| Tudatos Vásárló
Terjed az irányadó jelölőrendszer az élelmiszereken
Egyre több magyarországi cég tartja fontosnak, hogy termékein feltüntesse az új jelölési rendszert, az Irányadó Napi Beviteli Értéket, röviden az INBÉ-t.
A hazánkban 2007 nyarán bevezetett új jelölési rendszer egyes joghurtokon, chipseken, üdítőkön, levesporokon, édességeken látható [tehát nem minden esetben épp a legszükségesebb, ám a mégis oly sokat fogyasztott cikkeken – a szerk.]. A gyártók a csomagolás egyik oldalán többnyire az egy adagra vonatkozó energia (kilokalória) mértékét tüntetik fel, míg a másik oldalon a táblázatba foglalt adatokból megtudható a választott étel főbb energia- és tápanyagtartalma (egész pontosan a fehérje, a zsír, a szénhidrát és a só mennyisége), valamint az is, hogy ez mekkora része a napi javasolt beviteli mennyiségnek.
Az új jelrendszer Magyarországon jelenleg az egyik gyorsétteremlánc, valamint tizenegy cég termékeinek csomagolásán található meg.
Az INBÉ-t az európai uniós élelmiszeripari érdektömörülés, a CIAA dolgozta ki, és számos országban (Nagy Britannia, Írország, Olaszország, Németország) már sikeresen alkalmazzák. Az unión belül 60 vállalat alkalmazza a jelölést a csomagolásokon.
Az új jelölési rendszer bevezetésében nagy szerepet vállalt Magyarországon az európai mintára létrejött Táplálkozás, Életmód, Testmozgás (TÉT) Platform, amelynek tagjai a civil szféra, a kormányzat, a tudományos világ és az ipar szereplői. A platform célja, hogy hosszútávon megoldást javasoljon a kiegyensúlyozott és aktív életmód népszerűsítésére, elősegítésére.
Az INBÉ adatai egészséges testtömegű, átlagosan mozgó, átlagos felnőttnek szóló ajánláson alapulnak. A férfiak és a nők azonban különböznek egymástól, így bizonyos tápanyagok esetében az irányadó napi beviteli értékek is eltérőek. Az egyszerűség érdekében – elkerülendő, hogy a csomagoláson két számsort kelljen használni -, az irányadó napi mennyiségek mindig a nőkre vonatkoznak. Ennek oka, hogy a nők „átlagos étlapja” a napi beviteli értékek szempontjából a két véglet, a gyermekeké és a férfiaké közé esik. A napi tápanyagszükséglet számos egyéb tényezőn is múlik, mint a fizikai aktivitás, egészségi állapot, életkor, testmagasság, testtömeg. A jelölési rendszerről bővebben a www.mitiseszemiszom.hu weboldalon lehet tájékozódni.
Forrás: MTI