fbpx

| Tudatos Vásárló

Szellemvárossá vált az egykori elektronikai hulladékok feldolgozásának központja

Guiyu néhány éve még az elektronikai hulladékok feldolgozásának központja volt. A kínai hatóságok felvették a harcot a környezetszennyezéssel és a város egyik napról a másikra kiürült.

Guiyut több mint egy évtizede a világ elektronikai hulladék fővárosaként tartották számon. Közel 5000, többnyire illegális műhely és szétszerelő kisüzem működött a városban. Becslések szerint néhány évvel ezelőtt még több mint 1,6 millió tonna elektronikus hulladékot dolgoztak fel a városban évente.  A kinyert nemesfémek, műanyagok és újrahasználható részek több mint 800 millió dollárnyi bevételt jelentettek a város lakóinak. Egyes szakértők szerint a világ elektronikus hulladékának közel 70%-át Guiyuban dolgozhatták fel – derül ki a Bloomberg BNA nemrég megjelent cikkéből.

A Guiyuban feldolgozott e-hulladék nagy részét külföldről importálták. Egyelőre az USA a legnagyobb e-hulladék termelő a világon évi 7 millió tonna hulladékkal, de 2017-re Kína leelőzheti.  Egy tanulmány szerint Kínában is évről évre nő az e-hulladék mennyisége. 2013-ban kb. 100 millió mosógép, televízió, hűtő, és légkondicionáló és 70 millió mobiltelefon végezte e-hulladékként. Ennek a mennyiségnek csak 10%-át dolgozták fel engedéllyel rendelkező műhelyekben. A globális helyzet sem jobb. 2014-ben a becslések szerint 41.8 millió tonna e-hulladék keletkezett, amiből mindössze 6 millió tonnát dolgoztak fel legális üzemekben.

 

Guiyu, a szellemváros

Guiyu most egy szellemvárosra hasonlít, a műhelyek bezártak sokan elhagyták a várost. Akik továbbra is hulladék feldolgozással akarnak foglalkozni azok beköltöztek műhelyükkel a közeli ipari parkba és ott folytatják tevékenységüket. A hatóságok már hosszú évek óta tervezték az illegális műhelyek felszámolását Guiyuban, de konkrét lépéseket csak tavalyi évben foganatosítottak.  2015 december elseje volt a határidő a műhelyek felszámolására, különben a hatóságok kikapcsolták az áramot és büntetőeljárást kezdeményeztek a tulajdonosok ellen. A hatóságok intézkedésein túl még az is hozzájárult a város gyors átalakulásához, hogy a e- hulladékból kinyert nemesfémek ára jelentősen esett az elmúlt időszakban és Kína tilalmat rendelt el a e-hulladék importálására is.

 

Az ipari park

233 millió dollárból hozták létre az ipari parkot a város szélén. Az ipari park 5 lépcsőben épül, és 3 rész készült el eddig. Összesen 22 épületből áll a komplexum, aminek a nagy része egyelőre üres. Egyetlen kivétel az első szakaszban elkészült rész, amit a szétszerelésre hoztak létre. Ott most is folyik a munka, nagyon hasonlóan a korábbiakhoz. Munkások szétszerelik a használhatatlan elektronikai eszközöket és kifőzik a fémeket az áramköri lapokból. Annyi a különbség, hogy itt maszkot viselnek és füstöt elvezetik a gyárkéménybe, mely kiszűri a szennyeződéseket. Ma 49 cég működik az ipari parkba, melyet olyan családok hoztak létre, akik korábban a több mint 3000 illegális műhely egyikében dolgoztak. Most Kínából származó, “belföldi” elektronikai hulladékot dolgoznak fel.

 

Guiyu teljesen átalakult és ez hatalmas előrelépés a korábbi állapotokhoz képest. De vajon a közel 2 évtizedes súlyos környezeti szennyezés mit hagyott maga után? Mennyibe fog kerülni a terület teljes kármentesítése, és erre sor kerül-e valaha?

 

Forrás: BNA, greenfo
Képek: BNA, Tooche

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 3000 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás