fbpx

Tarts velünk, legyéla tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz!

Termékteszt: Utasbiztosítás

| Tóth András

Ez a cikk már 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

A Generali Top Extra csomagja kapta a legtöbb pontot a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztjén. Tanulság, hogy érdemes alaposan átolvasni a tájékoztatókat, mert jelentős különbség lehet az egyes szolgáltatások között.

Teszteredmény

Tíz ismertebb biztosító szolgáltatásait teszteltük és pontoztuk. Elsősorban azt néztük meg, mennyire komplex a szolgáltatás, tartalmazza-e az orvosi költségek megtérítését betegség vagy baleset esetén, és ha igen, mekkora összeghatárig. Kiderült, nem csupán a biztosítási összegekben és a díjakban van eltérés.

Fontos kérdés, hogy milyen biztosítást kössünk és mennyi időre, ráadásul a díj sem mindegy, mennyire megterhelő. Az utazókat és különösképpen a külföldre utazókat ugyanis számtalan előre nem látható veszély fenyegeti.

 

A biztosítók egyre szélesebb körű utasbiztosítási szolgáltatásokat kínálnak, bár nem árt az óvatosság, és tegyük hozzá: olcsó húsnak ebben az esetben is híg lehet a leve.

 

Mindegyik utasbiztosítás tartalmaz asszisztenciaszolgáltatást, klasszikus élet-, baleset- és betegségbiztosítási szolgáltatást, valamint poggyászbiztosítást, illetve nem egy módozat jogvédelmi szolgáltatást is nyújt. Ezek az alapok, ha valamelyik nincs, kár a fáradozásért, rögtön keressünk másik társaságot. A tesztünkben szereplő biztosítók mindegyikénél megtalálhatók ezek a szolgáltatások.

Első két helyen – csupán egy pont eltéréssel – a Generali és az Aegon végzett. Mindkettőnek növelte a pontszámát, hogy orvosi ellátás valamint poggyászkár esetén igen magas a kifizethető összeg felső határa. További plusz pontokat szereztek azzal, hogy több extrém sportra is van biztosítás.

A leggyengébben az Uniqa és a Posta Biztosító szerepelt. A pontvesztés a hiányzó tájékoztatásnak tudható be, valamint az alacsony összeghatárnak a kórházi ellátás és poggyászkár esetén.

A teszt részletes eredménye a cikk alján letölthető fájlban látható.

 

 

GENERALI

AEGON

QBE ATLAS

ALLIANZ
HUNGÁRIA

UNION

GROUPAMA
GARANCIA

AXA

GENERTEL

UNIQA

POSTA
BIZTOSÍTÓ

Össz
pontszám

25

24

21

20

19

19

19

18

17

17

Ár Ft/nap

630/
1200
Ft

370/
780
Ft

500/
2790 Ft

390/
790
Ft

450/ 740
Ft

566/ 1050
Ft

N.a. ajánlat alapján

600/
800
Ft

250/
500
Ft

350/
655Ft

Van balesetbizt.?

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

Van poggyászbizt.?

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

Poggyászkár térítésének felső határa

4

4

3

3

3

4

3

1

2

2

Csomagonkénti limit

3

3

3

0

2

0

0

1

0

1

Van felelősségbizt.?

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

Van jogsegély szolgáltatás?

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

Megtérítik az orvosi költségeket?

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

Orvosi költségek térítésének felső határa

4

3

4

5

3

3

3

3

2

2

Beteg hazaszállítása

1

1

1

0

1

1

1

1

1

1

Rokonok értesítése

1

1

1

0

1

0

1

1

1

1

Beteglátogatás

1

1

0

0

1

1

1

0

1

1

Rokonok elszállásolása

1

1

1

0

1

1

1

1

0

1

Van biztosítás:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

síelőknek?

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

hegymászóknak?

0

0

0

1

0

1

0

0

0

0

raftingolóknak?

1

0

1

1

0

1

0

1

0

1

búvárkodóknak?

0

1

1

1

1

1

0

1

1

1

Milyen összeghatárig térítik meg a felszerelés sérülését, lopását?

3

3

0

3

1

0

3

2

3

0

 

——-Hogyan pontoztunk?——-

Minden szolgáltatás meglétét 1 ponttal jutalmaztuk.

Az alábbi esetekben eltérő pontot adtunk hozzá:

Poggyászkár térítésének felső határa:

  • 0 pont: nincs adat a biztosító honlapján
  • 1 pont: <100ezer Ft
  • 2 pont: 101-200ezer Ft
  • 3 pont: 201-300 ezer Ft
  • 4 pont: 301-400 ezer Ft

Csomagonkénti limit:

  • 0 pont: nincs adat a biztosító honlapján
  • 1 pont: < 49 ezer Ft
  • 2 pont: 50-99 ezer Ft
  • 3 pont 100-200 ezer Ft

Orvosi költség térítésének felső határa:

  • 0 pont: nincs adat a biztosító honlapján
  • 1 pont: < 20 millió Ft
  • 2 pont: 20-29 millió Ft
  • 3 pont: 30-50 millió Ft
  • 4 pont: 50-150 millió Ft
  • 5 pont: nincs limit

Milyen összeghatárig térítik meg a sportfelszerelés sérülését, lopását:

  • 0 pont: nincs adat a biztosító honlapján
  • 1 pont: < 100 ezer Ft
  • 2 pont: 100-250 ezer Ft
  • 3 pont: 250 ezer Ft <

Az adatokat a biztosítótársaságok honlapjáról gyűjtöttük be, 2010.07.01. és 07.22 közötti időszakban. Ahol több csomag volt, ott a legolcsóbb és legdrágább változatot is figyelembe vettük.

 

 

——Orvosi ellátás költségei——

Az utasbiztosítás legfontosabb eleme az orvosi költségek megtérítése. Ha külföldön betegség vagy baleset miatt orvosi kezelésre szorulunk, igen magas lehet a számla végösszege. Ezt fedezi egy jó utasbiztosítás.

Közeli úti célok esetén elégséges lehet a legolcsóbb szerződésekben szereplő 2 – 3 millió forintos limitösszeg, de távolabbi, tengerentúli utazásokra feltétlenül olyan szerződést válasszunk, amelyik legalább 30 milliós limitösszeget tartalmaz. Az a legjobb, ha a szolgáltató felső korlát nélkül vállalja a költségek megtérítését. Tesztünkben szereplők közül csak az ALLIANZ Útitárs Platina nyújtja ezt a szolgáltatást.

A QBE Privileg módozatában a betegségbiztosítás és a baleseti ellátás maximuma euróban van megadva. Az 500 000 euró (mintegy 135 millió forint) így a legmagasabb összegnek számít a tíz biztosítás között.

Az AXA Világjáró csomagjában 2 millió, 10 millió vagy akár 50 millió forintig is megtérítik az orvosi költségeket a külföldön fellépő betegség vagy baleset esetén. Az összeg attól függ, melyik szolgáltatás mellett döntünk.

Négy társaságnál is 30 milliós a határ, így az AEGON Világlátó csomagjában, az UNION Retúr Prémiumnál, a GENERTEL Sport Extra estében, illetve a GROUPAMA Utazási Garancia Biztosításnál.

A PostaUtasŐr Prémium csomagban 20 millió forintot jelölnek meg, ami egy prémium kategóriához képest elég alacsony határ.


 

——Asszisztencia——

Az asszisztenciaszolgáltatás keretében telefonon kaphatunk segítséget egészségügyi probléma vagy baleset esetén. A szolgáltatás keretében felvilágosítást kaphatunk egészségügyi ellátásunk lehetőségeiről, illetve segítenek a lehető leggyorsabban orvosolni problémánkat.

Betegségünk vagy balesetünk kapcsán több olyan szolgáltatást kínálnak a biztosítók, amelyek inkább asszisztenciának, segítségnyújtásnak mondhatók. Ilyenek például a hozzátartozó értesítése, kiutazásának finanszírozása, vagy éppen az idő előtti hazautazással járó költségek átvállalása. Ide tartozik még a beteg (esetleg holttest) hazaszállítása miatt felmerült költségek kifizetése is.

Klasszikus balesetbiztosítási szolgáltatásként a biztosító kártérítést fizet baleseti rokkantság és csonttörés esetén. Amennyiben a legrosszabb következne be, úgy törvényes örökösünk (vagy külön rendelkezés esetén az általunk kijelölt kedvezményezett) hozzájut a biztosítási összeghez. A sokféle balesettel és betegséggel kapcsolatos szolgáltatás miatt szerződéskötés előtt érdemes belenézni a feltételekbe – tanácsolja a Biztosítás.hu.

Az általunk tesztelt biztosítók mindegyikénél találtunk ilyen szolgáltatást. Általában a szállásköltségek változnak, illetve van olyan társaság – például a Posta és a GENERTEL -, ahol maximum 4 éjszakát állnak. Egyébként általában 7 éjszakát jelölnek meg a különböző módozatokban.

 

 

——Poggyászkár——

A poggyászbiztosítási modulhoz tartozik az útipoggyász sérülése, elveszése vagy eltulajdonítása miatti kár megtérítése. Kiemelt figyelmet kell fordítani a teljes vagy tárgyankénti limitek megfelelő kiválasztására, ha egyáltalán van ilyen lehetőség.

Az AXA Világjáró poggyászbiztosítási szolgáltatásában a jogtalan eltulajdonítás és megsemmisülés szerepel, erre maximum 280 000 forintot fizetnek, a Hóbarát utasbiztosításban azonban már 400 000 forintos határ szerepel. A sífelszerelés eltűnése esetén 300 000 forint jár a poggyászlimiten belül. Ez egy méregdrága felszerelés esetében elenyésző összeg, de még így magasabb, mint a többieknél.

A késésre mindkét módozatban – külföldön, 12 órát meghaladó késés esetén – 50 000 forintot fizetnek. Ha a fényképezőgépünket, vagy a videokameránkat lopják el (és számlával tudjuk bizonyítani, hogy a sajátunk), 100 000 forintig biztosítanak.

A GROUPAMA GARANCIA Exkluzív a poggyászkárra 320 ezret szán, 20 ezer forintot pedig az igazolványok pótlására. A tárgyankénti limitről nem találtunk információt.

A GENERALI csomagonkénti és tárgyankénti limitet 40 – 150 000 forint között jelöli meg, az útipoggyász és az okmányok elvesztése vagy eltulajdonítása, esetleg baleset miatti sérülése estén 400 000 forintot térítenek meg, de csak akkor, ha a TOP EXTRA csomagot választottuk.

Az ALLIANZ Platina csomagban nem jelöltek meg összeghatárt az úti okmányok pótlására. Kerül, amibe kerül.

Az UNION poggyászbiztosítása kiterjed a sporteszközökre és a műszaki cikkekre is, de a biztosítási összeg nem több 60.000 forintnál. Ez egy márkás laptop esetében elég elenyésző, nem beszélve egy videokameráról.

A QBE-nál a tárgyankénti limit elég magas, 100 ezer forint, az okmányok pótlásánál nincs feltüntetve összeg, a tényleges költséget állják. Ez szimpatikus és korrekt hozzáállás.

Az UNIQA búvároknak ajánlott Gyöngyhalász módozatában a fedezet értékhatára 200 ezer forint, ha eltulajdonítják a csomagunkat, vagy baleset miatt megsérül a poggyászunk. Az úti okmányok pótlására 30.000 forintot szánnak.

A biztosítók nagy többsége a sporteszközöket, ezen belül a sí-és a snowboard-felszerelést, valamint a kerékpárt kizárja, vagy csak nagyon alacsony limittel vállalja, de van rá példa, hogy külön terméket kínál a sportolóknak, ez pedig magasabb biztosítási díjat is jelet.

Ha külföldi utazásunk célja síelés, snowboardozás vagy búvárkodás, esetleg hegymászás, mindenképpen tájékozódjunk előzetesen, hogy melyik biztosító, milyen feltételekkel, esetleg kiegészítő modullal vállalja az ebből eredő kockázatokat.

A legtöbb általunk tesztelt társaságnál találtunk kiegészítő szolgáltatásokat, külön díj felszámolása mellett. Az AXA Hóbarát terméke a sí és a snowboard szerelmeseinek szól, a GENERTEL is rendelkezik ilyen szolgáltatással. A GENERALI Télisport csomagjában 3 termék is helyet kapott. Az AEGON a búvárkodókra gondol külön.

Poggyászbiztosításnál a biztosítók kizárják a kockázatból a nemesfémeket, gyűjteményeket, szőrméket, a készpénzt és az azt helyettesítő eszközöket. A magas egyedi értéket képviselő tárgyakat szintén nem fogadják kockázatba a biztosítók, igaz, a meghatározásból adódóan az egyes módozatok között itt többszörös különbség is lehet.

Figyeljünk oda arra is, hogy vannak kizáró események is a biztosításból.


 

——Óvadék és társai——

A biztosítások felelősség- és jogvédelmi biztosítási elemeket is tartalmaznak. Ez az ügyvédi vagy szakértői költségeket és az óvadék költségét jelenti. Általában további olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, amelyek egy váratlan helyzetben komoly segítséget jelentenek.

Általában külön említik a társaságok az óvadékot és az ügyvédi költségeket, erre különböző összegeket szánnak. Van, ahol 100.000, és van, ahol több millió forintot. Összességében elmondható, hogy ez a szolgáltatás minden általunk tesztelt biztosítónál megtalálható. Kivételt képez néhány alapcsomag.

 

Kép [cc] papidamati dyozi

 

***
Tetszik a TudatosVásárló.hu, és szívesen olvasod a cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!
 
Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek