusokban leghatékonyabb megközelítésekre vonatkozó bizonyítékok; a vállalatok pedig valóban biztosítsák, hogy a megfelelő ösztönzők eljussanak a gazdálkodókhoz, és irányítsák a gyakorlati szakembereket a helyspecifikus megoldások hatékony alkalmazása felé – áll a jelentésben.

A regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokra való áttérés ráadásul önmagában ráadásul nem is lenne elég. Az élelmiszer- és táplálkozásbiztonság és a termelékenység fenntartható javítása, valamint a jelenlegi élelmiszerfogyasztási szokások átalakítása elengedhetetlen.

Nem mindegy, mit eszel!

Élelmezésünk, élelem beszerzési rendszerünk óriási hatást gyakorol az éghajlatváltozásra, konzerválja a szegénységet, fokozza a természeti környezet pusztulását. Az éghajlatváltozás és globális kizsákmányolás az EU polgárainak a jövővel kapcsolatos aggodalmai között az első helyen áll. Az EU polgáraiként, magánszemélyként a mi felelősségünk is szerepet vállalni a világ előtt álló kihívások megoldásában.

Kövesd a #GoEAThical és az #OurFoodOurFuture hashtaget a Facebookon és az Instagrammon, iratkozz fel hírlevelünkre és értesülhetsz a kampány következő állomásairól.

Ne tápláld tovább a kizsákmányolást! A pénzed szavazat!


FV-19 pályázat logoofof, ökokörEz a tartalom a tartalom az Innovációs és Technológiai Minisztérium FV-I-22-19-C  jelű pályázata támogatásával, az Európai Unió #GoEAThical – OurFood.OurFuture projektje társfinanszírozásában készült.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás