fbpx
közösségi gazdaság

| Tudatos Vásárló

A Tudatos Vásárlók és a közösségi gazdaságok

Mosonmagyaróvártól Miskolcig ezekben a hetekben várják az újonnan csatlakozó fogyasztókat a közösségi gazdaságok. A gazdák a tervezhető jövőt, a fogyasztók a finom ízeket és a megbízható forrást keresik, mi pedig azon vagyunk, hogy egymásra találjatok.

A közösségi mezőgazdálkodás egy személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, felelősséget és a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg.

A gyakorlatban a közösségi mezőgazdálkodás azt jelenti, hogy a gazda vállalja, hogy egész évben a közösség tagjainak termel, míg a vásárlók vállalják, hogy átalánydíjért cserébe átveszik a terményeket. „Részes rendszerek” esetében a gazda mindent szétoszt a tagok között, ami megterem, a „dobozrendszerek” pedig megengedik a rendelés szabadságát. A terményeket, ami lehet zöldség, tojás, állati termékek is, jellemzően hetente ugyanabban az időben és helyen lehet átvenni, amíg a szezon tart.

„Ez egy olyan kezdeményezés, ami egyaránt jó a termelőnek és a fogyasztónak. A termelők biztos megélhetéshez jutnak, hiszen pontosan tudnak azzal tervezni, hogy hány család vásárol tőlük az év során. A fogyasztók pedig finom, vegyszermentesen termesztett élelmiszert kapnak, és kipróbálhatják, milyen egy zöldség- vagy húsközösség tagjának lenni”- magyarázza Perényi Zsófia, a TVE munkatársa.

„Két éve vagyok a Zöld Almárium Zöldségközösségének a tagja, egy éve húst is rendelek tőlük. Nagyon szeretem, mert friss és változatos bioélelmiszerhez juthatok minden héten. A gazdák a téli kosarakba sokféle feldolgozott terméket is készítenek, néha olyan érzés egy-egy átadás után, mintha a nagyinál jártam volna, aki felpakolt a kamrából mindenféle finomsággal.” – meséli tapasztalatait egy lelkes fogyasztó.

 Idén is megjelentettük azoknak a közösségi gazdaságoknak a listáját,
amelyek tavasszal várják a csatlakozókat

• 2015 óta február 22-én tartják a közösségi mezőgazdálkodás nemzetközi napját. A közösségi mezőgazdálkodás nemzetközi szervezete, az URGENCI adatai szerint a világon mintegy 2 millió fogyasztó jut jó minőségű élelmiszerhez közösségi gazdaságokon keresztül.

• Magyarországon ugyan nincs arra statisztika, hogy pontosan hány ilyen gazdaság működik, a közösségi mezőgazdálkodást segítő Tudatos Vásárlók Egyesülete nagyjából 20 gazdaságot tart számon.

• A Tudatos Vásárlók piaci jelentése szerint 2017-ben a magyarok legalább 264 millió forint értékben vásároltak élelmiszert ezektől a gazdáktól.

• A közösségi gazdaságok találkozóját 2018-ban a görögországi Szalonikiben tartották. Mi is ott voltunk. Igazán inspiráló történetekkel ismerkedünk meg, például egy japán gazdáról, aki a fukusimai katasztrófa után a közösség segítségével nyitott új gazdaságot, de hallottunk beszámolót közösségi halászatról, olyan közösségről is, ahol a gazdák gépeket is építenek maguknak.

• Hazánkban a legtöbb közösségi gazdaság az utóbbi 10 évben indult, ezért a Tudatos Vásárlók Egyesülete rendszeresen szervez olyan képzéseket, amelyek az ilyen közösségek működését segítik.

• Idén tavasszal egy új képzéssorozat indítunk, amely abban segít ezeknek a kistermelőknek, hogy hosszútávon is biztos megélhetéshez juthassanak. A négyalkalmas képzéssorozat a tapasztalt gazdákat és közösségi koordinátorokat várja majd a közösségi működés, pénzügyi tervezés és kommunikáció témájával.

• Azokat, akik még csak most ismerkednek a gazdálkodás ezen formájával, egy műhelymunkán várjuk, itt is kiemelve a közösségi szolidaritás alapú kezdeményezések pénzügyi kérdéseit.

Képek: pixabay.com

 A projektet az Európai Bizottság támogatta.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás