Google
Állítsd be a Tudatos Vásárlót megbízható forrásnak
 

| Tudatos Vásárló

Tanulmányúton jártunk Csehországban

Júniusban a TVE két képviselője részt vett a „Tanuljunk a Szolidaritás Központú Élelmiszer-rendszerekről” Grundtvig Tanulási Kapcsolatok program csehországi tapasztalatcsere-programján. A 3 napos tanulmányúton nemzetközi partnereinkkel a tapasztalatok megosztása mellett új célokat is meghatároztunk.

Az első napot Prágában töltöttük, ahol megismerkedtünk egy szállásunkhoz közeli közösségi kerttel, amelynek egyik fő szervezője éppen a cseh koordinátorunk volt. Az elhagyatott prágai területen jelenleg 20 körüli a kertészkedők száma, de a szervezőknek nagy terveik vannak a következő évekre: teraszos kert kialakítása mellett kerti konyhát is építenének.

A valaha gyümölcsösként funkcionáló terület az utóbbi évtizedekben tulajdonos híján leginkább csak illegális szemétlerakóként és hajléktalanok szállásaként működött. Az elmúlt évben egy szerencsés helyzetnek köszönhetően a szervezők megkapták a jogot arra, hogy közösségi kertként használják a következő években. Megtisztították, földet hozattak, ágyásokat alakítottak ki, és egy részén már idén teremnek a zöldségek. A valaha volt kert tehát hamarosan visszanyerheti korábbi arcát.

Másnap korán indultunk a Prágától nem messze fekvő, közösségi mezőgazdasági rendszerben működő kertbe, a Kompotba.

A közös reggeli után segítettünk felkészülni a délutáni átadásra: epret és cukorborsót szedtünk, fűszernövényeket ültettünk. A gazda, Míla Kettnerová elmesélte a kert történetét, majd ehető vad növényeket gyűjtöttünk a horvát résztvevők segítségével.

A kertben mini méhészet is működik.

Természetesen kaptunk egy friss lépesméz-kóstolással megspékelt bemutatót.

Ezután jött a nap szakmai része: az itteni tagok osztották meg a tapasztalatikat 4 csoportbeszélgetésen (adminisztráció és a tagok bevonása, kommunikáció, pénzügyek, méhészkedés). Az esti órákban megérkeztük a következő szállásra, a Prágától kb. egy órányira található Ecocenterbe. Az esti ismerkedős beszélgetésen meséltünk az itthoni Háromkaptár közösségről és bemutattunk a TVE népszerűsítő tevékenységét. Másnap reggel egész napos szakmai beszélgetések vártak ránk CSA-témában, késő délután pedig nekiláttunk a közös főzésnek.

Többek között a következő területekről beszélgettünk: a CSA definíciója, idősek és fiatalok bevonásának lehetőségei, kommunikáció fejlesztése a CSA tagok között, nemzetközi CSA-hálózat, nemzetközi vetőmag hálózat létrehozása. Az Open Space technikával megtartott beszélgetések sokat segítettek abban, hogy a nemzetközi példák segítségével továbbfejleszthessük a TVE népszerűsítő tevékenységét, illetve utat tudjunk mutatni azoknak a hazai gazdáknak, akik elakadtak valamelyik területen.

Képek: Nagy Melinda

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás