fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Új csomagolásmentes bolt nyílt Budán – megnéztük a Ligeti Boltot a Karinthy úton

Közel egy év leforgása alatt a harmadik csomagolásmentes bolt nyílt meg Budapesten. A hulladékmegelőzés mint téma egyre népszerűbb a közösségi oldalakon, de a hétköznapi szokások átalakulásában és a lehetőség bővülésében is megnyilvánul. A Ligeti bolt Karinthy Frigyes úti megnyitóján jártunk, vásároltunk, majd gyorsan kiszámoltuk, drága-e az itteni kínálat a szupermarketekhez képest.

Reméljük 2019-ben tarol majd a hulladékmentes vásárlás, és a fogyasztóknak sikerül elérniük azt a kritikus tömeget, amely már a kínálatra is komoly hatással lehet. Mindenesetre Budapesten jól indul az év azzal, hogy az első hónapban megnyílt a Ligeti bolt kistestvére. A pestinél jóval tágasabb bolt a 11. kerületben a Karinthy Frigyes úton, a Móricz Zsigmond körtér közelében található.

Habár alapból nem vagyunk nagy shoppingolók, egy ilyen csomagolásmentes boltban minket is meglegyint a vásárlási láz szele.

Tavaly nyáron a 13. kerületi Kresz Géza utcában lévő Ligeti boltba látogattunk el, év végén, a Fő utcában nyílt hasonló szellemiségű Ne pazarolj boltról számoltunk be.

Nyugodtabb a lelkiismeretünk, hiszen a legtöbb termék hazai forrásból származik, tehát nem utazik több ezer kilométert, mire ideér.
Otthon pedig nem fogjuk teletömni a kukát csomagolóanyaggal.

Nem utolsó szempont, hogy vásárlóként minden kérdésünkre készségesen válaszolnak, ami nem megszokott jelenség a kiskereskedelemben.

Nem kevés pluszként azt is idevehetjük, hogy nem érezzük a hátunkban a megszokott szúrós tekinteteket,
amikor előrángatjuk a táskánkból a vászonzsákot, használt nejlonszatyrot vagy befőttes üveget, és abba mérjük a terméket.


Iratkozz fel a Tudatos Vásárló Tesztek hírlevelére, hogy azonnal értesülj az újonnan megjelenő tesztjeinkről.

* indicates required


Folyékony áru

A pesti bolthoz hasonlóan itt is többek között magokat, gabonát, aszalványokat és olajat szerezhetünk be.

Ha esetleg elfelejtettünk volna  vászonzsákot vagy dobozt magunkkal hozni, a helyszínen is beszerezhetjük őket.

Háromféle lencse, bab, borsó,…

Élelmiszereken kívül zöld háztartási eszközök, higiéniai termékeket is találunk itt.

Drága vagy nem drága?

Sokszor kapjuk azt a visszajelzést olvasóinktól, hogy mindez szép és jó, de ezek a termékek drágábbak, ezért fogtuk magunkat, és egy gyors összehasonlítást végeztünk. Néhány termék árát összevetettük a Tesco webshopjában megtalálható hasonló termékek árával:

durum száraztészta: csomagolásmentes 760 Ft/kg, szupermarket 600-1060Ft/kg

lencse: csomagolásmentes bolt 650Ft/kg, szupermarket 600-700Ft/kg

jázmin rizs:  csomagolásmentes bolt 780Ft/kg, szupermarket 500-1500Ft/kg

hajdina: csomagolásmentes bolt 820 Ft/kg, szupermarket 600-1610Ft/kg

napraforgó: csomagolásmentes bolt 600Ft/kg, szupermarket 600-1512Ft/kg

mandula: csomagolásmentes bolt 5.100 Ft/kg, szupermarket 3690-6700Ft/kg

Összehasonlításunk alapján azt mondhatjuk, hogy a csomagolásmentes termékek többsége az alsó közép ármezőnyben van a szupermarketéhez képest. Habár a szupermarketben a legtöbb termékből találunk olcsóbb verziót, minden esetben vannak jóval drágábbak is. A válasz tehát nem egyértelmű, főleg ha beleszámoljuk a hozzáadott környezetvédelmi értéket is.


A cikk az Innovációs és Technológiai Minisztérium (FV-I-18-19) támogatásával készült.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás