fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Tudatos Vásárló az e heti HVG-ben

Nagy örömünkre szolgált, hogy a HVG interjúra kérte fel a Tudatos Vásárlók Egyesületének elnökét.

A Heti Világgazdaság (HVG) az egyik legjelentősebb és legkiválóbb magyar médium. Ezért nagy megtiszteltetésnek vettük, hogy felkeltettük a lap figyelmét, és témánkat közlésre érdemesnek találták.

Lévén azonban éppen a HVG-ről szó, különös csalódottsággal vettük tudomásul, hogy az Ujhelyi Katalinnal készült interjúban több tárgyi hiba is maradt, amit az interjút követően, illetve az utólagos telefonon és emailben feltett kérdések nyomán szóban és írásban is korrigáltunk. Az interjút készítő riporter ígérete, miszerint “semmit nem változtat” az általunk küldött verzión, sajnos nem teljesült.

Az interjúban több kisebb-nagyobb tárgyi tévedés is van, amiket hiába korrigáltunk. Ezek közül kettő azonban meglehetősen nagy, így ezeket szeretnénk ily módon, a TudatosVásárló.hu-n ismét korrigálni.

1. Nagy-Britanniában a fair trade kávé részesedése a kávépiacból évi 40%-kal nő – és nem 40%-os.

2. Nem a gazdasági, hanem a szociális tárcától kaptunk ígéretet az adatnyilvánossággal kapcsolatos jogszabály-módosításokra.

 

Kifogásainkkal a lapot is megkerestük, kérvén, amennyiben lehetséges, korrigálják a tévedéseket.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás