fbpx

Tarts velünk, legyél tagjaa Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz hozzánk!

Hiába a kampány, egyre népszerűbb a kapirgálós tojás, és nem ok nélkül

| Tudatos Vásárló Nagy Melinda

Számos helyen jelent meg a Tojásszövetség üzenete arról, hogy mi, magunkat tudatosnak vélő fogyasztók tévedésben élünk a tyúkokkal és a tojással kapcsolatban: a szabadtartásban élő tyúkok nem egészségesebbek és nem boldogabbak, tojásuk nem finomabb, mint ketrecben nevelt társaiké, a szabadtartásos gazdálkodás pedig nem környezetbarátabb. Először elrohantunk a szövetség által rendezett kerekasztal beszélgetésre, de kiderült, hogy a meghirdetett asztal inkább féloldalas, mint kerek. Ezért mentünk tovább, és kikérdeztük Zámbó Sándor bio-ellenőrt és Lengyel Zoltán biogazdát, hol az igazság tojás ügyben. Ők elmondták, mitől lehet sötétebb a tojássárgája, miért nem kell csonkolni a tyúkok csőrét, és miért nem baj, hogy egy kapirgálós tyúk többet eszik.

A közelmúltban a sajtóban több helyen is olvasható volt, hogy mi vásárlók egyre többen vesszük figyelembe a tojás származásának helyét és választunk ez alapján. Az olcsó mellett egyre többen a szabadtartásos tyúktartásból származó tojásokat keressük. És hogy kár az igyekezet, mert teljes tévedésben élünk, miközben valóban tudatos tojásvásárlókra volna szüksége az ágazatnak.

A Tojásszövetség által nyilatkozott vagy megjelentetett cikkek azt taglalják, ez azért van, mert a fogyasztók valójában nincsenek tisztában a különböző tyúktartási módok közötti valódi különbségekkel. Ezért tévesen gondoljuk, hogy az alternatív tartásból származó tojások finomabbak, egészségesebbek lennének. Az sem igaz, mondja a Tojásszövetség, hogy maga a szabadtartás környezetileg fenntarthatóbb lenne, tévedés, hogy a kapirgálós tyúkok minőségibb életet élnek ezekben a gazdaságokban, mint a ketrecben tartott társaiknak.

A Tojásszövetség kampányára reagálva elsőként az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet adott ki közleményt. Mivel ezidáig pont az ellenkezőjét tudtuk, nagyon szerettük volna kideríteni, hol az igazság. Ezért kapva kaptunk az alkalmon, amikor meghívást kaptunk a Magyar Baromfi Termék Tanács és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének fenntarthatóság témában meghirdetett kerekasztalára. Elzarándokoltam a rendezvény helyszínére Budaörsre, remélve, hogy ott majd érdemi beszélgetés alakul ki.

Sajnos hamar kiderült, hogy ez a fórum nem az a fórum, amiben reménykedtünk: a meghívottak között nem volt egyetlen alternatív tartást képviselő gazda, szakember sem. Újra elmaradt a párbeszéd, a résztvevők ismét meghallgathatták a szövetség több helyen is olvasható érveit, ellenérvek nélkül.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete szeretne teret adni az alternatív tartás szakértőinek, ezért kértük fel Zámbó Sándort, a Biokontroll Hungária Kft. ellenőrét, akinek a bio tyúktartás kifejezetten szakterülete és Lengyel Zoltánt, a Táncoskert biogazdaság gazdáját, aki vándorló szabadtartásban tartja az állatait, segítsenek nekünk megérteni, hol az igazság boldog tyúk ügyben.

Minőség – nem mindegy, mitől sárgállik úgy az a tojássárgája

Abban nincs vita, hogy a tojás minősége és beltartalmi értéke attól függ, milyen takarmányt fogyaszt a tyúk – mondja Zámbó Sándor, hozzátéve: a tojás beltartalmi értéket (pl. zsírban oldódó vitamin tartalmát) kiválóan lehet növelni azzal, ha legelés közben gyógynövényeket is fogyasztanak az állatok, vagy ha a gazda ugyanezeket szárított formában a takarmányba keveri.

És itt máris leszögezhetjük: a ketreces tartásban élő tyúkok kizárólag előre bekevert takarmányt kapnak. Ennek bizonyos százaléka szója, ami Dél-Amerikából származik és nagy valószínűséggel GMO-s, mert ez a legolcsóbb. A vásárlók a sötétebb sárgájú tojást kedvelik jobban, ezért a ketreces tartásban az előre elkészített takarmányba mesterséges színező anyagokat kevernek. Szabadtartásban és a bio-tojásoknál ez nem így van: a kapirgálós és a biotojásban a tyúkok által legelt zöld növények adják a sötétebb sárga színt.

A szója nehezen megkerülhető az alternatív tartásban is, de nem mindegy, hogy milyen arányban etetik – magyarázza Lengyel Zoltán. Az ő tyúkjai, mivel a szabadban vannak, rengeteg zöldet, kukacot, bogarat is esznek a takarmányon kívül, ezek mind fontos fehérjeforrások.

“Az a technokrata elképzelés uralkodik, hogy ha komponensekből összegyúrunk egy tápot, az lesz a legjobb takarmány. Valamiért azonban mégsem tápszeren és multivitaminon tartjuk a gyerekeinek, hanem zöldséggel, gyümölccsel is etetjük őket és támogatjuk őket abban, hogy minél többet tudjanak mozogni. Mert azt gondoljuk, így lesznek egészségesek.”

A bio-tojásra még szigorúbb előírások vonatkoznak ebben a tekintetben is – hangsúlyozza Zámbó Sándor. A szója származhat konvencionális termelésből is, de csak akkor, ha laboratóriumi vizsgálatokkal igazolt a GMO-mentessége. Mindkét esetben a szója szinte kivétel nélkül Magyarországról származik. Az öko-állatok takarmányozásánál a rendelet pontosan megmondja azt is, hogy a takarmány hány százalékát kell saját gazdaságán belül megtermelnie a gazdának. Emellett kitér arra is, hogy döntően régión belülről kell vásárolnia a gazdának a bio-takarmány alapanyagokat, éppen a fenntarthatóság miatt. És akkor el is érkeztünk a fenntarthatóság kérdéséig.

Környezetvédelem – tényleg többet eszik, aki futkározik

A Tojásszövetség kampányának hangsúlyos állítása, hogy a ketreces tartás fenntarthatóbb, mert kisebb az ökológiai lábnyoma, alacsonyabb a gázkibocsátása. Ehhez azt vették figyelembe, hogy egy négyzetméterre hány tojás esik (mekkora terület kell), egy kilogramm tojáshoz hány köbméter vízre van szükség, és egy kilogramm tojás hány kilogramm széndioxid kibocsátással jár.

Valóban igaz, ha csak a fent preferált néhány paramétereket veszünk figyelembe, akkor az ipari állattartás hatékonynak mondható. Ha az állatokat kis helyen tartjuk, szinte laboratóriumi körülmények között, futószalagon adagolva a kimért takarmányt és vizet, akkor lehet olyan körülményeket teremteni, hogy valóban kisebb a gázkibocsátás.

A számításból viszont kimaradt néhány tényező. A tojás fentiek szerint kiszámított ökológiai lábnyomába nem kalkulálták bele például, hogy a takarmány alapanyagait (pl. a szóját) honnan szállítják. Azt se, mekkora energiát emésztenek fel az ablak nélküli, a mesterségesen megvilágított, mesterséges hűtéssel ellátott, gépesített istállók.

Tény, hogy a szabályozás szerint ökológiai tartásban 1 négyzetméterre 6 tyúkkal lehet számolni, 4 m2/tyúk kifutó területtel. A nem bio szabadtartásban istállón belül 9 tyúk jut egy négyzetméterre, emellett egy tyúknak 4 négyzetméter területnyi kifutót kell biztosítani. A mélyalmos tartásban ugyanez a méret, annyi különbséggel, hogy nem kötelező a kinti legelőterület.

Ha így vesszük, akkor az utóbbi 3 tartásmódnak a ketreceshez képest valóban nagyobb területre van szüksége. A nagy cégek szabadtartásra épp azért vállalkoznak kevésbé, mert magasak a beruházási költségek: 20 hektárnyi területen (ami állattartó telepnél nagyon nagynak számít) csak 50 ezer tyúkot lehet elhelyezni. Egy 400 ezer tojót tartó gazdaságnál 160 hektárra lenne szükség (forrás: Agronaplo). Ebből a szempontból nézve a szabadtartáshoz képest a mélyalmos tartás fenntarthatóbb.

Azok a tyúkok, akik kijárnak legelni, valóban többet mozognak, ezért egy kicsivel többet is esznek, ez igaz. De mivel a táplálékuk az elfogyasztott zöldtakarmányok miatt rostban gazdag, és sokat mozognak, más lesz az emésztésük. Emellett olyan természetes eredetű zeolit készítményt lehet a takarmányukba keverni, ami megköti a felesleges gázokat a gyomrukban. Emiatt alacsonyabb a gázkibocsátás. A mélyalmos istállóban az alomnak használt szalmát, olyan természetes alapú anyaggal lehet kezelni, aminek hatására a gázok egy része megköthető és már az istállóban megindul a komposztálódás.

Az istálló kitrágyázásakor az alom nagy része már komposztálódott, ez később a földeken hasznosítható” – reagál a Tojásszövetség egyik legfontosabb állítására Zámbó Sándor, és hozzáteszi: az ivás is összetettebb annál, hogy mennyi víz fogy. „Az állatok legelés közben ún. vegetációs vizet is fogyasztanak, ennek forrása a növények víztartalma, ami csökkentheti a vízszükségletüket.”

Lengyel Zoltán szerint egy jól összerakott szabadtartásos rendszer nem lehet kevésbé fenntartható, mint a ketreces tartás: „van olyan gazdaság, ahol a tyúkok a gyümölcsösbe is bemehetnek. Megeszik a lepotyogott gyümölcsöt, a kártevőket, végtermékükkel pedig trágyázzák a gyümölcsöt. Ilyen lehet egy tökéletesen összerakott rendszer, vannak rá példák.”

Állatjólét – nem kell csonkolni a csőrét, elég ha felmászhat valahová

2012 előtt a ketreces tartásban a tyúkok egy 40 cm magas ketrecben éltek, fejenként 550 négyzetcentimétert tudtak elfoglalni. Ezután az Európai Unió szabályozta a tartási körülményeket: az egy tyúkra eső méretet felemelte 750 négyzetcentiméterre, ülőrudat, karomkoptatót és fészket írt elő, de az állatok nem mehetnek ki a ketrecből. Az állat csőrét 10 napos koráig lecsípik, mert az ingerszegény környezet kedvez a bántalmazásnak. Zámbó Sándor azt mondja, a dominancia harc természetes velejárója az állatok életének, de egészen más a kimenetele, amikor az állat el tud menekülni a másik elől, mert nem korlátozza a ketrec. A domináns tyúk pedig ki tudja fejezni a dominanciáját más módokon is, például azzal, hogy a magasabb ülőrudat választja.

Lengyel Zoltán szerint az állatjólét értelmezhetetlen olyan esetben, amikor az állat egy futószalagról eszik, soha nem lát napot és mozogni sem tud. És bár százalékban a saját terület viszonylag sokat emelkedett, centiméterben ez csak azt jelenti, hogy 20×27 centiméterről 25×30 centiméterre nőtt. (A jelenleg lehetséges tartási módokról az Agrárium szaklap oldalán olvashatunk.)

Bár a tyúkok a mélyalmos tartásban sem mennek ki a legelőre, szabadon járhatnak az istállóban, kapirgálhatnak a szalmában, rácspadlóra, ülőrudakra ugorhatnak fel, röpködhetnek, fészekbe tojhatnak.

A Tojásszövetség szerint a tojóhibridek kifejezetten kerülik a napot, a ketreces tartásra tenyésztették őket, szabadtartásra nem is alkalmasak. Zámbó Sándor némileg árnyalja ezt a képet: „A tűző napot valóban nem szeretik, a reggeli órákban és napnyugta környékén szeretnek leginkább kint tartózkodni, napközben a fa árnyékát kedvelik. Az ökológiai állattartás során olyan körülményeket biztosítunk az állatok számára, hogy a saját fajukra jellemző tevékenységeket tudják végezni. Engedjük, hogy felrepüljenek, tollászkodjanak, kapirgáljanak. Ablakon keresztül beengedjük az istállóba a természetes napfényt és kinyitjuk a kibúvót, hogy az állatok kedvük szerint kimehessenek, amikor felkel a nap. Nem akarjuk megvédeni, laboratóriumi körülmények között tartani őket, a célunk a jó immunrendszer kialakítása. Az immunrendszerüket szeretnénk erősíteni, mert valljuk, hogy minél jobban érzi magát az állat, minél egészségesebb, annál jobb és több tojást ad.”

És a szabadtartásban valóban előfordulhat, hogy az állatok kevesebb tojást tojnak, de a bio állattartásnál nem is cél az állatok termelésének maximalizálása. A tojóhibridek pedig igenis alkalmasak szabadtartásra, Zámbó tud olyan bio-gazdaságokról, ahol az állomány ezekből áll.

Élelmiszerbiztonság – szabadtartásban nem több az élősködő és a betegség

Az említett cikkek olvasása és a kerekasztal után az a kép jelent meg a szemem előtt, hogy a szabadtartásos és mélyalmos tojások ürülékkel szennyezettek, a tyúkok betegek, a tojás akár kockázatos is lehet a szalmonellafertőzés miatt. A szabad-és mélyalmos tartás állategészségügyi, higiéniai és élelmiszerbiztonsági szempontból is negatív fényben tűnik fel, ám a hivatkozások nem állják meg a helyüket.

Sajnos a Tojásszövetség által szervezett találkozón nem esett szó például arról, hogy az élelmiszerbiztonsági szabályozás nemcsak a ketreces tartásra, hanem az összes többi tartási módra is vonatkozik. Tehát mindenhol megkapják a tyúkok az előírt vakcinákat és meghatározott időközönként állatorvos ellenőrzi a szalmonellát.

Hiba lenne azt a látszatot kelteni, hogy kizárólag a ketreces tartás a garancia a higiéniára és megfelelő állategészségügyre.

„Inkább azon kellene elgondolkodni, hogy a madárinfluenzával eddig miért csak a ketreces tartásban tartott állatok fertőződtek” – mondja erre a felvetésre Lengyel Zoltán.

A külső élősködők közül a madártetű atka jelent kihívást, leginkább a ketreces és mélyalmos tartásban. Hogy mekkorát, az jól látszik a 2018-as Fipronil botrányból. A Fipronil egy rovarírtó szer, amit az állatgyógyászatban használnak külső élősködők ellen. Emberi fogyasztásra szánt állatok kezelésére viszont nem alkalmazható, mert nagy mennyiségben az emberi szervezetbe kerülve súlyos károsodásokat okozhat. Egy holland telepen mégis alkalmazták nagyobb mennyiségben, hiszen a tojásokban is jelen volt. A fipronilos tojások végül 17 országban voltak kimutathatók, főként Európában. Amikor Lengyel Zoltántól kérdeztem, mit használ madártetű ellen azt mondta, fahamuval kevert porfürdőt tesz ki az állatoknak, akik ösztönösen „megfürdenek” ebben, ezért az élősködők elkerülik őket. Zámbó Sándor szerint nagyon jó módszer az üres istálló kiégetésese is (pl. disznó pörzsölővel), mert az élősködök ezt a hőterhelést nem bírják ki, illetve ő is javasolja a kovafölddel kevert homokfürdő alkalmazását.

Miért téma épp most a ketreces vs. alternatív?

Bár az üzletekben egyelőre ketreces tartásból származó tojást kapni leginkább, a változás szele már megérintette a hazai kereskedőket. Március végén a Farm Tojás Kft. jelentette be, hogy  február közepétől Szabadtartású tojás terméke megjelent a hazai áruházláncok polcain. A TESCO és a Spar a tervek szerint pedig 2025-től nem árul ketreces tartásmódból származó tojásokat. És valószínű, hogy további szupermarket láncok csatlakoznak majd.

Itthon jelenleg a bolti tojások kb. 80 százaléka ketreces tartásból származik, 20 százalékuk alternatív tartásból, főleg mélyalmosból. A mélyalmos mellett egyre többen keresik a biotojást is, de a mennyiség egyelőre elenyésző: az Agronapló információi szerint 1 százaléknál kevesebb, viszont egy év alatt 40 százalékot emelkedett.

Ők közölték az Európai Bizottság által kiadott adatokat is, eszerint az EU-ban összességében a tojók 56 százalékát tartják ketrecben, 26 százalékukat alternatív módon nevelik. A szabadtartás részaránya 14, míg a bio tojásé 4 százalék körül van. Az arányok tehát jobbak a hazainál, de az már látszik, hogy itthon is hasonló arányok felé haladunk.

Emiatt a nagy ketreces tartók hosszú távon kihívások elé néznek majd, és egyáltalán nem biztos, hogy a megoldás felé vezet, ha az alternatív tartásmódokat kezdik szapulni. A fogyasztók igenis kikényszeríthetnek változásokat. Az Egyesült Királyságban is ez történt. Míg 1999-ben a tojások 77.8 százaléka származott ketrecesből, 2018-ban ugyanez már csak 44.3 százalék volt, és ez az arány valószínűleg azóta tovább növekedett. Egy biztos: itthon is a fogyasztók fognak dönteni.

Képek: unsplash.com

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek