fbpx

Tarts velünk, legyél tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz hozzánk!

Szombattól ismét csökkennek a roamingdíjak

| Tudatos Vásárló

Az európai mobil szolgáltatónak szombattól ismét csökkenteniük kell roamingtarifáikat. A három hazai szolgáltató ügyfeleinek esetében a rendelkezés mintegy 10%-kal csökkenti a roamingköltségeket.

Az Unió területén barangolva így a hívásfogadás percenként legfeljebb bruttó 60,9 Ft-ba, a hívásindítás pedig legfeljebb 127,4 Ft-ba kerülhet, jelentette be tegnap a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

2007-ben az Európai Parlament és a Tanács három lépésben határozta meg a beszédhívásokért felszámolt roamingdíjak csökkentésének, azaz az Eurotarifa maximális díjai alakulásának menetrendjét. Tavaly nyáron, az első lépésben a roamingolás maximális nagykereskedelmi ára 0,30 euróra, a hívásfogadás legmagasabb kiskereskedelmi ára nettó 0,24 euróra, a híváskezdeményezés nettó díja pedig 0,49 euróra csökkent, ami 20-40%-kal csökkentette az unión belül a roamingolás költségeit. Amellett, hogy a rendelet életbelépésével az Unió területén jelentősen csökkentek az árak, kiszámíthatóvá és áttekinthetővé váltak a külföldi mobiltelefon használat költségei, megszűnt az a korábbi igencsak áldatlan állapot is, amelyben csak nehezen lehetett megtudni, hogy kinek, hol, mikor mennyibe kerül egy-egy hívás indítása vagy fogadása.

A korábban meghatározott menetrend szerint a szolgáltatók 2008. augusztus 30-tól a barangolás kis- és nagykereskedelmi árait tovább csökkentik. Mostantól a hívásfogadás nettó ára nem lehet magasabb 22 eurócentnél, a hívásindításé pedig nettó 46 eurócentnél (a nagykereskedelmi ár legfeljebb 28 eurócent lehet). Vagyis az EU országokban tartózkodva mobiltelefonunkon a hívásfogadásért az eddigi bruttó 70,80 Ft, helyett legfeljebb 60,90 Ft-ot, míg az Unió területére irányuló hívásért pedig 144 Ft helyett maximum 127,40 Ft-ot kell fizetni percenként. A most életbe lépő tarifákat az Európai Unió hivatalos lapjában, 2008. július 30-án közzétett referencia átváltási árfolyam (1 euró=230,76 forint) alapján kellett meghatározni. A harmadik lépcsőben, 2009. augusztus 30-tól, további 3-3 eurócenttel csökkennek majd a maximális percdíjak

Amint azt Pataki Dániel az NHH és az európai szabályozó hatóságokat tömörítő szervezet (European Regulators Group) elnöke július végi, Viviane Reding EU biztossal közös brüsszeli sajtóértekezletén elmondta: az ERG szerint a roaming-rendelet hatályát a 2010-es lejárat után legalább újabb három évre meg kell hosszabbítani. Az ERG szerint a szabályozást ki kell terjeszteni a beszédhívások mellett az SMS-szolgáltatásra is, mert a korábbi várakozásokkal ellentétben az európai mobilpiacon ezen a területeken nem alakult ki árverseny a szolgáltatók között.

Az ERG legfrissebb adatai szerint 2008 első negyedévében a magyar szolgáltatók ügyfeleinek uniós roaming környezetben átlagosan bruttó 87 Ft-ba (nettó 30 eurócentbe), került egy SMS küldése. Az Uniós átlag ugyanekkor 28,5 eurócent volt, az ERG álláspontja szerint az SMS küldés szabályozott kiskereskedelmi ára legfeljebb nettó 11-15 eurócent között lehetne.

A mobilinternet térnyerésével egyre fontosabb adat-roaming tarifája az ERG adatai szerint 2008 első negyedévében az Unióban átlagosan 3,6 euró/MB volt, míg a magyar szolgáltatók átlagosan nettó 5,8 eurót, azaz bruttó 1713 forintot számláztak 1MB adatért. Az ERG álláspontja szerint ennek, a még feltörekvő szolgáltatásnak az árát egyelőre nem kell szabályozni, ugyanakkor a hatóságok elvárják a szolgáltatóktól, hogy az árakat csökkentsék és tegyék átláthatóvá a számlázást.

A szolgáltatók továbbra sem számolhatnak fel külön díjat a díjszabások közötti váltásért, az eurotarifába történő átsorolásért, valamint kötelesek az ügyfeleket bármely uniós tagállamba való belépéskor ingyenes SMS-ben tájékoztatni a fogadott és indított hívásokra érvényes percdíjakról. Emellett a felhasználók számára ingyenes telefonszámon tájékoztatást kell nyújtaniuk az adott tagállam valamennyi mobilhálózatában érvényes díjakról. A díjcsökkenés az Európai Unió valamennyi országának, valamennyi mobilszolgáltatójára vonatkozik, de nem érinti az unión kívüli roamingolás költségeit. Az aktuális Uniós és Unión kívüli roamingtarifákról a www.tantusz.nhh.hu oldalon lehet tájékozódni, az ERG adataii pedig a http://www.erg.eu.int/documents/docs/index_en.htm oldalon érhetőek el.

 

A maximális Eurotarifa percdíjak 2008. augusztus 30-tól

Év

Nettó nagykereskedelmi ár [EUR]

Nettó fogyasztói ár [EUR]

Kezdeményezett hívások

Fogadott hívások

2007

0,30

0,49

0,24

2008

0,28

0,46

0,22

2009

0,26

0,43

0,19

 

Forrás: NHH

Ajánlom másnak
támogass

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek

Legfrissebb videók

A tudatos vásárló 12 pontja

Környezettudatosságra fel! – Videón a Tudatos Vásárló 12 pontja

A vásárlás a Te döntésed, a pénzed szavazat: Te döntöd el, mit és kit támogatsz. És mit nem. Lista, szatyor, mennyiség, javíttatás, újrahasznosítás és társai – 12 szempont, amit érdemes észben tartani vásárláskor. Tudatos vásárlás 12 lépésben.

Még több videó
Ugrás a tudatosvasarlo.hu nyitó oldalára

    Kövesd munkánkat, iratkozz fel híreinkre!
    Bónusz: tippek, tesztek, programok