
| Tudatos Vásárló
Családi Nap a Közösségi Mezőgazdálkodásról
Szeretnél jó minőségű friss, helyi zöldséghez-gyümölcshöz jutni egyenesen a termelőtől úgy, hogy egy közösséget építve segítsétek egymást? Ismerkedj meg Te is a közösségi mezőgazdálkodással a Tudatos Vásárlók családi napján! Előadásokkal, beszélgetésekkel, közösségi gazdaságok bemutatkozásával, magbörzével és színes családi programokkal várunk mindenkit február 18-án!
A közösségi mezőgazdálkodás személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, felelősséget és a termést egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg.
A gyakorlatban ez a következőképpen néz ki: a gazda vállalja, hogy egész évben a közösség tagjainak termel, míg a vásárlók vállalják, hogy átalánydíjért cserébe átveszik a terményeket. „Részes rendszerek” esetében a gazda mindent szétoszt a tagok között, ami nála megterem. A terményeket (lehet zöldség, tojás, hús) jellemzően hetente ugyanabban az időben és helyen lehet átvenni, amíg a szezon tart.
Február végén ünnepeljük a közösségi mezőgazdálkodás nemzetközi napját. A Tudatos Vásárlók Egyesületénél idén is egy családi napon népszerűsítjük a közösségi mezőgazdálkodást, bemutatjuk azokat a gazdaságokat, akik várják az új tagokat. Azoknak pedig, akik már tagok egy ilyen gazdaságban, lehetőséget teremtünk a találkozásra és a tapasztalatcserére.
MIKOR?
2023 február 18-án, 12:30 és 18:00 óra között.
(Érkezés 12:00-től)
HOL?
CEU (Közép-európai Egyetem) 5. ker. Budapest Nádor u. 15.
Kérjük, ha teheted, gyere tömegközlekedéssel. A helyszín 5-10 perc sétára van a 2 villamostól, a Deák téri metró- és villamosmegállóktól.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, itt tudsz regisztrálni.
PROGRAM
A program első része szakmai érdeklődőknek szól, 12:30 – 15:00 között, utána pedig a szeretettel várjuk a szélesebb közönséget, családokat.
Szakmai program – előadó
Elsősorban gazdáknak, érdeklődő gazdáknak, közösségi gazdaságok segítőinek
- 12:30-12:40 A szakmai program ismertetése
- 12:40-13:20 Mit várunk 2023-tól? – A közösségi gazdaságok pénzügyei
Dr. Havran Dániel – Egyetemi Docens, Pénzügyi Intézet, Corvinus Egyetem - 13:20- 14:05 A közösségi gazdaságok aktuális kihívásai – kerekasztal beszélgetés
Akikkel beszélgetünk: Pető Áron a Biokert Szigetmonostor közösségi gazdája, Dr.Csurgó Bernadett a Társadalomtudományi Kutatóközpont-Szociológiai Intézetének kutatója, és Rostás Márta a Magösvölgy Ökológiai Gazdaság pénzügyi segítő munkatársa. - 14:05- 14:35 Beszélgetésk kisebb csoportokban
1) Mi az ami segítené a közösségi gazdaságok még jobb pénzügyi tervezését?
2) Mi a három legfontosabb kihívás amivel foglalkoznunk kell 2023-ban?
3) Mitől más a közösségi gazdaság a többi modellnél? (beszélgetés érdeklődőkkel) - 14:35- 14:50 A szakmai programrész zárása
15:00 h-tól a programok két helyszínen futnak majd párhuzamosan:
Aula – közösségi tér
- 15:00-18:00 Hazai közösségi gazdaságok bemutatkozása
Akikkel személyesen is találkozhattok: Biokert Szigetmonostor, Birs Közösség, Dunaszigeti Zöldségközösség, Ezerjó Farm és Vendégház, Kakuk Élőkert, MagosVölgy, Ökokeszi Kisdomb, Nádland Farm, Pallagvölgyi Biokert, Szandaszögi Ökokertészet, Terápiáskert, Táncoskert, Tápiódoboz , ZöldAlmárium - 15:00 – 17:30 Ismerd meg a gazdát! – nyomozós játék felnőtteknek
- 15:00 – 18:00 Tanácsadás érdeklődő gazdáknak tapasztalt közösségi gazdától
- 15:00 – 18:00 Magcsere a Magház szervezésében
Ha szeretnél részt venni a magcserén, töltsd le a tudnivalókat innen - 15:00 -17:00 Vidd magaddal! kreatívkodás felnőtteknek és gyerekeknek
- Hozz magaddal üres mini befőttes üveget.
- fűszersó készítés
- téli teakeverék készítés
- Hozz magaddal üres mini befőttes üveget.
- 15:00 – 17:30 Kreatív gyerekprogramok (Kérjük, vedd figyelembe, hogy gyerekfelügyeletet nem tudunk vállalni.)
- A Messzelátó Egyesület foglalkozásán kikelő maglabdákat, érméket készíthettek majd papírhulladékból. Ezeket növényi festékkel meg is festhetitek, ajándéknak is kitűnő, és elültetve virágok és fűszernövények kelnek majd ki belőlük.
- Huzián Zsófi a Meseszín Műhelytől a kisebbeket várja majd. Zsófi segítségével saját hozott pólót, vászonszütyőt is festhetsz, stenclizhetsz. Mi is készülünk stenclizhető vászonzsákkal, amelyek a regisztrációnál megvásárolhatók, ezzel is támogatod a rendezvényünket.
- Inspirál cirkuszközpont foglalkozásán a zsonglőrködést próbálhatják ki kicsit és nagyok különböző eszközökkel pl. virágbot, diaboló, tányér.
- 17:45 Tombola a nyomozós játékban résztvevőknek
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, itt tudsz regisztrálni.
Előadó
- 15:30-16:00 Őry Barna – A 3 órás kert: Így termeld meg saját zöldségeidet heti 3 órában
- 16:00-16:45 Szezonális táplálkozás egészségesen, közvetlenül a gazdától kerekasztal beszélgetés Dr. Lengyel Boglárka gyerekorvossal, Dr. Király Ágnessel a FerMentor Blog és Műhelytől, és Vida Kata gasztroblogerrel és tanácsadó szakpszichológussal
- 16:45- 17:30 Egészséges ősgabonák a tányérunkon Kerekasztal beszélgetés az ősgabonákról Dr. Szira Fruzsinával az ÖMKI vezető kutatójával, Fülöp Ádámmal a Pipacs Pékség alapítójával és Szabó Adrienn, dietetikussal, a Magyar Superfood könyv szerzőjével
ÉTKEZÉS
A büfét batyus alapon szervezzük, így arra kérünk, hogy hozz valami finomságot magaddal. A hulladékmentesség jegyében kérjük, hozz magaddal bögrét és tányért is. Mi készülünk majd teával és kávéval az eseményre.
TÁMOGATÓ JEGY
Az eseményen való részvétel ingyenes, de mivel nagyon hasznos tudást nyújt a témában, és izgalmas programot az egész családnak, arra kérünk, ha megteheted, támogasd munkánkat adománnyal, melynek javasolt összege 2.000 Ft, vagy 3.000 Ft vagy 5.000 Ft. Ezt a helyszínen tudjátok majd befizetni. A befolyt adományt közösségi mezőgazdálkodás programunk finanszírozására használjuk fel.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, itt tudsz regisztrálni.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ
Ha kérdésed lenne a rendezvénnyel kapcsolatban, keresd Mayer Barbarát a mayerbarbara.tve@gmail.com címen.
A rendezvény az Európai Unió pénzügyi támogatásával készült az #OurFoodOurFuture projekt keretében. Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormánya társfinanszírozza a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásaiból. Az Alap küldetése a fenntartható regionális együttműködés előmozdítása Közép-Európában. Emellett a programok lebonyolítását a Nemzeti Kultúrális Alap is támogatja.