| Tudatos Vásárló
Szigorúan őrzött titkok
Nincs az az alacsony összeg, amelyért ne lehetne vagy kínos lenne békéltető testületi eljárást kezdeményezni. Hiszen a módszernek épp az a lényege, hogy a drága és bonyolult bírósági procedúra helyett könnyen elérhető és ingyenes lehetőséget biztosítson a fogyasztóknak.
A cégeknek pedig mindez lehetőség az ingyenes fogyasztói visszajelzés fogadására, egy fórum, ahol vásárlójukkal személyesen találkozva véleményt kaphatnak a tevékenységükről, és lehetőséget a korrekcióra. Gondolhatnánk legalábbis.
Hogy a cégeknek mi a rezon az eljárásban, azt ugyanis nem sikerült megtudnunk. Hetekig, hónapokig tartó üldözés során sem sikerült egyetlen interjút sem kicsikarnunk arról, hogy céges oldalról milyen élmény a békéltető testületi eljárásban részt venni.
Először tárgyalásra akartunk menni, hogy élesben lássuk, miként békül a fogyasztó és a cég. Végül sikerült bejutnunk egy tárgyalásra (lásd erről szóló cikkünket), ám a tárgyaláson a cég képviselője nem jelent meg. Az egyik békéltető testület elnökével az alábbi abszurd levelezésbe torkolltunk:
Tisztelt Hölgyem!
Köszönjük megtisztelő érdeklődését a békéltető testületek működésével kapcsolatban. Tájékoztatom, hogy a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 30. § (3) bekezdése értelmében “az eljárás nem nyilvános, kivéve, ha az eljárás nyilvánosságához mindkét fél hozzájárul”, így sajnos nincs mód a meghallgatáson történő részvételére. Természetesen bármilyen, a békéltető testületek működését, eljárását érintő kérdéssel kapcsolatban szívesen tájékoztatom a cikksorozat elkészülése érdekében.
Tisztelettel:
XY
Válasz ment:
Tisztelt XY,
Köszönöm, hogy válaszolt levelemre. És köszönöm az idézett paragrafust is. Ebből azonban nekem nem az következik, hogy nincs mód a meghallgatáson történő részvételre, hanem az, hogy engedélyt kell szerezni mindkét féltől. Tudna ebben segíteni?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Z, újságíró
Az előre megköszönt válasz sosem érkezett meg.
A magyar államigazgatás packázásain edzett újságírói szívünk azonban meg se rezzent, körbeküldtünk hát egy kérést az összes megyei békéltető testületnek, amelynek fellelhető volt a címe. Szám szerint tizenhétnek. Ha hagyatkozhatunk az e-mail hibaüzenetek megbízhatóságára, tizennégyen meg is kapták közülük (hármat visszadobott a rendszer ismeretlen cím miatt).
Vártunk, vártunk – nyáron lassan őrölnek a békéltető malmok –, ám három hét elteltével is csak két visszajelzés jött: egy nagyon kedves e-mail, hogy nem tudnak segíteni, és egy száraz hangvételű, hogy nem is akarnak.
Amikor már feladtuk volna, jött egy a megmentő levél: cégnévvel, címmel, cégvezető telefonszámával. A visszautasításoktól sajgó lelkünk kicsit felvidult, hogy végre megismerhetjük a „sötét oldal” álláspontját is.
Sajnos, mégsem így történt. Újabb hetekig tartó telefocizás kezdődött, ezúttal a cég titkárnőjével, aki hétről hétre „az osztrák főnökkel” való egyeztetési kötelezettségre hivatkozva hajtott el minket.
Igazán kár. A békéltető eljárás létezésének értelme ugyanis épp az, hogy fogyasztót és céget egy asztalhoz ültetve, mindkét félnek egyenlő esélyeket adva próbál megegyezést létrehozni békés módszerekkel.
Nehéz megérteni, hogy mi ezen a nagy titkolnivaló.