fbpx

| Simon Gergely

Termékteszt: tamponok és egészségügyi betétek

Városi legendaként terjed, hogy egészségi szempontból kockázatos anyagok lehetnek a női higiéniai termékekben. Ötféle tampon és négyféle betét károsanyagtartalmát tesztelte akkreditált laborban a Tudatos Vásárlók Egyesülete.

A TVE az intimbetétek és a tamponok ftalát-tartalmát és a ftalátok kioldódását, valamint a parabén- és triklozán-tartalmát mérte. Sok termékben 4-5 féle ftalát is volt egyszerre, és igen alacsony mennyiségben, de az összes vizsgált termék tartalmazott ilyen vegyületet. Triklozánt egy betét és két tampon tartalmazott. Parabént egy betétben talált a TVE tesztje.

 

Nincs feltüntetve a termékösszetétel

A női higiéniai termékekre, így az intimbetétekre és a tamponokra sem kell ráírni, hogy milyen kisebb mennyiségben jelen lévő vegyi anyagokat tartalmaznak. Pedig a nyálkahártyákkal közvetlenül érintkező termékek használata a káros anyagok felszívódása miatt kockázatos lehet. A mai napig sok olyan anyag van forgalomban, amely beleavatkozik az emberi hormonrendszer működésébe, sőt a szaporodási képességekre és a magzat fejlődésére is kockázatot jelent. Az ilyen vegyületek a női higiéniai termékekből könnyen felszívódnak a nyálkahártyán keresztül. Ezek az anyagok nemcsak a termékeket használó nőkre, de a később születendő gyermekre is veszélyt jelenthetnek, mert rengeteg forrásból, például ételekből, házi porból bejutnak a szervezetbe. Egészségvédelmi szempontból nyilván ezen anyagok korlátozása a kívánatos, de legalább ki kellene írni az ilyen összetevőket a címkén. Ekkor a nők eldönthetnék, hogy vállalják-e az ilyen anyagok jelentette kockázatot vagy sem.

 

Rákkeltő és hormonkárosító anyagokat találtak Amerikában

Egy 2013-as egyesült államokbeli jelentés összefoglalta, hogy melyek lehetnek a leggyakoribb rákkeltő, hormonrendszert és a szaporodási képességeket károsító anyagok a népszerű női egészségügyi és higiéniai termékekben a tamponoktól a különböző intim krémekig. A WVE (Women’s Voices for the Earth) szerint az ezekben található vegyszerek a termékeket használó nők millióinak az egészségét veszélyeztetik. Számos termék összetevőit vizsgálták, valamint korábbi vizsgálatok alapján valószínűsítették, hogy hormonrendszert károsító fertőtlenítőszerek, növényvédőszer-maradványok, rákkeltő dioxinok, és „csupán” allergizáló egyéb vegyi anyagok is találhatók bennük. Az intim tisztálkodási szerek és törlőkendők címkén szereplő összetevői között pedig hormonrendszert károsító parabéneket és triklozánt találtak. 2014 augusztusában a WVE négy különféle Always betét összetételét tesztelte. A vizsgálat megállapította, hogy az összes termékből kijut káros anyag. Találtak többek között lehetséges rákkeltő kloroformot, fejlődési rendellenességeket okozó klórmetánt valamint rákkeltő gyanúba került klóretánt és sztirolt.

 

Mit tesztelt a TVE?

A Tudatos Vásárlók Egyesülete tesztjében hormonkárosító anyagok, így 16 féle ftalát, 4 féle parabén és triklozán jelenlétét vizsgálta az ötféle népszerű tamponban és négyféle betétben. A tesztet akkreditált laboratóriumban végeztettük.

 

A TVE által tesztelt 16 ftalát és 4 parabén
Ftalátok: Di-metil-ftalát (DMP), di-etil-ftalát (DEP), di-isobutil-ftalát (DiBP), di-butil-ftalat (DBP), bis-2-metoxietil-ftalát, di-isohexil-ftalát, bis-2-etoxietil-ftalát, di-amil-ftalát, di-hexil-ftalát (DHP), butil-benzil-ftalát (BBP), hexil-2-etilhexil-ftalát, bisz-2-butoxietil-ftalát, diciklohexil-ftalát, bis-2-etil-hexil-ftalát (DEHP), di-oktil-ftalát, di-nonil-ftalát.
Parabének: metil-parabén, etil-parablén, propil-parabén, butil-parabén

A ftalátok szerves vegyületek, lassan bomlanak le és nagy mennyiségben használják fel őket különböző hétköznapi termékekben. Szennyező anyagként gyakorlatilag minden ember vérében, a hazai élővizekben és a házi porban is kimutatható. A ftalátok a termékekből a testnedvek hatására kioldódnak, majd a bőrön át felszívódhatnak. Az Európai Vegyi Anyag Ügynökség állásfoglalása szerint a DEHP (bis-2-etil-hexil-ftalát), a di-butil-ftalát (DBP) és a butilbenzil-ftalát (BBP) hormonrendszert zavaró vegyület. Állatkísérletek alapján számos reproduktív, egészségi és fejlődési probléma kapcsolódik a ftalátokhoz. Ezek közé tartozik a korai pubertás, a hím szaporodási szervek fejlődésének károsodása, serdülő hímek esetében alacsony tesztoszteron szint, felnőtt hímeknél pedig alacsony spermaszám. A DEHP kitettséget összefüggésbe hozták az asztmával és az allergiával is, és ismert, hogy az anyák átadják a bennük lévő DEHP-t magzati korban gyermekeiknek.

A DEHP az Egészségügyi Világszervezet és az EU besorolása szerint is lehetséges rákkeltő anyag. A ftalátok használatát az Európai Unióban a szaporodási képességet (DEHP, BBP, DBP, DIBP), illetve a gyermek fejlődését károsító hatásaik (DEHP, DBP, BBP, DINP, DIDP és DNOP) miatt részlegesen korlátozzák, például a gyerekjátékokban. A tamponokhoz és a betétekhez nincs megadva határérték, ám 2015-től várhatóan a legtöbb ftalát eltűnhet az ilyen termékekből is, mivel a DEHP, a BBP és a DBP használata engedélyköteles lesz.

 

A vizsgált termékek

Tamponok: Naturella camomile illatosított normál tampon (16 db), O.B. pro comfort normál tampon (16 db), Helen Harper digital tampon, normál (16 db), Fay normál tampon (16 db), Jessa normál tampon (32 db).

Betétek: Biointimo Day intim és tisztasági betét (10 db), Bella for teens, green tea, egészségügyi betét zöldtea kivonattal (10 db), Always ultra standard intim betét (12 db), Libresse Normal Wing Deo Fresh szárnyas egészségügyi betét (10 db)

 

 

 

Ha jó dolognak tartod, hogy fogyasztói döntéseidet terméktesztek segítik, támogasd a Tudatos Vásárlók Egyesületét 2500 forinttal. Az adományozás örömére ráadásul a TVE támogató tagjai Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát kapnak, amellyel 5-15% kedvezménnyel vásárolhatnak a TVE által minősített 60 jófej helyen. Köszönjük!

 

 

Ftalát teszteredmények

A 16 féle ftalát jelenlétét kétféle módszerrel vizsgáltuk. Egyrészt  megmértük a termék ftaláttartalmát, másrészt kioldódási vizsgálattal teszteltük, hogy mennyi juthat ki ebből. A kioldódó mennyiség, az egy éjszaka alatt kioldódó anyag koncentrációját mutatja. A kioldódási vizsgálat óvatos képet ad a kijutó anyag mennyiségéről. A laboratóriumi körülményekkel ellentétben a tamponok és betétek nem mozdulatlanul állnak a használat során, hanem folyamatosan ide-oda nyomódhatnak, ami növelheti a kioldódást. A pH körülmények is emberenként eltérőek, ami szintén befolyásolja a kioldódást.

 

Sok termékben 4-5 féle ftalát is volt egyszerre, és igen alacsony mennyiségben, de az összes vizsgált termék tartalmazott ilyen vegyületet. Ez arra utal, hogy ezek a vegyületek nem alkotóelemként voltak jelen, hanem valószínűleg szennyezőként.

 

Az összes mintában kimutattunk DEHP-et, DBP-et, BBP és DIBP-et, melyek a fogamzóképességet vagy nemzőképességet károsíthatják, és ártalmasak lehetnek a születendő gyermekre  – különösen, hogy több forrásból bekerülhetnek a szervezetbe. Általában alacsonyabb koncentrációban, de szintén mindegyik mintában volt kisebb kockázatú DMP (dimetil-ftalát) és DEP (dietil-ftalát).

 

Két mintában, a Jessa és a Fay tamponokban alacsony koncentrációban ugyan, de volt kockázatosabb BBP (butil-benzil-ftalát). A legmagasabb ftalát összmennyiség a Jessa tamponban, 5 mg/kg felett volt. Ám ennek csak töredéke oldótt ki a szimuláció során.

 

A ftalátok minden bizonnyal szennyezőként kerülhettek a tamponokra, betétekre a csomagolásból, információs papírról, vagy esetleg valamilyen kisebb mennyiségű összetevő része lehetett ftalát. A tamponokban és betétekben mért mennyiség valószínűleg elmarad az élelmiszerekből és egyéb termékekből, mint például a PVC padlóból, műanyag papucsokból, terítőkből valamint a házi porból a nők szervezetébe jutó ftalát mennyiségétől.

 

Triklozán teszteredmények

A fertőtlenítőszerként elterjedt triklozán jelenlétét is teszteltük. A szervezetbe jutó triklozán hosszú távon már egészen kis koncentrációban is károsíthatja az emberi egészséget. Megzavarhatja az élőlények hormonháztartását, károsan befolyásolhatja a magzat fejlődését. Triklozánt is igen alacsony koncentrációban mutattunk ki a termékekből, azaz valószínűleg nem szándékosan került oda. A legmagasabb triklozán koncentrációt a Helen Harper tamponban találtunk, egy kicsit kevesebb volt a Naturella tamponban, továbbá alacsonyabb koncentrációban az Always ultra egészségügyi betét is tartalmazott a kockázatos anyagból.

 

Parabén teszteredmények

A triklozán mellett a parabének a legelterjedtebb hormonkárosító anyagok kozmetikai termékekben, ezért felhasználásukat részben már korlátozták. Az elterjedtebb parabének közül a propil- és butilparabén jelent nagyobb kockázatot. A parabének károsítják a hormonrendszert, sőt rákkockázatukról is találhatunk kutatásokat, ezért több világcég önként kivonta őket. Szerencsére csak a Libresse egészségügyi betétjében találtunk metil-parabént, amelyet a kisebb kockázatú parabének között tartják számon.

 

A vártnál megnyugtatóbb a helyzet, de nem rózsás

Az összes vizsgált minta tartalmazott a hormonrendszerünkre kockázatos anyagot, szerencsére igen alacsony mennyiségben. A legtöbb kockázatos anyagot a Jessa tamponban, ezt követően a Libresse betétben, végül az Always betétben találtuk. Összességében nem voltak súlyosan szennyezettek a hazai boltokban vásárolt termékek, és a nők szervezetébe nem ezekből fog a legnagyobb mennyiség bekerülni a kockázatos anyagokból. Természetesen még jobb lenne, ha nyomokban sem lenne bennük gyanús anyag. Remélhetőleg hamarosan uniós szinten is korlátoznák ezen szerek használatát és nem csak egy-két prémium cég önkéntes vállalásán múlik a nők egészsége.

 

 

A részletes eredmények a letölthető táblázatban találhatók.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás