| Kerekes Anna
Termelői piac várja a kirándulókat Nagybörzsönyben
Áprilisban megnyílt a Stelázsi termelői piac Nagybörzsönyben. Tavasztól őszig, szombatonként változatos termékekkel várják a látogatókat: többek között sajt, lekvár, aszalt gyümölcs, kerámia és bőrtermékek közül lehet választani.
A piac egy alulról jövő kezdeményezés eredménye, amit a Tegyünk Együtt Nagybörzsönyért Egyesület (TENE) indított. Az egyesület mellett a Kisközösségi Program munkatársai is segítettek az elindulásban, többek közt szakértők bevonásával.
2014 telén a TENE elhatározta, hogy termelői piacot indít a faluban, amelynek szervezésébe és elindításába szakértőként a Kisközösségi Program munkatársait hívták meg. A piac indításával kapcsolatos megbeszélések demokratikus módon falufórumok keretében zajlottak, amelyen a termelők és más érintettek egyaránt részt vettek. A piac indításának elengedhetetlen feltétele volt a jogi szabályozások tisztázása, ehhez a program munkatársai Szabadkai Andreát, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület szakértőjét hívták segítségül.
A piac szervezésében a legnagyobb nehézség az egyediség megtalálása volt, mivel sok konkurens termelői piac található a térségben. Mindezt megfelelő marketing tevékenységgel és csábító programokkal sikerült leküzdeniük.
A térség kedvelt turistacélpont, ezért a piac szervezői elsősorban a turizmusra építenek. További cél, hogy a piac beágyazódjon egy programcsomagba, amelynek többek közt a „Hűvös pincék – forró kemencék” hagyományőrző rendezvény is része.
A piacon a helyi és környékbeli termelők kínálják portékáikat. A zöldség és gyümölcs mellett többek között sokféle sajttal, lekvárral, hússal, gyógynövénnyel és mézeskaláccsal várják a piacra látogatókat. Az élelmiszerek mellett használati tárgyat is találunk, mint például a kerámia edények, konyhai eszközök vagy kézzel készített bőrtermékek. A termékek eredetét, – azaz, hogy az árusok valóban saját termékeiket kínálják-e – a TENE ellenőrzi.
A piac szombatonként délelőtt várja a látogatókat a nagybörzsönyi buszmegállótól néhány méterre.
A cikk a Földművelésügyi Minisztérium PTKF/467/2014-es számú Zöld Forrás pályázat keretében készült.
Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással. Köszönjük!
Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!
A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.