fbpx

| Roddy Scheer, E/The Environmental Magazine

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Új jelentést adni a „zöld” teának

Amint nő az etikus termékei iránti kereslet, egyre több nagyvállalat igyekszik azt saját termékeivel kielégíteni. Legutóbb az Unilever kötelezte el magát – jön az igazi Green Label?

Az Unilever, a világ két vezető teamárkájának (a Lipton az USA-ban és a PG Tip Nagy-Britanniában) tulajdonosa és forgalmazója 2007. júniusában bejelentette, hogy a jövőben teljes teabeszerzését csak fenntartható termelésből vásárolja, s hogy termelőivel bevezetteti a Rainforest Alliance (RA) minősítését. A RA nonprofit szervezet egyik célja, hogy az eltűnőben lévő trópusi esőerdő-ökoszisztémák biológiai sokféleségét piaci alapú eszközökkel őrizze meg.

Az Unilever először kelet-afrikai teatermelőitől kéri a minősítést, s a tervek szerint pár hónapon belül már hitelesített teával tud megjelenni az európai piacon. 2015-ig pedig már az összes, általa forgalmazott tea fenntartható forrásokból származik majd.

„Nagy örömmel dolgozunk egy olyan céggel, amely megérti, miért fontos a fenntarthatóságot üzleti tevékenysége középpontjába helyezni.” – nyilatkozta a Rainforest Alliance ügyvezető igazgatója, Tensie Whelan. „A Rainforest Alliance minősítésének bevezetésével az Unilever példa nélküli lépést tett, amely a világ milliónyi teatermelőjének hozhat hasznot.”

Míg az Unilever bejelentésével úttörőnek számít a teafű üzletágban, a Rainforest Alliance már közreműködött hasonló tanúsítvány-programok kidolgozásában más termények, többek között kávé, kakaó és banán, de az erdészet és a turizmus területén is. A RA igazgatója szerint az érintett üzletágak tanúsítvánnyal rendelkező termelői magasabb árakat kérhetnek termékeikért, amivel növelni tudják közösségeik életszínvonalát is.

 

Megkérdeztük az Unilever Magyarország Kft-t, hogy a magyar vásárlók mire számíthatnak: mikor lesznek nálunk is megvásárolhatóak a Lipton etikusan megtermelt, fenntartható forrásból származó teái? Kérdésünkre a vállalat kommunikációs munkatársa, Vince Beáta válaszolt, aki megerősítette: más országokhoz hasonlóan hazánkban is 2010-ben jelennek meg az első, tanúsított ültetvényről származó teák. „Előreláthatólag 2010-re minden teát, amit a Lipton Yellow Label gyártásához használunk fel, olyan ültetvényekről fogunk beszerezni, amit a Rainforest Alliance bevizsgált, és megfelelőnek ítélt. Az ültetvények minősítése hosszú folyamat, így csak fokozatosan tudunk áttérni ezekre a termékekre. 2015-re minden egyes Lipton tea e nemzetközi szervezet szabványainak megfelelően művelt ültetvényről fog származni.”

 

 

Megjelent az E/The Environmental Magazine-ban. Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével. Fordította Csikós Ferenc.

Képek [cc] Paul Watson, liquidrage2007

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás