
| Frazon Zsófia
Tányértól az öltönyig: Halszálka a divatban
A halak gerincének mintázatát leginkább a tányérunkon szemlélhetjük meg egy jóízű vacsora után. De a halszálka nemcsak ételmaradék, hanem divattörténeti hős is, mely diadalmas utat járt be a szalonok világából elindulva.
A halszálka a gasztronómiából ismert elnevezés, amely nyilvánvalóan utal arra, hogy a hal csontozata vastagságban és törékenységben lényegesen különbözik más állatok csontozatától. Feltehetően ezt a tulajdonságot ismerték fel a divattörténet szakértői is, és helyezték át a csontokat a tányérról a vázlatfüzetbe és a ruhaszalonokba. De miként vált ihletadó formai megoldássá a tükröződő ritmikusság, a párhuzamosokból és átlókból álló ipszilonszerkezet? És hogyan lehetett valaha divatos a kényelmetlen, alakformáló derékfűző, amelyben a drótok és a párnák mellett a halcsontnak is új szerep jutott? Nézzük, hogyan került át a halszálka a szakácskönyvekből a szabászati könyvekbe, szalonokba, az utcára és a kifutóra.
A könnyed halszálka…

A „halszálkás” kifejezést nemcsak a mintára, hanem az ipari és modern kor férfiöltözetének egyik kiemelkedő ruhadarabjára, a halszálkás öltönyre is használjuk. Az öltöny a XIX. században vált szolid polgári öltözetté. Megszületett a klasszikus angol dandy és a modern francia piperkőc. A korszak polgári és úri divatát szintén az angol és a francia minta uralta. A férfiszerepek változásával összhangban változott a férfidivat is, amelyben az egyszerű öltönyöké lett a főszerep. Az öltöny lényege a jó szabás és a kiváló alapanyag, s hogy ez így alakult, abban a dinamikusan fejlődő angol textiliparnak és a gyarmatokról származó új alapanyagoknak egyaránt szerepük volt.
De kellettek még jó tervezők, szabászok és változásra nyitott urak, aki jól szabott öltönyeikben maguk is a korszak szabásmintájává váltak. A szabadság, az egyéniség, a pénzkeresés, a szabadidő sportos eltöltése és az életérzés közvetítéséhez pedig megfelelő öltözetre volt szükség. Csíkos, kockás, halszálkás tweedzakóra és nadrágra, melyek a 20. század harmincas éveitől már nemcsak a sportoláshoz, hanem nappali öltözetként is szalonképessé váltak. A halszálkaminta tehát kellemes dolgokat idéz: a szabadságot, a lazaságot, a kényelmet, az egyszerű eleganciát.
…és az elviselhetetlen halcsont
Nem úgy, mint a női halszálkák: vagyis a halcsontos fűzők, melyek mára sokkal inkább a kínzó alakformálás európai jelképeivé váltak. A XIX. század végi, XX. század eleji modern női divattörténet pedig nem más, mint e hajmeresztő kényelmetlenségektől való szabadulás rövid története.
A női derékfűzők az érett reneszánszban terjedtek el, de a cél akkor még nem a karcsúság megteremtése, hanem a mell leszorítása volt. Csak később használták a nők a fűzőt a mellek domborítására és a derék vékonyítására.
Az alsóruhaként viselt fűzők textilből készültek, amelybe merevítőket varrtak: fémből, drótból és halcsontból, a fazontól és az aktuális divattól függően. A divattervezők tobzódtak a rétegekből és ívekből épített illúzióteremtésben: karcsúsítottak, ahol kellett, és sűrűsödési pontokat hoztak létre ott, ahol éppen ez volt a divat. A feladat tehát nemcsak az anyag, hanem a test szabászata is volt.
Sonkaujj, krinolin, „fardagály” (turnűr) – egyik fogalom szebb, mint másik. És ezekhez nem kevés tartószerkezetre volt szükség: párnás tömésre, fémvázra, halcsontra. Így állították össze az épp ideálisnak tekintett nőt: elvékonyított testrészekből vagy épp mesterségesen létrehozott halmokból.
A halterror vége
Egészen a XX. század elejéig kellett várni a fűző nélküli női ruhák győzelmére. Ekkor indult hódító útjára a melltartó és a selyemkombiné. A nők életében is megváltozott a mozgáshoz és a szabadsághoz való viszony: divat lett a tánc, a sport, a szabadban űzhető sportok, mint a lovaglás, a biciklizés, és ez végképp lehúzta a rolót a merevítések, a halcsontok és fémdrótok számára.
Már az art deco egyik leghíresebb tervezője, Paul Poiret is tett lépéseket a női öltözet fűzőmentesítésére – például egy magas derekú, hajlékony halcsontos öv kialakításával –, de az igazi áttörést Coco Chanel újításai hozták el. Chanel merészen és bátran hirdette a kisportolt, napsütötte és természetes testalkatot, és ehhez tervezett ruhákat. Eltüntette a fölösleges sallangokat, az egészségtelen részleteket, bevezette a lapos sarkú cipőt és a bubifrizurát. És átemelte a férfiöltönyt a női divatba: halszálkástól, vasalt élestől, felhajtóstól.
Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 23. számában.
Fotó: 49333775@N00
***