A higany a széntüzelésű erőművek gyárkéményeiből, cementégető kemencékből és bizonyos bányászati tevékenységek nyomán kerül a levegőbe, ahonnan az eső révén a vizekbe jut, és végül a halakba. Főként a tápláléklánc magasabb fokán álló halakban akkumulálódik.

2005-ben az USA-ban a Mercury Policy Project nevű érdekvédelmi csoport a fehér hosszúszárnyú tonhal tesztelése során kimutatta, hogy a minták nehézfémtartalma jóval magasabb volt, mint más tonhalfajokban. Megállapították továbbá, hogy a megvizsgált konzervek 5%-ában olyan nagy volt a nehézfém-szennyezés, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlannak kellett volna nyilvánítani őket.

Az Amerikai Geológiai Felmérés (US Geologic Survey) adatai szerint a tonhalakban és egyéb csendes-óceáni halfajokban mért higanyszennyezés 30%-kal nőtt 1990 óta.

Az emberi szervezetbe jutó higany mintegy 75%-ban halfogyasztásból származik. A higany a központi idegrendszerre ható méreganyag. A kérdéses nehézfémnek való kitettség fiatal korban – akár egészen kis mennyiségben is – olyan maradandó fejlődési rendellenességeket okozhat, mint csökkent figyelmi, nyelvi, vizuális-térbeli képesség, romló memória és koordinációs képesség.

Felnőtteknél paresztéziát (viszketés, zsibbadás a bőrön), depressziót, szabálytalan szívműködést és egyéb szívbetegségeket, remegést, álmatlanságot, személyiségváltozást és ingerlékenységet, fejfájást, homályos látást és egyéb tüneteket okozhat.

Az Egyesült Államokban 2007-ben végzett laboratóriumi tesztek kimutatták, hogy még a „light” konzerv tonhal sem biztonságos, pedig ezt alacsonyabb higanytartalmúnak tartják.

A tesztelt konzervek 6%-ában a higany koncentrációja meghaladta 0,35 ppm-et (parts per million; egy millió egységnyi (pl. kg) tonhalkonzervben lévő ugyanolyan egységnyi (pl. kg) higany mennyisége), de esetenként elérte a 0,85 ppm-et is. A fehér vagy hosszúszárnyú tonhal konzerv átlagosan 0,35 ppm higanyt tartalmazott. A „biztonságosnak” tartott szint 1,0 ppm.

Könnyű szkeptikusnak lenni olyan teljesen hétköznapi dolog tekintetében, mint a konzerv tonhalban lévő higany lehetséges egészségügyi hatása. Egy kanadai kutató, Bruce Lourie új könyvéhez (Slow Death By Rubber Duck) próbálta meg felmérni a higany által okozott kárt. Megállapította, hogy két nap leforgása alatt hét tonhalas étel elfogyasztása (konzerv, szusi, grillezett tonhalsteak) mintegy két és félszeresére emelte a vér higanyszintjét.

 

Haltenyésztés

Vajon akkor a tenyésztett tonhal lenne a megoldás? Egy olyan nagytestű faj esetében, amelynek állandó mozgásra, és több száz (talán több ezer) négyzetkilométernyi területre van szüksége ahhoz, hogy szabadon barangolva egészséges maradjon, a válasz egyértelműen nem.

A tonhaltenyésztés során ugyanazok a járulékos problémák lépnek fel, mint más halfajok, többek között a lazac tenyésztésénél. Ilyenek a különféle betegségek, vagy a fogságban tartott, boldogtalan állatok szaporításának nehézségei. Az utóbbi problémát sokszor hormonális kezeléssel próbálják megoldani.

Szomorú tény, hogy ma már a haltenyésztés is nagyban hasonlít a hús, tojás és tejtermékek iparszerű előállításához, amely egyrészt óriási mennyiségű hulladék termelésével jár, másrészt teljesen eltávolodott az ökológiai rendszerektől. A tengerben elhelyezett ketrecekben történő haltenyésztés pedig egyáltalán nem jelent garanciát a toxinmentes tonhalra.

A tonhal származási helyét nem egyszerű meghatározni. A legtöbb konzerven ugyanis nincs feltüntetve, hogy hogyan, vagy éppen hol fogták a halat. 2008-as jelentésében a Greenpeace tonhalhalászati politikájuk alapján rangsorolta a viszonteladókat és a konzervgyártókat. A legjobb besorolást a Sainsbury, Co-op és a Marks & Spencer kapta, míg a Princes és a John West a sor végére került, mivel az utóbbiak által árusított halak nagy részét kerítőhálós módszerrel halásszák.

A természetvédők szerint a kis, helyi, fenntartható halászatok által horgászbottal vagy pergetett horogsorral történő tonhalhalászat tisztább módszer, mivel nincsen járulékos fogás. (Van rá bizonyíték, hogy a fenékzsinóros halászati eszközökkel fogott hosszúszárnyú tonhalak általában idősebbek, és több higanyt tartalmaznak, mint a fiatalabb, horgászbottal vagy pergetett horogsorral fogott egyedek. Még egy ok tehát, hogy fenntarthatóan halászott tonhalat vegyünk).

Az elmúlt néhány évben a Tengergazdálkodási Tanács (Marine Stewardship Council, MSC) minősíteni kezdete a kisméretű, fenntartható tonhal halászatokat. Bár van néhány olyan konzerv tonhal márka, amelynél pergetett horogsoros vagy horgászbotos módszert alkalmaznak – az Egyesült Királyságban a Co-op és Sainsbury egyre inkább ilyen, halászatokból szerzi be a konzerv halat -, az ilyen módon fogott halakat inkább helyi piacokon árusítják ahelyett, hogy feldolgoznák és elszállítanák a világ más részeire.

 

Van még elég hal a tengerekben?

Nincs igazán jó megoldás a konzerv tonhal problémájára. Ha a kereskedők továbbra is tonhalat szeretnének árulni, jó volna, ha nem fenntarthatatlan, kizsákmányoló és – a Greenpeace szerint bizonyos esetekben – illegális forrásoktól szereznék be a halat.

Annak érdekében, hogy a kereskedők garantálhassák, hogy a polcaikon levő tonhalat fenntartható módon fogták, pontosan végig kell tudniuk követni az egész ellátóláncot. Vagyis tisztában kell lenniük egyrészt azzal, hogy honnan, mikor és hol fogták ki a halat. Másrészt tudniuk kell, hogy a halászat vezetője megfizette-e a halászati engedély árát annak a tengerparti országnak, amelynek az erőforrását kiaknázza.

Ha fogyasztóként szíveden viseled a halállományok sorsát, az óceáni ökoszisztémák jövőbeli egyensúlyát, és a kedvenc márkádat előállító cég vagy a kedvenc kereskedőd nem tudja szavatolni, hogy honnan érkezik, és milyen módon fogták az általa forgalmazott tonhalat, egyszerűen ne vásárolj nála többször (a fenntartható módon, helyben fogott makréla jó helyettesítő lehet a tonhalas szendvicsben). A kereskedők és halászatok hamarosan veszik majd az üzenetet.

 

Megjelent a The Ecologist 2009. júniusi számában. Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével. Fordította Pócsa Andrea.

Kép [cc] jovike andy

 

A cikk az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával készült.