„Egyetemista vagyok, úgy 100 km-re lakom Budapesttől, heti rendszerességgel vonatozom. Gyakran előfordul, hogy valaki rágyújt a kocsiban, és én vagy kereshetek másik helyet, vagy kénytelen vagyok szagolni a füstöt. Az állomáson ki szokták írni, be is szokták mondani, hogy a vonat csak nemdohányzó kocsikkal közlekedik, de sajnos a kocsik belsejében sok helyen megmaradt a „dohányzó” tábla, és a hamutartók is erre utalnak. Milyen szabályok vonatkoznak a nemdohányzók védelmére, mit tehetek, kihez fordulhatok a panaszommal?” – kérdezte egyik olvasónk.

Sokak számára ismerős lehet a levélben vázolt helyzet. Szerencsére a viszonyok ma jóval kedvezőbbek, mint, mondjuk, a rendszerváltás idején, de még messze vannak az ideálistól. A nemdohányzók jogait tíz éve törvény védi, a probléma inkább a szabályok betartásából, számonkéréséből (illetve annak hiányából) adódik. A tapasztalat szerint az, hogy mennyi füstöt lélegzünk be, sokszor főleg saját tájékozottságunkon, elszántságunkon, a civil kurázsin múlik. A törvény célja, hogy az egészséges környezethez fűződő alkotmányos alapjog értelmében a passzív dohányzás káros hatásaitól megóvja a nemdohányzókat, illetve a valamilyen okból fokozott védelemre szorulókat (például a gyerekeket, betegeket).

A főszabály szerint bizonyos kivételektől eltekintve csak a dohányzásra kijelölt helyeken lehet rágyújtani. A jogszabály azt is pontosan körülírja, milyen feltételek mellett szabad dohányozni egy tömegközlekedési eszközön. A vonaton például dohányzásra alkalmas helyet kell kijelölni, amelyet a nemdohányzó légtértől fizikailag el kell különíteni, a füstös helyen pedig megfelelő légcserét kell biztosítani. (A kijelölés nem sértheti a tűzvédelmi szabályokat, és nem veszélyeztetheti a közlekedés biztonságát sem.) A vasúti kocsik esetében ez legtöbbször azt jelenti, hogy a dohányzó utasokat külön kocsiba ültetik.

A szabályozás arra is lehetőséget nyújt, hogy az üzemeltető egyes belföldi forgalomban, menetrend szerint közlekedő személyszállító vonatokat nemdohányzó járattá nyilvánítson, ha a kiindulási és a célállomás távolsága nem haladja meg a 100 kilométert. Ezt jól látható módon, egyértelmű felirattal vagy jelzéssel a vasúti kocsik külsején és utasterében is fel kell tüntetni. A levél írója tehát abban az esetben biztosan szabályszegővel áll szemben, ha az általa igénybe vett járat megfelel a fenti kritériumoknak.

A törvény természetesen a tilalmak mellé szankciókat is állít. Ha nem hagyja abba, a tiltott helyen dohányzónak, de a dohányzóhely kijelölésével kapcsolatban kötelességét elmulasztónak is egészségvédelmi bírságot kell fizetnie. Tömegközlekedési eszközön a működtetésben hivatásszerűen közreműködő személy – jelen esetben a jegyellenőr – köteles a füstölő utasra rászólni, hogy hagyja abba a dohányzást.

Ha ez eredménytelen, akkor felszólítja, hogy szálljon le, illetve kezdeményezi az egészségvédelmi bírság kiszabására irányuló eljárást, amelyet majd az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) folytat le. Egy esetleges ellenőrzés során a rajtakapott szabályszegőre 20 000 Ft helyszíni bírság is kiszabható, ha pedig valaki nem fizet harminc napon belül, a bírság összege 20 000 és 50 000 Ft között lehet. Viszont megbüntetni csak tizennégy évnél idősebb, saját jövedelemmel rendelkező utast lehet.

Ha nemdohányzó járaton vagy nemdohányzó kocsiban utazunk, és ott a másik utas cigizik, akkor erre nyugodtan hívjuk fel a figyelmét. Ha nem sikerül vele zöldágra vergődnünk, forduljunk a kalauzhoz, ő ugyanis köteles lépni. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy a dohányzóhelyek kijelölése szembetűnően szabálytalan, esetleg nem derül ki, milyen járaton ülünk (ne adj’ isten, a jegyellenőr fújja az arcunkba a füstöt!), akkor forduljunk a MÁV ügyfélszolgálatához. Ha panaszunkkal nem foglalkoznak érdemben, irány az ÁNTSZ.

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 18. számában.

Fotó [cc]: wishmerhil

***