fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Tiltakozz a gyerekeknek szóló reklámok ellen!

A Fogyasztók Világszervezete kezdeményezést indított egy nemzetközi kódrendszer megalkotásáért, amely egyértelmű szabályokat teremtene a kormányok és vállalatok számára, a gyermekeknek szóló egészségtelen élelmiszerek marketingje terén.

 

 

 

 

 

2007-ben a 60. Egészségügyi Világkonferencián az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization – WHO) égisze alatt a tagállamok ajánlásban rögzítették a gyermekeknek szóló élelmiszerreklámokkal kapcsolatos globális stratégia kidolgozását. Ugyanis felismerték hogy az egészségtelen táplálkozás és a fizikai aktivitás hiánya állhat a legtöbb halálos betegség hátterében – kialakítója lehet a szív- és érrendszeri betegségeknek, cukorbetegségnek, illetve a rák egyes fajtáinak.

A szegényes táplálkozás és az elhízás a világ számos országában jelent súlyos problémát. Ahhoz, hogy a kérdést megfelelően kezeljük, fontos, hogy gyermekeink úgy nőjenek fel, hogy tudják, az egészséges táplálkozásnak milyen összetevői vannak. A magas zsír-, cukor- és sótartalmú élelmiszerek gyerekeket célzó marketingje aláássa a szülőktől és szakemberektől érkező pozitív üzeneteket. A gyermekek különösen befolyásolhatóak a reklámok által – éppen ezért szükséges a védelmük.

A civil társadalom fontos szerepet játszik az egyéni magatartás befolyásolásában, a különböző szervezetek és intézmények nagyban hozzájárulhatnak az egészséges étrend és az aktív élet kialakításához. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) a Fogyasztók Világszervezetének (Consumers’ International – CI) tagjaként a CI kezdeményezését.

A szervezők várják mindazok csatlakozását, akik támogatni szeretnék egy hatásos nemzetközi kódrendszer kialakítását, amely:

  • magában foglalja a marketing minden formáját, beleértve a csomagolást, rádiót, televíziót és új médiát;
  • vonatkozik minden gyermekre 16 éves korig;
  • nemzetközileg elfogadott táplálkozási kritériumokon alapul.

 

Támogatással kapcsolatos információ: domolki[kukac]ofe.hu, Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 

Forrás: OFE

Kép [cc] who

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás