fbpx

Tarts velünk, legyél tagjaa Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz hozzánk!

Tárt kapukkal várnak: adományboltok

| Huzián Zsófia

Nálunk is megjelentek a nyugatabbra már népszerű charity shopok, azaz adományboltok. Működésük jó példa arra, hogyan segíthetünk másoknak úgy, hogy az újrahasználat által a környezetet is védjük. Jani Erzsébettel, az egyik budapesti adománybolt vezetőjével beszélgettünk.

Mióta létezik az Alapítvány adományboltja, egyáltalán honnan jött az ötlet a létrehozásához?

Az első magyar adományboltot 2009-ben kísérleti projektként hozta létre a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány.

A több évtizede sikeres nyugat-európai minta adta az ötletet. Az Egyesült Királyságban például már a II. világháború alatt és után létrejöttek az első adományboltok: az emberek bevitték a számukra felesleges holmikat, a bevételt pedig valamelyik rászoruló közösség javára fordították.

 

Adományboltok Budapesten

Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány boltja
1085 Budapest, Üllői út 6. (a Kálvin térnél)
H: 10:00-18:00
K: 12:00-18:00
Sz: 12:00-18:00
Cs: 10:00-18:00
P: 12:00-20:00

Közösségi Szociális Szövetkezet boltja
1123 Budapest, Alkotás út 39/a. (a MOM Park közelében, Kis János Altábornagy u. és az Alkotás út sarkán)
H:  10:00 – 18:00
K: 10:00 – 18:00
Sz: 10:00 – 18:00 

Nálunk is van fogadókészség erre?

Úgy gondoltuk, hogy mára a magyar társadalom is megérett arra, hogy ilyen jellegű üzlet nyíljon. Felnőtt az elődeinél (környezet)tudatosabb generáció, amely odafigyel arra, hogy csökkentse a keletkező hulladék mennyiségét, és biztosítsa az újrahasznosítás lehetőségét. Ha pedig ezzel jótékony célt támogat, az különösen fontos számára. 

Az emberek tudatába mára bekerült az önkéntesség is, önkénteseink nélkül pedig nem működne az adománybolt.

Hosszú tervező-előkészítő munkát követően nyílt meg első üzletünk. Jelenleg harmadik helyszínen, egy 100 négyzetméteres üzletben működik az adománybolt az Üllői út 6. szám alatt.

Az otthonokban feleslegessé váló, de másnak még használható, jó állapotú tárgyakat kedvező áron lehet itt megvásárolni. A bevétel a kórházi önkéntesek non-profit szervezetét segíti.

 

Jelenleg hányan dolgoznak a boltban?

Az alapítvány egy eladó-boltvezetőt alkalmaz. Mellette önkéntesek teljesítenek szolgálatot, akik fogadják az adományokat, szortíroznak, pakolnak, rendet raknak, információt nyújtanak mind a betérő adományozóknak, mind a vevőknek. 

 

Önkénteseket folyamatosan fogad az alapítvány. A jelentkezők részt vesznek egy felvételi beszélgetésen, majd a próbaidőt követően válhatnak az adománybolt önkénteseivé.

Kik adományoznak, és főleg mit?

Ebbe a boltba bárki beadhatja a számára már felesleges, de másnak még használható, jó állapotú tárgyait, ami aztán ott nyomban új gazdára is talál – igen kedvező áron.

A profit jótékony célra megy. A bevétel az üzletet működtető szervezeté, tehát aki itt vásárol, túl azon, hogy jó áron jut hozzá a kiszemelt tárgyhoz, közvetve karitatív célt és tevékenységet is támogat.

Magyarországon így még több, kórházban fekvő beteg mellé – legyen az gyermek vagy idős – toborozhatunk és képezhetünk önkénteseket.

 

Szinte mindent lehet adományozni, ami egy háztartásban megtalálható. Tiszta, jó állapotú tárgyakat, például könyvet, dísztárgyat, játékot, ruházati kiegészítőt, hanghordozót, ruhát, hangszert, táskát, képet, ékszert, sportszert, konyhai eszközöket és még ezer más dolgot…

Jellemzően kik alkotják a vásárlói réteget, és hányan térnek be egy átlagos napon az üzletbe?

Ahogy az adományozói, a vásárlói kör is széleskörű. Betér ide a hajléktalan is válogatni az ingyenes sarokból, és vásárolnak az üzletben jómódú vevők is. Mindenki talál itt ízlésének és pénztárcájának megfelelő holmit.

Naponta átlagosan 40-50 vásárló is benéz hozzánk, persze ez egy főnél néhány száz forintos vásárlást jelent.

 

Meséljen egy történetet a boltról!

Az adományozás szellemisége megérinti még az igen szerény anyagi lehetőséggel bírókat is. Igyekeznek ők is nyújtani valamit nekünk. Egy igen rossz körülmények között élő, visszatérő vásárlónk például rendszeresen meglepett bennünket saját készítésű madáretetőkkel, amelyeket adományként hozott hozzánk. Ez volt az ő hozzájárulása a kórházi önkéntesek javára…

 

Mit jelent a kórházi önkéntes szolgálat, mivel foglalkozik az alapítvány?

Alapítványunk önkénteseivel a rövidebb-hosszabb ideig kórházi tartózkodásra kényszerülő betegeknek nyújtunk segítséget, lelki támaszt és személyes törődést, immár 10 éve. Különböző profilú önkéntes segítői programokat működtetünk. Folyamatosan végezzük az önkéntes segítők toborzását, kiválasztást, elméleti és gyakorlati képzését.

Örömmel látjuk, hogy úttörők vagyunk mind a kórházi önkéntesség, mind az adománybolt és adományozási kultúra megteremtésének területén Magyarországon. Többek között ez volt a célunk induláskor. Jó hír, hogy ez megvalósulni látszik.

 

Mik a jövőbeni tervek, szeretnének újabb adományboltot nyitni?

Örülünk neki, hogy kialakult a rendszer, és a kezdeti nehézségek és nagyobb befektetés – mind pénzügyi, mind humánerőforrás terén – hosszú távon megtérülni látszik. A bolt működőképes, és vidéken is egyre több szervezet nyit hasonló jellegű adományboltot.

Mivel úttörők vagyunk ezen a téren, többen megkeresnek minket, és mi szívesen adjuk át tapasztalatainkat azoknak, akik hasonló adományboltot szeretnének nyitni.

 

Kép [cc] Vető Nóra

Ti voltatok már adományboltban? Mi a tapasztalatotok? Ha ismertek más adományboltot, írjátok meg nekünk a kommentben vagy a szerk (kukac) tudatosvasarlo.hu címre.

 

 

***
Tetszik a Tudatos Vásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!
 
Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek